7 zseniális étterem, ahol a húsevők és a vegák is jóllakhatnak

A teraszszezon még messze van, sőt, még az első igazi tavaszi napsugarakra is várnunk kell egy kicsit. Szerencsére Budapesten és vidéken egyaránt találni olyan éttermeket, ahol egy asztalhoz ülhetünk a legkedvesebb barátainkkal, és válogatott finomságok mellett átbeszélgethetjük az estét. Mutatunk 7 helyet, ahol a baráti társaság vega és mindenevő tagjai egyaránt jóllakhatnak.

TODO – jó pár falat Mexikó  

Budapesten, a Szervita téren található a TODO mexikói étterem, ahol már a belső tér, a színek és a dekoráció is segít hangulatba kerülni, hát még ha rendelünk is. Keve Marci jóvoltából ismét izgalmas ízekkel találkozhatunk, és biztosak lehetünk benne, hogy minden ételben van épp annyi csavar, hogy új arcát mutassa nekünk. A TODO-ban érdemes többfélét rendelni és kóstolgatni, például a borsóguacamolét, aminél a klasszikus receptet követték, kivéve, hogy az avokádót zöldborsóra cserélték. Van többféle izgalmas mexikói dip, grapefruitból és cukkiniből álló ropogós citrusos saláta, amiben csak úgy tobzódnak az ízek, valamint taco csirkéből, marhából vagy épp sertésből. Egyébként a zellertempurás változatot is érdemes megkóstolni, igen, még annak is, aki amúgy eszik húst. Az új menün ráadásul helyet kapott a tlayuda, ami egy oaxacai különlegesség, egy óriási ropogós tortilla különböző feltétekkel, úgy mint füstölt sajt, tequilában marinált lazac és steak. A hely ráadásul plusz pontot érdemel, mert bár a koktéljaik is kiválóak, bőven gondoltak azokra a vendégeikre is, akik nem isznak alkoholt, így fantasztikus mentes opciókból is válogathatunk. 

Todo / fotó: Erdőháti Áron

Todo Mexican Kitchen 

Budapest, Szervita tér 8.  

Hétfő-szerda: 17.00-23.00 

Csütörtök-szombat: 12.00-24.00 

Vasárnap: 12.00-22.00 

Kistücsök – a biztos pont Balatonszemesen  

Bár Kistücsök néven 1992-től ismerjük, ennek a déli-parti étteremnek a története egészen a 19. századig nyúlik vissza. A Kistücsök is egyike azoknak a helyeknek, ahol a húsmentes ételeket nem próbálják elalibizni, kimondottan izgalmas a vega kínálatuk, sőt, a Régiónk ízei nevezetű négyfogásos menüsort vegán változatban is elkészítették, így tényleg mindenki találhat kedvére valót. Ezen az étlapon a vöröskáposzta-leves sült répával tökéletesen megfér a klasszikus gulyáslevessel, de a vöröskáposztakrémmel tálalt sült karfiol sem zárja ki a ropogós csülköt. Ha mindezek után még édességre vágytok, a különlegességektől, mint a karamellizált alma pattogatott kukoricával, egészen a klasszikus madártejig terjed a desszertsor, és bár én feltétlen híve vagyok az utóbbinak, azért mindent szívesen kipróbálnék.  

Kistücsök / forrás

Kistücsök étterem 

Balatonszemes, Bajcsy-Zsilinszky út 25.  

Hétfő-vasárnap: 12.00-22.00 

Macok – nagy kedvenc az Egri vár tövében  

Ha már túl vagyunk a várbeli sétán, az Egri csillagok felelevenítésén, vagy kiáztattuk magunkból a fáradtságot a Törökfürdőben, akkor irány a Macok, Macsinka János birodalma. Az étterem 2024-ben harmadszor is Bib Gourmand ajánlást kapott, nem is ok nélkül, az ország minden részéről szívesen jönnek ide a vendégek. Ami a húsmentes opciókat illeti, lehetne belőlük több, ami viszont van, az annyira finom, hogy megéri velük próbát tenni. Még annak is meglepetést okozhatnak, aki egyébként a húsos fogásokra esküszik. A szezonális ajánlatban például van burratas, medvehagymás, spenótos rizottó, de a szilva-céklasalátával kínált grillezett gomolyával sem lehet hibázni. A Macokban külön ügyelnek arra, hogy a lehető legtöbb anyagot szerezzék be a környékről, így a pisztráng is Szilvásváradról érkezik, amit még annak is szívből ajánlok, aki elsőre nem halas ételt választana. Ami pedig a zárást illeti, a Macok túrógombóca szinte már legendás, ha egyet kell mondanom, amit itt nem érdemes kihagyni, hát ez lesz az.  

Macok / forrás

Macok Bisztró 

Eger, Tinódi Sebestyén tér 4.  

Vasárnap-csütörtök: 12.00-22.00

Péntek-szombat: 12.00-23.00

Marumba – avagy a magyar konyha ilyen sokszínű  

Ha van étterem, ami képes megcáfolni, hogy a magyar konyha csupán a hagyma-zsír-pirospaprika szentháromságán alapszik, akkor az a Marumba. Itt minden csupa íz, csupa meglepetés, miközben az ízek nagyon ismerősek is. Itt akkor is jól járunk, ha klasszikusan, előétel-főétel-desszert felállásban gondolkodunk, de akkor is jól vizsgázik a konyha, ha nagyobb társasággal, többfélét falatozva töltenénk az estét. Vannak small plate és large plate ételek is, a fügével-mustárral tálalt céklasaláta, és az aiolis pácolt laskagomba kihagyhatatlan, ahogy a csirkepaprikás is tojásos nokedlivel. Utóbbi annyira jóízű, és olyan könnyű, hogy még a nagymamánk is elismerően csettintene, ha megkóstolná ebben biztos vagyok. Baráti vacsorára, vasárnapi ebédre egyaránt tökéletesen alkalmas hely, ahol, a magyar konyha hagyományaihoz híven, senki nem marad éhes.  

Marumba / forrás

Marumba 

Budapest, Holló utca 1. 

Hétfő-szerda: 17.00-23.00 

Csütörtök-vasárnap: 12.00-23.00 

Pajta – az Őrség kedvence 

A 2024-ben Michelin-csillaggal is elismert Pajta tipikusan az a hely, ahol megéri hosszabb időt eltölteni, és mondjuk egy gyönyörű, őrségi kirándulást megkoronázni a náluk elfogyasztott ebéddel vagy vacsorával. A séf, Akács István filozófiája szerint az ő feladata, hogy a gasztronómián keresztül egyfajta erkölcsi meggyőződést is közvetítsen, számára pedig a fő vezérelv, hogy egy konyha nem lehet pazarló, de a környék gasztronómiai hagyományait is igyekszik bátorsággal, kísérletező kedvvel fűszerezni. A háromfogásos ebéd minden fogása három opciót tartalmaz, és az egyik mindig húsmentes. Az esti, tíz- vagy hatfogásos menüsor pedig egy egészen különleges élmény, amit biztosan sokáig nem felejtünk el. Bár a Pajta csapata február 5-ig szabadságon van, utána újult erővel várják vendégeiket, úgyhogy elő a naptárakkal, kezdődhet a tervezés.  

Pajta 

Őriszentpéter, Templomszer 7. 

és Margarita – mediterrán hangulat a Mester utcában  

Az és Margarita egyszer csak megnyitott, és egy szemvillanás alatt az egész város kedvence lett. Ami nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy milyen izgalmas étlappal és hetente változó ebédmenüvel várnak bennünket. A január elején debütált étlapon az előétel csirkemáj, a főételek között pedig a sörös palacsintatésztával és besamellel tálalt vörösboros zöldségek és makrélás sütőtökveluté mellett van marharostélyos aioli szósszal és céklák némi céklajus és bab társaságában. Ideje összetrombitálni a baráti társaságot, foglalni egy asztalt, és szaladni a Mester utcába, egyrészt, mert egy szemvillanás, és új étlappal jönnek ki, másrészt meg, mert bármit kínálnak, nem fognak csalódást okozni.  

és Margarita / forrás

és Margarita 

Budapest, Mester utca 46.  

Kedd – péntek: 11.30-14.00, 18.00-23.00 

Szombat: 18.00-23.00 

Goli – Közel-Kelet, ahogy talán álmodban sem képzelted  

Az elmúlt néhány évben elképesztően népszerűek lettek a közel-keleti ízvilágra fókuszáló, small-plate tematikájú éttermek, és a többségükről elmondhatjuk, hogy megéri asztalt foglalni hozzájuk, a Goli viszont az egész műfajt új szintre emelte. Harel Zakaim, aki Tel-Aviv vegán gasztronómiájában is nagy elismerésnek örvend, tudását és elképesztően különleges ízvilágát hozta el nekünk, mi pedig nem győzünk ámulni. A Közel-Kelet gasztronómiája egyébként is gazdag ízletes, húsmentes ételekben, úgyhogy, ha van hely, amit vegyes étrendű baráti társaságoknak jószívvel merünk ajánlani, akkor az biztosan a Goli. Padlizsán, laskagomba-suflaki, csirkeschawarma, isteni saláták és elképesztően barátságos hangulat, hogy az amúgy is finom falatok még jobban essenek. 

Goli / forrás

Goli 

Budapest, Arany János 32.  

Hétfő-szombat: 12.00-22.30 

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Címlapkép: Marumba


Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:

Legújabb receptek

Karamellás sütőtökpuding

Egy hatalmas crème brûlée, ami nem elég, hogy sütőtökös ízesítést kap, de egyenesen egy kivájt sütőtök héjában kerül az asztalra? Hát ezt mindenképpen megéri kipróbálni: ...

Cukormentes kókusztekercs

Keksztekercs vagy kókusztekercs, a lényeg, hogy bármikor megennénk. Most egy nagyon kókuszos, ráadásul cukormentes és vegán verzióban készítettük el. Sütni sem kell, így egy igazán ...

Túrós muffin

Lehengerlően puha piskótával, izgalmas túrókrémmel és hetyke morzsaréteggel vár ez a pofonegyszerű kis sütemény, ami ízeiben a túrógombócot idézi meg. Érdemes jó előre nagyobb ...

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hoppá!

Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!