Miért veszélyesebb tompa késeket használni, mint éleseket?

A közhiedelem – vagy akár a puszta logika – lehet, hogy az sugallja: az éles kések veszélyesebbek a konyhában, mint a tompák. Ez azonban közel sem így van!

Kétségtelen, hogy a konyhában számos veszélyforrás leselkedik ránk, amelyek között a kések is helyet kapnak – különösképpen a tompák! Nézzük, hogy miért veszélyesebb ezeket használni, mint a szakszerűen megélesített társaikat!

Miért veszélyesebb tompa késeket használni, mint éleseket?

A tompa kések veszélyei

Először is: a tompa kések nem tudnak olyan könnyen belevágni az alapanyagokba, mint az élesebbek. Ez pedig azt eredményezi, hogy nagyobb eséllyel mozdul vagy csúszik el a penge a narancs, paradicsom vagy bármi más felületén, így megsebezve minket. Emellett az életlen késeket nagyobb erőkifejtéssel tudjuk csak használni, ami miatt valószínűbb, hogy balesetet okozunk.

Ráadásul, ha az eszköz valóban elcsúszik a célpontról, sokkal nagyobb eséllyel – és erővel – vágjuk meg magunkat vele.

Ha pedig már megvan a baj, akkor is örülhetünk, hogy éles késsel történt: ezek ugyanis sokkal tisztábban, pontosabban vágnak, aminek köszönhetően gyorsabban is gyógyul a keletkezett heg. A tompa változatok ugyanakkor mélyebb vágást okoznak – már a kifejtett erő nagysága miatt is –, ami több időbe telik, míg elmúlik.

Honnan tudjuk, hogy élesíteni kell?

A lehető legjobb trükk, amit kipróbálhatunk, az a papírteszt: ha a kés elvág egy darab papírlapot, akkor elég éles a használathoz. Ha pedig csak beleszakít, itt az ideje, hogy megélezzük.

Alapvetően egyébként elég körülbelül kéthetente élezni, de természetesen attól is függ, hogy mire használjuk őket. Nem fognak ugyanis hamar eltompulni, ha csak zöldségeket és gyümölcsöket szeletelünk vele, de ha durva gyökérzöldségek, esetleg csontok is vannak a repertoárunkban, akkor gyakrabban kell foglalkoznunk a kések állapotával is.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...