Ennyivel korábban halhatunk meg, ha sűrűn eszünk rántott csirkét

Egy szomorú új tanulmány szerint 13%-kal növeli a korai halálozás kockázatát, ha minden nap fogyasztunk sült csirkét. 

A rántott csirke hatalmas kedvenc, szinte nem is ismerek olyat a környezetemben, aki ellen tudna állni egy aranyló, roppanós bundájú, kiválóan elkészített finomságnak. Egy új tanulmányból azonban - amelyben 50 és 79 év közötti nőket vizsgáltak - kiderült, hogy aki minden nap megeszik egy vagy több adag rántott csirkét, az 13%-kal növeli a korai halálozás esélyét. A sült hal napi fogyasztására is születtek eredmények, ez 7%-kal magasabb kockázatot mutatott.

A menopauzával küzdő nők fokozottan érintettek

A The BMJ-ben közzétett új tanulmány megállapította, hogy az olajban sült ételek fogyasztása a posztmenopauzális életszakaszban lévő nők esetében fokozottan kockázatos.

A kutatók kérdőíves adatok felhasználásával értékelték összesen 106.966 fő, 50–79 éves közötti nő étrendjét, akiket 18 éven át követtek, egészen 2017. februárig. Azt vizsgálták, hogy milyen gyakran fogyasztanak különféle olajban sült ételeket, beleértve a csirkét, halat, kagylót, hasábburgonyát, tortillachipset. Ez idő alatt 31.588 nő halt meg. A haláleseteket 8.358 esetben szívprobléma okozta.

Wei Bao, a University of Iowa és a tanulmány vezetője a CNN-nek elmondta:

"Ahogyan azt tudjuk, a rántott ételek fogyasztása rendkívül gyakori az Egyesült Államokban és a világ minden táján. Sajnos nagyon keveset tudunk ezen fogások fogyasztásának hosszú távú egészségügyi hatásairól."

Korábbi kutatások már kimutatták a kapcsolatot a rántott ételek fogyasztása, valamint a szívbetegség és a cukorbetegségközött.

via GIPHY

A sült csirke napi fogyasztása 13%-kal növelte a korai elhalálozás kockázatát.

A sült hal napi fogyasztása pedig 7%-kal magasabb kockázatot jelentett.

A kutatók viszont nem találtak bizonyítékot arra, hogy az olajban sült étel növelné a rák kockázatát.

Azok a nők, akik több rántott ételt fogyasztottak, inkább a fiatal korosztályból kerültek ki, alacsonyabb jövedelemmel és képzettséggel rendelkeztek, nagyobb valószínűséggel dohányoztak, kevesebbet mozogtak, és általában kevésbé egészségesen táplálkoztak.

A tanulmány inkább iránymutatásul szolgál, nem lehet mindenkire vonatkoztatni, de a megnövekedett szív- és érrendszeri halálozási arány egyik kockázati tényezőjét azonosították, a jó hír pedig, hogy ez egy jóval egészségesebb életmóddal könnyen orvosolható.

Ezeket olvastad már?

via

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...