A modern gyógyászat maga is a kőolajból mesterségesen előállított színezőanyagok felfedezésével kezdődött a 19. század második felében. Az első antibiotikum, aminek segítségével az emberiség fel tudta venni a harcot a bakteriális fertőzésekkel, így pl. a tbc-vel, egy festék volt. A vegyipari cégekből ennek következtében nőttek ki a gyógyszergyárak.
A kémia a 19. század második felében indult fejlődésnek, miután egy alkimista 18 éves unokája véletlenül előállított egy világoslila festéket. A mályva szín az ezt követő években uralta a párizsi divatot, és William Henry Perkin meggazdagodott. Karrierjét látva sokan követték, a tudomány és az ipar frigyre lépett, az addig komolytalannak tartott szerves kémia, majd a gyógyszergyártás is felvirágzott.
Rájöttek ugyanis, hogy az egyik festék, a szulfonamid nevű anyag megfest és elpusztít egyes kórokozókat, és a szervezetbe beadva az emberi sejtekhez nem kötődik, azoknak kevésbé árt (allergiát kiválthat és a vörösvérsejtek festékanyagának létrehozását akadályozhatja).
A szulfonamid használható vérfertőzések, gyermekágyi láz, orbánc kezelésére, és mivel a penicillin 1926-os felfedezése előtt ez volt az egyetlen hatásos szer baktériumok ellen, rengeteget használtak belőle. Így kiderült, hogy származékai igazán sokoldalú gyógyító hatással bírnak: szulfonamidból készültek az első epilepszia-ellenes szerek, az első vérnyomáscsökkentők, az első vízhajtók, a cukorbetegség elleni első gyógyszerek, az első vírus elleni szerek és az első antipszichotikumok, azaz az elmebetegség kezelésére használható orvosságok. A szulfonamid egyik származékát – ami egy azo-festék - gyulladásos bélbetegségek kezelésére is használják.Az antibiotikumok azonban mellékhatásként elpusztítják az ember bélrendszerében élő rengeteg fajta hasznos baktériumot is. A jelen kor egyik kihívása az orvoslásban épp az, hogy hogyan lehetne megakadályozni ezeknek az egészségünk fennmaradásában alapvető szerepet játszó bélbaktériumoknak a pusztulását.