Elhagyta kedvenc ételeit, 50 kilót fogyott ez az anyuka

Csupán egyetlenegy ételcsoportot hagyott el a nő, aminek köszönhetően majdnem egy teljes ember súlyától megszabadult.

A 24 éves Lillie Monroe közel 50 kilót adott le egy év alatt annak köszönhetően, hogy lemondott a gyorskajáról. Az anyuka akkor döntött úgy, hogy életmódot vált, amikor megszületett a gyermeke, az orvosok ugyanis közölték vele, hogy ha szeretné látni felnőni, akkor változtatnia kell, és le kell fogynia.

A fiatal anyuka már gyerekként is küzdött a súlyával, tinédzserként pedig jó ideig 115 kilót nyomott. Rengeteg diétát kipróbált az évek során, azonban egyik sem vált be neki. Sajnos a tinédzserévek után sem sikerült megszabadulnia a súlyfeleslegétől, sőt rákapott a gyorskajákra, és állítása szerint egy héten akár 60-80 ezer forintnyi angol fontot költött el gyorséttermekben.

Az elhatározás után

Kislánya születése után Lillie majdnem másfél mázsa volt, a szülés után pedig 132 kilóra „esett” vissza. Három hónappal a baba érkezése után orvoshoz kellett mennie, aki közölte vele, hogy nagy az esély, hogy cukorbetegsége miatt súlyos keringési problémái lehetnek a közeljövőben, és az életével játszik, ha nem fogy le.

Feleszméltem. Tudtam, hogy azonnal változtatnom kell, ha fel akarom nevelni a lányomat.

Az anyuka először a gyorskaját iktatta ki az életéből, és elkezdett magára főzni, ezen kívül pedig elolvasott néhány könyvet, amiből rengeteget tanult a fogyásról, az egészséges életmódról.

Egy év alatt majdnem annyit fogytam, amennyi egy ember súlya. Élvezem az életem, és élvezem, hogy tudok játszani a gyerekemmel. Ha ő nem születik meg, sosem fogyok le.

Lillie egyébként nem csupán a plusz kilóktól szabadult meg, mióta magára főz, de rengeteg pénzt is megspórolt, amiből felújította ruhatárát.

Forrásunk volt.


Még több inspiráló történet:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...