Elképesztő színek és igazi ízorgia egyetlen tálban – Kipróbáltuk Budapest legjobb Hawaii éttermét

Színes tálak, tartalmas, egészséges ételek, egzotikus hangulat és felejthetetlen ízélmények. Elmentünk Budapest első Hawaii éttermébe, az ONO Poké Bowl bárba.

Új év, új remények
Az ember év elején felszívja magát, és bátran kiejti a száján a szavakat: Egészségesebben fogok élni!És ha az összes mozgásformát átpörgeti az agyában, jól meg is éhezik, úgyhogy azonnal vitalizáló menü után kutat.
Az ONO Poké Bowl Barnak szerintem két nagy szezonja van. Az egyik a melegedő időjáráshoz köthető, a másik pedig ehhez a kajla, fogadkozós időszakhoz. Mert ha a tálaikra nézünk, vita nélkül a színes és egészséges szavak ugranak be, és azonnal rohanunk is hozzájuk, hátha az odafele úton jól lefogyunk… vagy majd evés közben.
Az üzlet szeptemberben nyitott, ami az indiánnyár miatt még pont jókor jött a nyaralásokból a városba visszatérő őslakosoknak. Meg is rohamozták őket rendesen. Nem lettem volna akkor a helyükben, és nem volt merszem tesztelésre sem jelentkezni. Hagytuk, míg kicsit magukhoz térnek. És milyen jól tettük!

Egy tál Hawaii a Bartók Bélán

Először is fejtsük meg a hely nevében is fellelhető ételt.

Mi is a poké bowl?

A poké bowl Hawaii nemzeti étele. Neve egy vágástechnikát jelöl, és előételként és főételként is fogyasztják. A poké bowl négy fontos összetevőre épül: rizsalap, protein, zöldség, szósz, és a tetejére kerülő ropogós réteg. Egy mély tányérban, azaz bowlban keverik össze az egészet, és hidegen tálalják.

A szigetek közkedvelt eledele a 2000-es évek elején terjedt el, elsőként Amerikában, majd Ausztráliában. Itt találkozott vele az ONO Bar egyik megalapítója is, és szeretett bele annyira, hogy tulajdonostársaival kevesebb mint egy év leforgása alatt már meg is nyitották új helyüket a Bartókon.
Az ötlet bejött. Szerencsére az emberek már Magyarországon is nyitottak az egészségesebb alternatívákra, és nem hökkennek meg sem a nyers halon, sem pedig a hideg tál kompozícióján.
Amikor mi az ebéd és vacsora közötti időben náluk jártunk, dugig volt a hely, és közben a házhoz szállítás is üzemelt. (Ha kiesik nektek a környékük, tudom ajánlani a kiszállítós verziót is, hiszen mivel hideg étel, nem kell félni tőle, hogy kihűl.)
Az ONO-ban kaphatóak előre összeállított bowlok, de bárki kreálhat magának saját kedvencet is. Emellett reggeliket, smoothiekat, sütiket és koktélokat is felszolgálnak.

Ezt én is meg tudom otthon csinálni?

Első ránézésre talán nagyon hasonlónak tűnhetnek a tálak, de mi többet is kóstoltunk, és mindegyik másfajta ízorgia.
Már a választott alap sem mindegy, hogy mi, hiszen egy rizstésztával vagy egy rizzsel teljesen más jellegű ételt hozunk létre, mint a káposztaalappal vagy éppen a quinoás cukkinitésztával. És a sokféle zöldségen és gyümölcsön kívül természetesen a halak, a csirke, a tofu, a szószok és ropogós szórások is tesznek arról, hogy megértsd: ennek az ételnek bizony van jogosultsága a piacon!

Sokak szerint ezt simán össze lehet dobálni otthon. Nekik csak annyit üzennék, hogy: elég hosszú bevásárlólistát kell majd írniuk, és hogy hajrá!

Nyilván nem lehetetlen jó kombinációkat kitalálni, de én azért azt mondom, hogy a konyhafőnök fix ízei elég jól össze vannak rakva.
Külön öröm még, hogy a hely laktóz- és gluténérzékenyeknek is Kánaán, valamint vegaként és vegánként is akad sokféle falat.
Ha nem idegenkedtek a friss, nyers vörös tonhaltól, akkor az Ahi Pokét mindenképpen kóstoljátok meg. A másik kedvencünk a mogyorós-csirkés Peanut Chicken lett – a két bowl például tökéletesen különböző élmény.
Árak tekintetében sincsenek elszállva maguktól: a tálak közül már egy kis adaggal is jól lehet lakni, és ezt 1630 forinttól mérik, míg a nagyobb bowlok 2000 forint körül mozognak. A legdrágább tétel a már említett vörös tonhalas, az 2570 forint, de maximálisan megéri. Ha kipróbálnád az étterem különlegességeit, látogass el az étterem saját oldalára, és foglalj előre helyet telefonon.

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...