Éppen lecsúsztunk a dobogóról - de erre nem lehetünk büszkék. Ugyanis elhízottságból versenyeztünk

Negyedikek lettünk az OECD országok ranglistájában a felnőttek elhízottságának arányát tekintve. Ez nem túl jó hír, ugye?

A túlsúly, elhízás ma már világméreteket ölt, az egyik vezető háttér számos krónikus betegség és sajnos a halálokok mögött is.

A szervezet legújabb jelentése szerint a 34 OECD ország felnőtt lakosságának mintegy 19,5%-a (azaz egy ötöde!) elhízott. Mi pedig éppen csak lecsúsztunk a dobogóról, ami ezúttal nem ad büszkeségre okot: a magyar felnőtt lakosság 30%-a tartozik BMI-je alapján az elhízott kategóriába.

A lista élén az Amerikai Egyesült Államok áll, második helyen Mexikó, harmadik helyen Új-Zéland, míg a legkevésbé elhízott három ország: Japán, Korea és Olaszország.

Elhízottnak tekinthetőek azok a felnőttek, akik testtömegindexe (BMI-je) nagyobb, mint 30 kg/m2, túlsúlyosnak pedig azok, akinek a BMI-je 25-29,99 között van. Ha ez utóbbi kategóriát is figyelmebe vesszük, akkor a helyzet sajnos még elkeserítőbb.

A vizsgált országokban a felnőttek több mint fele, a gyermekeknek (3-17 év) közel egyhatoda túlsúlyos vagy elhízott. Az "elhízás járványa" az elmúlt 5 évben tovább terjedt, bár lassabb ütemben, mint az ezt megelőző években. A jövőbeli trendek azonban azt mutatják, hogy a növekedés 2030-ig biztos nem fog megállni.

Izraeli padlizsánsaláta

Izrael egyik legnépszerűbb szendvicse, a sabich - pita, sült padlizsán, paradicsomsaláta, tahini és főtt tojás, és egy amba nevű pikáns mangószósz az alapja. Szeretem, de a benne lévő ...

Bár ma még mindig a BMI a túlsúly, ill. az elhízás diagnosztizálásának alapja, ahogy már korábbi cikkünkben is megírtuk, önmagában a BMI értéket érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen nem veszi figyelembe sem a nemet, sem az életkort, sem a testösszetételt - azazhogy, testtömegünk hány százaléka izom- ill. zsírszövet.

Ha reális képet szeretnénk kapni egészségünk állapotáról, akkor mindenképpen érdemes felkeresni egy obesitológus, belgyógyász szakorvost, egy dietetikust, hogy a testösszetételünket is felmérve állapítsa meg egészégünk helyzetét és megfelelő szakmai háttérrel vezethessenek minket kiegyensúlyozott, egészséges testtömegcsökkentésünk útján.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek!:

Ezeket olvastad már?

Via OECD

Legújabb receptek

Borsos tokány

Hentes, zöldborsós vagy éppen borsos tokány, mindegyiket szeretjük. A lényeg, hogy a húst itt is ott is vékony csíkokra vágjuk, és mindenhol valami mással egészül ki az étel. Ennél ...

Tejbegrízkeksz

Ízükben a retró menzák tejbegrízeit idézik ezek a kakaóba és fahéjba forgatott, roppanós-omlós kekszek. Elkészítésük lehengerlően egyszerű, elfogyasztásuk pedig még ...

Vaníliás grízpuding

A házi vaníliapuding grízzel kiegészített verziója ez, a búzadara pedig valahogyan sokkal otthonosabbá, szinte nosztalgikussá teszi a desszertet. Elkészíteni nem olyan bonyolult, ...

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kárpátok-krémes

A lengyel cukrászat nagy kedvenc süteménye, a karpatka két réteg égetett tésztából és egy nagy adag, lágy vaníliakrémből áll. A torta hullámos felszínét porcukorral behintve kapjuk ...

Egyszerű sajttekercs

A vendégségek koronázatlan királynője a hidegtál. Mindenféle húskészítményt, sajtokat és kencéket szervírozhatunk egy tálcán. A sajttekercs egy keveréke ezeknek, hiszen sajt, sonka, ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Hoppá!

Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!