Magyarországon bármerre járunk, erdei gombafajták garmadáira bukkanhatunk az avar közt, a fák tövénél, a cserjék alatt. Egy-egy őszi kirándulás során elfoghatja a túrázót a gyűjtögetés ősi ösztöne, a hajthatatlan vágy, hogy végre valamit a földből és ne a szupermarket zöldségesládáiból rángassunk ki. Persze, míg felmenőink rendelkeztek azzal a tudással, ami megmondta nekik, miből lesz ízes vacsora és mi okoz majd kínhalált, mi már (valószínűleg) nem vagyunk ilyen jártasak a témában. Frissítsük hát fel az agyunkban lévő adatbázist, ismerjük meg az erdei gombafajták közül az ehető delikvenseket, hogy amennyiben rábukkannánk egyikre-másikra a következő túránk során, magabiztosan vihessük haza magunkkal a másnap reggeli omletthez.
FIGYELEM! Még akkor is vigyük el az erdőben szedett gombát bevizsgálásra, ha majdnem 100 százalékig biztosak vagyunk benne, hogy ehető példányokat szedtünk le. Szintén tartsuk szem előtt, hogy a természetben történő gombagyűjtésnek szigorú szabályai lehetnek, ezekről mindenképpen tájékozódjunk az adott hatóság/nemzeti park honlapján.
Szemcsésnyelű fenyőtinóru
A tinórú gombák igen sokfélék, a szemcsésnyelű épp az ehető kategóriába tartozik, ráadásul gyakori fajtának számít, fenyőerdőkben könnyedén rábukkanhatunk májustól egészen novemberig. Tönkje hengeralakú és világossárga, kalapja pedig sötétbarna és domború (az idősebb példányoké már laposabb). A fák törzseinél keressük, ott nő kisebb-nagyobb csoportokban – illata gyümölcsös, íze kellemes. Elkészítés előtt érdemes lehúzni róla a kalap sötétbarna bőrét, de amúgy bátran fogyasztható, D-vitaminban és antioxidánsokban gazdag gombafajta. Összekeverhetjük a sárga gyűrűstinóruval, de ne aggódjunk, az is ehető fajta!
Nagy őzlábgomba
Hosszú tönkjéről és igen széles kalapjáról könnyen felismerhető csemegegomba, tavasztól késő őszig ritka erdőkben vagy erdőszéleken szedhetjük. A fiatal példányok kalapja zárt, ilyenkor leginkább egy dobverőre emlékeztet az őzláb – majd idővel, mint egy esernyő, a kalap szélesre nyílik, átmérője akár 30 centiméter is lehet. Az érett gomba kalapja világosbarna, sötétebb, „pikkelyszerű” foltokkal. Illata és aromája diós-mogyorós, antibakteriális, gyulladásgátló és antidepresszáns hatásai ismertek. Ne szedjük forgalmas utak mellett, mert könnyen magába szívja a levegőben/földben lévő nehézfémeket!
Ízletes vargánya
Különleges és finom gombafajta, amit júniustól egészen októberig megtalálhatunk olyan lomb- és fenyőerdőkben, amelyek talaja savanyú. Alakja jellegzetes: világos, „hasas” tönkjén barna színű, zsíros tapintású kalap ül, melynek szélén megfigyelhetünk egy fehér sávot. Ugyan vannak mérgező tinóruféle rokonai, azonban ezektől könnyen meg tudjuk különböztetni, mivel benyomásra a hús nem színeződik el. Diós illata kellemes, csakúgy, mint íze, és még jótékony hatásai is vannak: májvédő és vírusellenes, székrekedés megelőzésére is bevethető. Más vargányákkal összekeverhetjük (alakjuk hasonló, de színük más), például a vörösbarna, bronzos és nyári vargányával, ezek azonban mind ehető fajták.
Sárga rókagomba
Nehéz lenne eltéveszteni a sárga rókagombát, nemcsak színe, hanem jellegzetes, kajszibarackra hajazó illata miatt is. Június és november között, lomb- és fenyőerdőkben bukkanhatunk rá, a savanyú talajt kedveli. Kalapja fiatal korában még domború, majd ahogy egyre érik a gomba, tölcsérszerű alakot vesz fel. Felismerhetjük tovább a kalap aljáról egészen a tönkig futó „erekről” is. Érdekes módon a belőle készített kivonat sebgyógyító hatású. Más rókagombákkal (rozsdásodó, halvány, narancsvörös) összekeverhető, ezek mind ehetőek. Azonba vigyázzunk, mert némileg hasonlít a világító tölcsérgombára (Omphalotus olearius), ami mérgező!
Mezei szegfűgomba
Sokak által kedvelt és ismert étkezési gomba, amit szinte egész évben (április és november között) szedhetünk: legelőkön érdekes keresni, ahol jellegzetes „boszorkánykörökben” nő. Kis kalapja (2-5 centi átmérőjű) középen púpos, a széle felé bordázott, felülete bőrszerű, tapadós. Figyeljünk arra, hogy színe változhat, ugyanis, ha nedvesség éri, sötétebb, barna színt vesz fel, míg szárazon inkább fehéres árnyalatú. Tönkje vékonyka, nehezen elszakítható, a szegfűgomba szedéséhez érdemes valamilyen élesebb eszközt magunkkal vinni. Ne keverjük össze az erdei szegfűgombával és a rozsdásszárú fülőkével, mert azok nem ehető gombafajták!
Dióízű galambgomba
Ne riasszon el minket a gomba foltokban zöldes árnyalata: a barnás, középen bemélyedő kalapon feltűnhet ez a szín is (általában a centrumban, kifelé világosodik). A gomba teteje idősödve kiterül, tönkje fehéres, az idősödés során ráncossá és rozsdássá válhat. Pattanva eltörhető húsa kellemes és karakteres dióillatot áraszt. Tele van antioxidánsokkal, antibakteriális hatású.
Júdásfülgomba
Fafülgomba néven is ismerhetjük ezt az érdekes formájú és állagú gombafajtát. Zselés-ruganyos telepei elhalt lombos fákon, gyakran bodzabokrokon nőnek, egész évben beléjük futhatunk. Színe sötétbarna, a rugalmas gombák külső felszíne bársonyos, szöszösnek is mondható. Tönkje nincsen, közvetlenül a fák törzséhez kapaszkodik, jellemző illata vagy íze sincsen – megenni tehát talán nem a legizgalmasabb élmény, ellenben gyógyhatásai miatt érdemes fogyasztani. Csökkenti a koleszterinszintet és a vércukorszintet, segíti az emésztést, tele van B-vitaminnal és még a gyógyszeripar is alkalmazza. Ne keverjük össze a szalagos fülgombával (Auricularia mesenterica), ami szintén fák (bár elsősorban kidőlt, elkorhadt törzseken) felületén nőhet.
Az egyes gombákról további információ elérhető itt.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Még több gombás tartalom, ha felcsigázott a terület:
