Jó tíz éve nincs tévém, így főzős műsorokat is ritkán nézek - pedig amúgy nem ártana tágítani a horizontot. A tévé így kábé heti egyszer kerül csak képbe, mikor a vasárnapi ebéd után a hónom alá veszem a szüleim vizsláját, és kicsit kiterülök a kanapén emészteni. Ha ilyenkor megy a tévé, akkor a fél fülemen az infó is bemegy, és ha valamiért érdemes rá, hogy megragadjon, akkor ott is marad.

Na egyszer egy ilyen hűvös őszi vasárnapon, szieszta közben hallottam fél füllel, amint egy breton parasztasszony egy gigantikus languszta készítése előtt egy nagy adag lardont (a franciák így hívják a zsíros szalonnát) kockáz a lábasba, hogy

"valami íze is legyen".

Jól megmosolyogtam, hogy egy francia főzőműsorban az olcsónak egyáltalán nem nevezhető, frissen fogott rákfajtát egy kis tömör zsírral ütik fel az íze végett.

Ugyanez a gondolat motoszkált a fejemben, mikor a mélyhűtőmben lapuló, arany áron mért Szent Jakab kagyló sorsán gondolkoztam.

A Szent Jakab kagyló, a francia és a spanyol vizek koronázatlan királynője ugyanis az egyik legjobb tenger gyümölcse, de nálunk sajnos leginkább csak fagyasztott formában kapható. Természetesen ebből is mennyei finomságokat lehet készíteni, de így mindjárt el kellett vetnem Julia Child Szent Jakab gratinját, amit olyan négy éve akarok elkészíteni - lévén ahhoz friss kagyló kell a héjával együtt. A fagyasztott nagy előnye viszont, hogy pillanatok alatt elkészül, így egy átlag kedd délután is el lehet készíteni, ha akad valami ünnepelni való. Nehéz belőle igazán jól lakni, egyrészt a fentebb már említett ára miatt, másrészt pedig, mert egy annyira prémium cuccról van szó, hogy vétek lenne belőle egy tálnyit felfalni.

A bumfordi baconnel való megbolondítás viszont nagyon piszkálta a perverz fantáziámat, így aztán "véletlen randiztattam" is a kifinomult édeskés, puha kagylókat a nehéz, zsíros baconnel. Csak azt sajnálom, hogy nem volt otthon guancale, vagy valami más, nemesebb, még brutálisabban zsíros szalonna -

akkor aztán tényleg olyan lett volna, mint Frida Kahlo és Diego Rivera házassága.

Az évszakhoz illően került mellé még zöldborsó is, a mentás pürével meg még egy kicsit erősítettem a brit vonalat. Mennyei lett! Bátran ajánlom egy kis hétköznapi luxusnak, egy pohár jó borral társítva a hét középén is úgy érezhetjük, hogy már a nyaralás közepén vagyunk.