Fagylaltoázis nyílt a Vizafogó parkban – Újabb Erdei fagyizóban hűsölhetünk

Egy fiatal házaspár fantasztikus fagyijai már a XIII. kerületbe is megérkeztek. Ráadásul egy mini dísztó közepére.

Amióta először Gyömrőn és az Operánál is találkoztunk velük, sűrűn járunk vissza hozzájuk. Erdei Nóri és Tamás olyan csúcsminőségű fagylaltot készítenek, ami ritkaságszámba megy. Ha csukott szemmel kéne megfejteni az ízeiket, az sem lenne kihívás, minden egyes fagylalt 100%-ban hozza az adott gyümölcs, sütemény, fűszer élményét. Pár napja a Vizafogó parkban nyitottak egy újabb fagyizót, ami egy egészen meglepő oázist formáz a XIII. kerületben.

Fagylaltoázis nyílt a Vizafogó parkban / Fotó: Pákozdi Nóra

Pályaelhagyókból fagylaltkészítők

Nóri és Tamás pályaelhagyók: az egészségfejlesztés, egészséges életmód területe, valamint a gazdaságmérnöki karrier volt az övéké, egészen a Covidig, amikor sok idő és energia felszabadult az új tervek szövögetésére. Tamás belevágott a cukrászképzésbe, ehhez pedig társult a fagylaltkészítői vonal. Igaz, Nórinak a családja vendéglátással foglalkozik, de sokáig távol tartotta magát a területtől, nem gondolta volna, hogy valaha mégis így alakul az élet. Viszont párján már a képzések legelején látszott a különös érdeklődés és az új hivatás megtalálásának öröme.

Nóri és Tamás pályaelhagyók / Fotó: Erdei Fagyizó

Megszületett hát az új terv, ami borította az addigi mindennapokat. Saját üzletet szerettek volna, a fővároson kívül, ahol bemutatkozhatnak azzal a stílussal, amire oly’ sok fagylaltkedvelő áhítozik. A természetesség, adalékmentesség, ízgazdagság az első három fontos ismérv, de ez nem egy sétagalopp, ahogy például Fazekas Ádám is mesélte nekünk a közelmúltban.

Rengeteg kísérletezés, gyakorlás eredménye az, hogy ha ma Erdei-fagyit eszünk, azt egyhamar nem is fogjuk elfelejteni.

Gyömrőtől a Vizafogóig

Gyömrőn egy megpályázott üzlethelyiség lett a bázis, ami egy parkban áll, és egy filagória is tartozik hozzá, ezután pedig hiába nem akartak annyira Budapestre fókuszálni, mégis kikötöttek az Opera mellett, a Hajós utcában is. Pici üzlettel, de annál nagyobb sikerrel navigáltak a tavalyi nyitás után, amikor a környék és a turisták is megismerkedtek a mákos guba, a madártej, a mézes gesztenye, a ropogós mogyoró, és az almás pite ízű fagyikkal. Nem standardizált porokból készülnek, nincs humbug, ezek a fagyik arról szólnak, amilyen néven futnak. És nem kívánnak beállni semmilyen sorba, ami a könnyedebb, megúszós módszert hirdeti. Mert persze, hiába hivatkoznak sokan az adalékmentességre (például: színezék, állományjavító… stb), sok a szemfényvesztéssel dolgozó fagyizó.

Nincs humbug, ezek a fagyik arról szólnak, amilyen néven futnak / Fotó: Pákozdi Nóra

Fagylaltsziget a panelrengetegben

2024 júliusában megnyílt a harmadik Erdei Fagyizó, és ez is budapesti helyszínt kapott, ráadásul elég különlegeset. A Vizafogó parkban, a kellemes kis dísztó „közepén” magasodik a fémből és fából felhúzott nívódíjas épület (melyben anno üzemelt más vendéglátóhely is), ahová új beköltözőket kerestek. Nóriék nagyon szerették volna megkapni az extra helyet, ám amíg várakoztak a válaszra, kínálkozott egy másik lehetőség is, a Lövőház utcában – éltek vele. Így lehet, hogy hamarosan kinyit az első budai Erdei Fagyizó is.

Csend van, nyugalom és csodálatos fagyik / Fotó: Pákozdi Nóra

De vissza a Vizafogóra: a skandináv stílusú épület takaros berendezést kapott, a teraszán napernyők alatt hűsölhetünk, olyan ez itt, mint egy oázis. És lényegében az is az irodaházak, tízemeletes épületek és a Váci út zaja között.

Csend van, nyugalom és csodálatos fagyik. Illetve immár kávé is, mivel nem lehet csak idényre szerződni, egészéves bérletet váltottak ide, szezonon kívül így előtérbe kerülnek majd a kávék… és ki tudja, lehet, hogy a péksütik is. Simán benne van a pakliban, hogy a mesteri fagylaltok után Tamás arra is elindul…

Jegeskávékat is készítenek, igény szerinti ízzel / Fotó: Pákozdi Nóra

Addig pedig, nincs az az íz, amibe bele lehetne kötni. Természetesen a csoki, a pisztácia és a citrom a sláger, ezekből adnak el a legtöbbet. Mi mégis szívből ajánljuk például a tejfeles eprest, a túrógombócot, a sima epret, a madártejet, a mákos gubát… az összeset! Ráadásul jegeskávékat is készítenek, igény szerinti ízzel. Mondjuk egy pisztáciás jeges latte elég csábító dolog egy tikkasztó délutánon.

Erdei Fagyizó
2230 Gyömrő, Táncsics utca 68.
1065 Budapest, Hajós utca 12.
1138 Budapest, Párkány utca 39-41.

Címlapkép: Pákozdi Nóra

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Fedezz fel további izgalmas helyeket itt:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...