Erre és így használd a gyümölcsöt attól függően, mennyire érett

Logikus lenne úgy képzelni, hogy a nyár a tökéletesen érett gyümölcsök időszaka, hiszen a lédús alapanyagok nagy része ilyenkor szezonális. Azonban még ezekben a hónapokban is találkozhatunk kőkemény vagy túlérett delikvensekkel: nézzük, mihez kezdhetünk velük!

Összességében elmondható, hogy a legtöbb almát, banánt, barackot, dinnyét (stb.) használó recept általában tökéletesen érett gyümölcsöt vár el tőlünk – csak így lesz majd olyan ízes a lekvár, édes a sütemény vagy zamatos a saláta. Persze, ahogy az élet, úgy a globális élelmiszerellátási lánc sem tökéletes, és még nyár közepén is előfordulhat, hogy közel sem érett gyümölcsöt kapunk a piacon, boltban, zöldségesnél. Ezek a kemény/túlérett alapanyagok pedig ugyanúgy felhasználhatók, mint az érettség arany középútján járók, csak épp más receptekben, más módszerekkel, más szintű odafigyeléssel: nézzük, melyik stádium mit tesz lehetővé!

Erre és így használd a gyümölcsöt az érettségi szintjétől függően

Kőkemény/zöld

Néha előfordul, hogy annyira nem kapni mást a boltban, hogy beadjuk a derekunkat és a kosarunkba pakolunk egy zacskónyi kemény gyümölcsöt. A „majd otthon úgyis megérik” elvet is követhetnénk persze, azonban jó, ha tudjuk, hogy a kellő puhasági és édességi szintet el nem ért alapanyagok is hasznosak lehetnek a konyhában.

A kemény gyümölcs például kiváló savanyúságalap lehet: bizony, nem csak a zöldségeket tehetjük ki ennek a technikának.

Mivel úgyis csak egy leheletnyi édességre van szükségünk a gyümölcstől – a paletta nagy részét a savanyú foglalja majd le – abszolút nem lesz baj, sőt előnyös, hogy nem a legzamatosabb alapanyagot vetjük be.

Úton a puhulás felé

Ha a gyümölcsünk már egy fokkal érettebb, de még látni/érezni rajta, hogy nem tökéletes, akkor jöhet el az ideje minden olyan konyhai alkalmazásnak, ami némi plusz cukorral valamint szétfőzéssel-sütéssel esik neki az alapanyagnak.

A gyümölcs ezen az érettségi fogkán lesz alkalmas mindennemű befőzésre: ekkor készüljenek belőle lekvárok, dzsemek, kompótok, befőttek, chutney-k. Nem érdemes lekvárra „pazarolni” a tökéletesen érett gyümölcsöt, a túlérett esetében pedig felmerülhetnek komplikációk (kivágott, rohadt részek, esetleges erjedés), így tényleg a majdnem érett az optimális választás. Íze már van, amihez további cukor kerül, félkemény állagát pedig úgyis elveszíti a hőkezelés során.

Szintén ebben az állapotban kerüljenek az almák, barackok, málnák sült süteményekbe, desszertekbe és édességekbe, ugyanúgy a fent felsorolt okok miatt.

Mázas málnás tekercsek

Amikor valami édes péksütit akarunk összehozni reggelire, hajlamosak vagyunk a jól bevált fahéjas tekercsénél leragadni. Félreértés ne essék, azok is csodálatosak, de jó néha egy kis ...

Fűszeres, házi barackbefőtt egyszerűen

Ha már kiélveztük a sok-sok friss gyümölcsöt, amivel a nyár megörvendeztet minket, érdemes gondolni a közelgő, hűvösebb hónapokra is, és eltenni pár üveg befőttet, így a télbe is ...

Tökéletes érettség

Amikor a gyümölcs eléri aranykorát, a leglédúsabb, legízesebb, legédesebb állapotát, alaposan meg kell gondolnunk, mihez kezdünk vele. Kár lenne olyan receptekbe tenni, amelyek hőkezeléssel elvesznek valamennyit állagának és aromájának tízpontos mivoltjából.

Éppen ezért tegyük ezeket a gyümölcsöket sütés- és főzésmentes ételekbe: hideg desszertekbe (pohárkrémek, sütés nélküli torták) vagy salátákba (édesen és sósan is vagy a kettőt halmozva). Hagyjuk őket kibontakozni teljes valójukban, hisz ennél már nem lesznek finomabbak.

Málnás sajttorta sütés nélkül

A málnás sajttortát legtöbbször úgy készítik, hogy a zabkekszes alapra csak egy sima mascarponés réteg jön, erre kerül egy zselés málnaréteg. Ez isteni finom, mindenki imádja, de ...

Félenyészet

Ha neadjisten megfeledkeztünk a gyümölcseinkről, és azok a konyhapulton elkezdtek a túlérés útjára lépni, ne essünk azonnal pánikba. A tökéletes érettség után 3-4 nappal még bátran használhatjuk őket különböző receptekben.

Például ezek az édesebb, magasabb cukortartalmú, lédúsabb, néhol talán már puhább, plöttyettebb gyümölcsök képezhetik egy friss, üde krémleves alapját – amibe így plusz édesítőt sem kell majd tennünk.

Állagbeli tökéletlenségük miatt tegyük őket mártásokba és öntetekbe valamint sült húsok mellé, hogy átadják mézédes nedvüket az aranybarnára sülő comboknak, szárnyaknak, szeleteknek.

A megpunnyadás szélén

Mindig eljön egy gyümölcs életében az idő, amikor már szinte fél lábbal a koporsóban komposztban áll, nekünk ekkor pedig döntenünk kell arról, hogy kidobjuk-e a delikvenst, vagy egy részét megmentjük. Tulajdonképpen egy gyümölcs még akkor is használható, ha van rajta egy kisebb penészes folt – ennek eltávolítása, kivágása után, ugyanúgy dolgozhatunk még vele.

Mivel ezen a ponton már sem az állag sem az íz nem tökéletes, érdemes olyan felhasználási módok után néznünk, amelyek el tudják rejteni ezeket a hiányosságokat. Nem is találhatnánk tökéletesebb megoldást, mint a turmix vagy a smoothie. Mindkettőbe pakoljunk valamilyen extra ízt/alapanyagot (pl. plusz gyümölcs, citruslé, tej, növényi tej, zabpehely, magvak), hogy még kevésbé lehessen érezni a kezdeti enyészet aromáját.

Smoothie bowl

Villámgyorsan elkészíthető reggeli vagy brunch, tele gyümölccsel és energiával - ez a smoothie bowl. A lényeg, hogy a krémes, sűrű smoothie alapját képző gyümölcs fagyasztva ...

Epres-mangós-mentás smoothie

Nagyon egészséges, nagyon hideg, és szuperül felfrissít ebben a nagy melegben! Igen, ez egy epres-mangós-mentás smoothie lesz! Turmixolásra fel!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


További konyhai tippeket, tanácsokat adunk:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...