Ezek a legrosszabb ételek a gyerek fogainak

Mindenki tudja, hogy a saját fogának milyen ételek és italok tesznek a legrosszabbat – fogorvosok szerint azonban más a legproblémásabb a felnőtteknél, mint a gyerekeknél. Jobb, ha az alábbi ételeket ritkábban eszi a gyerek, különben sokat kell a fogorvoshoz járni.

Nyilvánvaló, hogy a gyerekeket nem lehet csak aszerint etetni, hogy mi tesz jót az egészségüknek, de lehet limitálni azokat az ételeket és italokat, amelyek károsak lehetnek számukra. Az alábbi ételek például pont ilyenek – nem tesznek jót a fogaknak, így nem érdemes a gyereknek sokat és gyakran fogyasztania belőlük.

Ezek a legrosszabb ételek a gyerek fogainak

Cukorkák

Valószínűleg nem túl meglepő, de a cukorkák, gumicukrok és társaik nem tesznek túl jót a gyerek fogának. Itt erős átfedés van a felnőtt fogakkal, annyi különbséggel, hogy a gyerekfogak gyorsabban romlanak. A cukorfogyasztás túlzott savtermelődést okoz, ami a fogzománcot is nagyon gyorsan rongálja, később pedig szuvasodáshoz vezethet. Éppen ezért nemcsak az édes, de a savanyú cukorkák sem jelentenek túl jó megoldást.

Szárított gyümölcsök

Azt hihetnénk, hogy a cukorkákra megfelelő egészséges alternatíva a szárított gyümölcs, de nem, ha a gyerekek fogait nézzük: a gyümölcsök ugyanis gyakran ráragadnak a gyerekek kicsi fogaira, és fogkövesedést vagy szuvasodást okozhatnak. Egy fokkal talán jobb megoldást jelenthetnek, mint a cukorka, és persze egészségesebbek is, mint mesterséges társaik, de ezeket sem érdemes gyakran erőltetni. Főleg nem a hozzáadott cukros változatokat!

Chips

A chipsről talán nem az jutna az eszünkbe, hogy káros a fogakra – persze azt tudjuk, hogy nem egészséges, de néha abszolút belefér a kiegyensúlyozott étrendbe. A gyerekfogak viszont nem örülnek neki, ha a gazdáik gyakran fogyasztanak ilyesmit: a keményítőtartalmú ételek ugyanis rendkívül roncsolják a gyerekek fogát, a krumplichipsben pedig rengeteg keményítő van. A keményítő már a szájban elkezd cukorrá bomlani, aminek pedig már jól tudjuk a negatív hatásait.

Forrásunk volt.


Még több a fogaink egészségéről:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...