Erre számíts, miután elmúlt 1 éves a babád - papírevés, kábelrágás, gombnyomkodás és lakásrendezés

Nem vagyok már kezdő anyuka, a harmadik gyereknél tudja az ember, hogy mire számíthat. De az első egy év az sosem egyszerű...azok a nyughatatlan egyévesek!

Ahogy közeledett az első szülinap, a napjaink egyre eseménydúsabbá váltak. Nincs „adásszünet”, minden napra jut valami új, valami meglepő, valami olyan, ami eddig nem volt….

Attól a pillanattól, hogy helyváltoztatásra képes, rögtön felméri, mik a fontos dolgok a világban: mobiltelefon, TV és számítógép. Folyamatos harcban állunk a technika feletti irányítás megszerzéséért, az újabb és újabb rejtekhelyek fabatkát sem érnek.

Összekarcolt CD-k, a mobilom lejáró előlapja, már egy érintéstől is széteső távkapcsoló – ezek maradtak a csatatéren a kisember után.

Ja és ne feledkezzünk meg a kábelrágás élvezetéről sem!

Bárhonnan előkotorja őket, és máris lecsap… A „Zsófi nem! Nem szabad!” felszólítást hallva széles mosollyal hátrafordul, kivillantva mind a hat fogát. Erre engem tetőtől-talpig átjár a gyönyörű, bizsergető érzés, hogy imádom ezt a kis gézengúzt.Persze ő rögtön kihasználja, hogy elvarázsolt, és már folytatja is a rágcsálást....

A zenét már most imádja

Ha bekapcsolom a rádiót, rögtön vidáman ringatózni kezd. De nem sok esély van rá, hogy végig is hallgatunk egy dalt, mert hamar csatornát váltani támad kedve – hiszen olyan hívogató az a sok ezüstösen csillogó gomb! Minden diplomáciai eszközt bevetek a megegyezésre, de általában csúfos kudarc a vége.

A konyhában a nagy kedvenc a mosogatógép!

Amint meglátja, hogy nyitom az ajtaját, rendkívüli sebességgel teper oda, hogy mindent ki- és átpakoljon. Így persze dupla annyi ideig tart a rendezkedés. A szúrós dolgokat igyekszem a felső rekesz leghátsó zugába rejteni… A pakolási lázból sajnos nem maradnak ki a konyhaszekrényekben található edények, háztartási eszközök sem! A fiókokról nem is beszélve… Csak abban reménykedhetek, hogy az apróbb „ujjbecsípős” balesetek előbb-utóbb kedvét szegik a babának. Bár humánusabb megoldásnak tűnik néhány fiók- és szekrényzár beszerzése.

Amin gomb van, az a konyhában is nagyon érdekes

Most már nem én vagyok az egyetlen, aki átállíthatja a sütőn az órát, vagy átprogramozhatja a mosogatógépet. A fürdőszoba is rengeteg csodát rejteget: a szennyes ruhák pakolása, a WC-tető le-fel csukogatása, a WC-papír letekerése, a szárító tologatása...

A textilöblítőben pancsolás szerencsére csak egyszer fordult elő...

Jól megbűnhődtem, hogy alig fél perces fáziskésésben voltam… Éppen csak befejeztem egy telefonbeszélgetést. Mire odaértem, már a fél fürdőszoba úszott, takarítás és teljes ruhacsere következett. Azért megpróbáltam a jó oldalát látni a dolognak: végre a mosógép alatt is tisztaság volt, nem beszélve arról, hogy az öblítőkoncentrátum virágillatát még egy hét múlva is érezni lehetett.

Napjában minimum ötször átrendezi a nappalit és az étkezőt

Szerencsére van sok szék és fotel, amiket tologathat. Abban minden családtag biztos lehet, hogy két egymást követő étkezésnél nem ül ugyanazon a széken! Bár az egész nappali az ő birodalma, puha szőnyeggel, járókával – a tengernyi bébijátékkal nem játszik olyan élvezettel, mint mondjuk a teraszajtó földig érő sötétítő függönyével. A növényekre is van „gondja”, de sajnos nem csak az elszáradt leveleket tépkedi le… A könyvespolc ugyan tiltott terület, de időről-időre megújul az elrendezése.

És nem csak rendezkedik…Eszik is…

A papírt imádja! Legyen az számlakivonat, újság, csomagolóanyag – ha rajtakapjuk, minden erejével igyekszik megakadályozni, hogy kiszedjük a szájából. Napjában minimum háromszor feszítem szét az állkapcsát, és mindig találok valamit…Bár volna még jó pár érdekes epizód az életünkből, talán már ennyi is elegendő annak szemléltetésére, milyen „tétlenül” telnek az első év vége felé egy kismama mindennapjai. Gondolom az éppen ebben az időszakban járó anyukák csak megerősíteni tudják, hogy izgalmakban nincs hiány az 1 évesek mellett!

Még több cikk a témában: facebook/anyaszoba

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Flódnis rétes

Imádom a flódnit és szinte bármilyen formában el tudnám fogyasztani. De tényleg! Hogy ezt bebizonyítsam, létrehoztam az alábbi rétest, ami a klasszikus karácsonyi sütemény minden ízét ...

Dán szaloncukor

Ezt a sütés nélküli receptet egy dán édesség inspirálta (Træstammer), amely egy kedvelt klasszikusnak számít náluk. Nagyon szerettem és hiányzott, gondoltam miért ne ölthetne egy új ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Érkezik az omlós, lekvárral pufira töltött hókifli, minden ünnep kedvence

A hókifli bármilyen alkalomra megfelelő választás, porcukorral bevont külseje miatt azonban karácsonykor jön el igazán az ideje. Szinte elképzelhetetlen nélküle az ünnepi asztal, még a legkritikusabb vendéget is egyből elvarázsolja. A hókifli készítése egyszerű, így bárki nekiláthat, aki egy kis ünnepi hangulatot szeretne csempészni az otthonába. Ezúttal viszont lekvárral is megtöltöttük!

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...