Így főztök ti – Ezt főzik a Nosalty olvasói az eperből

Új cikksorozatunk, az Így főztök ti, azért indult el, hogy tőletek, az olvasóktól tanulhassunk mindannyian. Most arról faggattunk benneteket, hogy mire használjátok a legédesebb szezonális kedvencet, az epret. Fogadjátok szeretettel két Nosalty-hobbiszakács receptjeit, ötleteit és tanácsait, amiket most örömmel megosztanak veletek is.

Egész évben, minden nap újabbnál újabb cikkeket olvashattok tőlünk, a szerkesztőség tagjaitól, amelyekben elmondjuk nektek, hogyan lesznek tökéletesek az egyes ételek, hogyan kell bánni a konyhai szerkezetekkel, vagy éppen azt, hogy mi szerintünk a legjobb péntek esti vacsoraötlet.

Tatsoisaláta eperrel és kecskesajttal / Fotó: Frankberger Gábor

Persze ahány ház, annyi szokás: tudjuk, hogy sok témában nem feltétlenül értünk egyet, és egészen biztos, hogy nálatok máshogy készül egy-egy fogás. Látjuk azt is, hogy szeretitek megosztani a saját receptjeiteket az oldalunkon és a tarsolyban rejtegetett trükköket a kommentekben.

Éppen ezért indítjuk útjára legújabb cikksorozatunkat, ami Így főztök ti névre hallgat. Ennek keretében szeretnénk végre tőletek is tanulni valamit, hogy ne mindig mi mondjuk meg a tutit az összes konyhai témában. Kíváncsian várjuk, hogy mit gondoltok például a húsmentes főzésről, mi az az étel, ami nélkül nem telhet el nálatok húsvét, vagy hogyan készültök egy nagyobb vendégségre. Most, az Így főztök ti legújabb részében azonban az eperrőé lesz szó. Két olvasónk levelét olvashatjátok, megannyi ötlettel és recepttel.

Mi készül nálatok az eperből?

Szekeres Lajosné Klári

Az epret az egész családom imádja / Fotó: Szekeres Lajosné Klári

Az epret a termelői piacon és egy kistermelőtől, háznál szoktam venni, mert biztos friss és finom édes. Az epret az egész családom imádja, frissen és süteményekben is. Amikor bejön az eperszezon, akkor folyamatosan teljesítem a család kéréseit.

Számtalan módon felhasználom az imádott epret / Fotó: Szekeres Lajosné Klári

Anna unokám, aki 5 éves, mindig epertortát kér, ha jönnek hozzánk. Neki csokoládés tejszínes epertortát sütök. Egy másik nagy kedvence Balázs és Máté unokámnak a duplacsokis, tejszínes epres muffin.

A Nosalty oldalán is megtalálható a csoda finom bodzás-epres joghurttortám, de készítettem már epres túrógombócot és eperrel töltött palacsintát is.

Számtalan módon felhasználom az imádott epret, amíg tart a szezon, így pohárkrémet is szoktam készíteni a családnak, vagy pudingos eperkockát.

Megosztanám veletek ezt a csodaszép és finom epres csokitortát, amit nemrég készítettem családi összejövetelre:

Epres csokitorta

Hozzávalók:

7 egész tojás, 7 evőkanál liszt, 2 evőkanál holland kakaó, 2 evőkanál víz, 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál reszelt narancshéj, csipet só, fél csomag sütőpor, 4 evőkanál barna nádcukor, 3 evőkanál kristálycukor

A krémhez: 250 g mascarpone, 1 evőkanál porcukor, 2 dl hideg cukrásztejszín, 1 teáskanál zselatin fix, 15 dkg kockára vágott friss eper
A bevonathoz: 10 dkg étcsokoládé, 5 dkg vaj, 1 teáskanál olaj
A díszítéshez: 5 szem friss eper

Elkészítés:

A piskótához kettéválasztjuk a tojásokat, a fehérjét kemény habbá verjük a csipet sóval és a cukorral.

A sárgájához hozzáadjuk a vizet, az olajat, a narancslevet, a barna cukrot, a kakaót és az olvasztott vajat, habosra keverjük, majd beleszitáljuk a sütőporos lisztet, és összekeverjük.

Veszünk ki a tojáshabból, fellazítjuk a tésztát, majd apránként beleforgatjuk a maradék habot vigyázva, hogy ne törjük össze.

Epres csokitorta / Fotó: Szekeres Lajosné Klári

A masszát 22-24 cm átmérőjű sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük, a végén tűpróbával ellenőrizzük.

Amikor kihűlt, akkor vízszintesen 3 lappá vágjuk. A tejszínt felverjük kemény habbá, a mascarponét kikeverjük a porcukorral és a zselatinporral, majd beleforgatjuk a felvert tejszínhabot. Csillagcsöves habzsákba szedünk ki a krémből a díszítéshez.

A krémmel megtöltjük a lapokat, minden megkent lapot megszórunk a felkockázott friss eperrel, kicsit bele is nyomkodjuk. A tortát csokival vonjuk be. A csokoládét összetörjük a vajjal és az olajjal, vízgőz felet felolvasztjuk.

A megtöltött tortát egy rácsra rakjuk, tálcát teszünk alá, a még meleg étcsokit a torta közepére öntjük, és hagyjuk lefolyni a tálcára. A lefolyt csokit újra fel lehet használni.

A mázat hagyjuk megdermedni. Átemeljük egy nagyobb porcelán süteményes tányérra. A torta fél oldalát a habrózsákkal és eperrel díszítjük. Hűtőbe tesszük dermedni legalább 2 órára.

Frankberger Gábor (NapsütötteVidékünkön)

A kertünkben minden évben terem a friss, zamatos földieper / Fotó: Frankberger Gábor

Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy az eper mindenki számára egy slágergyümölcs. Így van ez Napsütötte Vidékünkön is. A kertünkben minden évben terem a friss, zamatos földieper, és ahogy szedem, úgy készülnek belőle az epres finomságok.

Tavaly labneh-tálkákat készítettem a felhasználásukkal, az eperlekvár pedig soha nem marad ki a befőzési repertoárból.

Idén az epret egy különleges, ázsiai levélzöldséggel, a tatsoi-jal kombináltam. Az idei projektemben a japán konyhával foglalkozom, és a hozzá szükséges japán zöldségeket a saját kertemben termelem meg. A tatsoi, a mizuna és az eper is adott volt a kertemben. Amit készítettem belőlük, az egy tatsoisaláta eperrel és kecskesajttal.

Van a kertemben még egy különleges zöldség (vagy inkább gyümölcs?), ami eperspenót névre hallgat. A leveleit spenót módjára dolgozhatjuk fel, a termése pedig egy eperre hasonlító bogyó, amit ugyanúgy használhatunk, mint az epret. Eper és spenót ugyanazon a növényen quasi. Szívesen töltök fel vele készült recepteket is a Nosaltyra a későbbiekben.

Zabkása skyrrel és chia maggal

A skyr egy jó választás azoknak, akik egészségesebben szeretnének étkezni. Zsírtartalma nincs, fehérje viszont sok van benne. Ebben a receptben ez csupa egészséges hozzávalóval egészül ...

Labneh a kert kincseivel

A labneh a Közel-keleti joghurtsajt, ami a joghurt lecsöpögtetésével készül. Házilag is egyszerűen elkészíthető. Most egy olyan fogást készítettem vele, amit mindenki kedvére ...

Köszönjük szépen Klárinak és Gábornak, hogy megosztották velünk tudásukat. Találkozunk az Így főztök ti következő részében!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Címlapkép: Frankberger Gábor


Még több tipp, trükk és praktika:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...