Végre itt egy élelmiszer, aminek biztos nem fog nőni az ára

Még az aszály ellenére is nagyon jó lett az idei almatermés mennyisége, ráadásul az egyre minőségibb almatermesztésnek köszönhetően az ez évi gyümölcsfelhozatal is kiválónak számít.

A kiváló magyar almának és a szintén remek minőségű lengyel importnak köszönhetően szinte biztos, hogy az alma esetében nem kell áremelkedésre számítani. Ahogy az index.hu írja, főként a fiatal és öntözőberendezéssel ellátott almaültetvények vészelték át jól a száraz nyarat, az idősebb kertekben azonban kevés alma termett, amely főleg az ipari feldolgozóknak okoz nehézséget Takács Ferenc, a Magyar Zöldség–Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB alelnöke.

Akár csökkenhet is az alma ára

A szakértő az InfoRádiónak arról beszélt, hogy a megfelelő alapanyaghiány miatt nehéz dolguk lesz az üzemeknek, a magyar termés viszont ma már – a régmúlttal ellentétben – nem ipari felhasználásra készül. Elmondása szerint a magyar alma hatvan százaléka évtizedeken keresztül ipari célra hasznosult, a helyi gazdák azonban a minőségi almatermesztés felé fordultak, mellyel együtt csökkent az ipari termelés mennyisége.

Takács Ferenc meglátása szerint bár a magyar alma minősége semmivel sem rosszabb, mint az olasz, osztrák vagy német termények, mégsem versenyképes az európai piacon, ahogy ő fogalmaz:

Mennyiségileg ugyanis nem termelünk annyit, hogy a nagy piacokra 12 hónapon keresztül azonos minőségben exportáljunk.

Egyre több a lengyel alma Magyarországon, hiszen Lengyelország Európa legnagyobb almatermesztője. A gazdasági válság miatt az ország kelet felé irányuló exportja korlátozottabb, így a termény nagy része Európában marad, a többlet miatt pedig a hazai árak is csökkenhetnek az alma esetében.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...