Ennél szebb történetet ma már nem olvasol máshol

Hogy ez eddig tényleg senkinek nem jutott az eszébe? Pedig ilyen egyszerűen lehet nagy örömet okozni idős embereknek és imádnivaló kiscicáknak.

Az arizonai Pima Állatgondozási Központ (Pima Animal Care Center) egy egészen egyszerű, de mégis csodálatos ötletet talált ki: a náluk élő kiscicák gondozását demenciával és Alzheimer-kórral élő idős emberekre bízta.

Az eredmény egészen fantasztikus, mert bár sokaknak furcsa lehet, hogy pont a napi 24 órás felügyeletet igénylő idősekre bízzák kiscicák napi ellátását, ez mégis tökéletesen működik, mindennapi örömet csempészve a memóriazavarral küzdő emberek életébe.

Alexander “Jerry” Petrie és a Turtle nevű kiscica

A Pima Központban sokat küzdöttek az elhagyott kiscicák ellátásával, akikkel egész nap foglalkozni kellett, gondozni, cumival etetni őket. Ekkor jött az ötlet, hogy összeálljanak a közeli, Catalina Springs Memory Care nevű idősgondozó intézettel. Ez a csodálatos együttműködés rengeteg örömet ad az intézet 30 lakójának, akiknek betegségük mellett természetesen továbbra is fontos, hogy szeretetet adhassanak és kapjanak.

Boldogság

Az együttműködés fantasztikus eredményt ért el már most: a memóriazavarral élő idős embereknek számos régi emléke került újra a felszínre, akár saját gyermekeikkel, akár saját cicájukkal, kutyájukkal kapcsolatosan.

"Az emlékezet elvesztése nem jelenti a szeretet képességének elvesztését is." - mondta Rebecca Hamilton, az intézet egészségügyi igazgatója, - "A kiscicák gondozása, jelenléte csodálatosan feldobja az intézetünk életét."

Ezek a cikkek is érdekelhetnek!:

Ezeket olvastad már?

via Good Housekeeping

Legújabb receptek

Vaníliás banánpuding

Az amerikai banana pudding elsősorban az USA déli államaiban közkedvelt, ott előszeretettel készítik családi, egyéb közösségi összejövetelekre. Igazán népszerűvé egy Magnolia Bakery ...

Túrórudi-szelet

Kedvenc magyar édességünk minden ízét magába kebelezte ez a krémes, édes süteményszelet. Szerencsére nem tartja meg őket magának, hanem a beléje harapókat kápráztatja a friss túró, ...

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...