Komoly egészségügyi problémára utalhat a hideg lábfej

Ha neked is gyakran hideg a lábfejed, de nem tudod miért, akkor mindenképpen menj el a háziorvosodhoz, mert akár egy komoly betegség is okozhatja a problémát.

Kevesen tudják, de a hideg lábfejekért leggyakrabban az érszűkület okolható, amely során az artériák falában lerakódások, vagy úgynevezett plakkok formálódnak. Ezek aztán egyre növekednek, majd elkezdik szűkíteni az ér lumenét. Ha az említett szűkület már olyan mértékűvé válik, amely blokkolni tudja a vér áramlását, akkor károsodik a szervek tápagyag- és oxigénellátása. Az erek teljes elzáródása pedig nagyos súlyos következményekkel járhat.

Komoly egészségügyi problémára utalhat a hideg lábfej

Az idő előrehaladtával romlani fognak a panaszok

Az alsó végtagi érszűkületnek kezdetben gyakran nincsenek is tünetei, ám ahogy a plakk fokozatosan növekszik, úgy jelentkeznek, romlanak a panaszok.

Például a lábak ereiben kialakult érfali lerakódások által okozott tünetek sok esetben csak azután jelennek meg, hogy az ér átmérője már több mint felére beszűkült. Támpont lehet azonban, hogy ha a vádli és a comb területén megjelenő szűkület a lábfejen és a vádliban, a lágyéktájon vagy kismedencében előforduló szűkület inkább a fartájon, combban okoz fájdalmat.

Ha pedig egy artéria elzáródik, akkor a tünetek rendkívül súlyossá válhatnak, és ilyenkor nemcsak a fájdalom nagyon erős, hanem fekély is kialakulhat a végtagon.

Mit mond erről az orvos?

„Tipikus tünet a lábfájdalom, amely bizonyos távolság megtétele után jelentkezik, járásra romlik és pihenésre enyhül. Az érszűkületet kirakatnézegető betegségnek is nevezik, hiszen a beteget a járás rövid távon megállásra kényszeríti: a fellépő fájdalom miatt pár percre kénytelen megállni, ilyenkor pedig a kirakatok megnézésével palástolhatja tünetét. A fájdalmon kívül figyelemfelhívó jel még a lábszárszőrzet csökkenése, a körmök töredezése, gombásodása, súlyosabb esetben a lábfej, lábujjak hidegsége, zsibbadása, nyugalmi, főleg éjszakai fájdalma, amelyet a romló vérellátás okoz. Nagyon fontos, hogy az első panaszok megjelenése után megtörténjen a tünetek kivizsgálása, főleg a rizikófaktorokkal rendelkező betegek esetén, mivel az állapot kezelés nélkül folyamatosan romlik. Legsúlyosabb esetben az oxigén- és tápanyaghiány olyan fokot érhet el, hogy a lábon sebek keletkeznek, fekély alakul ki, ami már a végtag megmaradását is fenyegeti, illetve lábamputációhoz vezethet” – idézi a Házipatika cikke dr. Kósa Évát a Trombózis- és Hematológiai Központ angiológusát.

Ha egy artéria elzáródik, akkor a tünetek rendkívül súlyossá válhatnak

Az alábbi tényezők nagyban hozzájárulhatnak az érszűkület kialakulásához:

  • magas koleszterin- és trigliceridszint;
  • magas vérnyomás;
  • dohányzás;
  • cukorbetegség;
  • elhízás;
  • fizikai inaktivitás;
  • magas telítettzsír-tartalmú étrend;
  • családi öröklődés.

Így kezelhető a betegség

Könnyen elkerülhető lehet az érszűkület kialakulása, ha megfelelő életmódot követünk. Ebből következik, hogy hatástalanná válik a gyógyszeres terápia, ha továbbra is dohányzik, zsíros ételeket fogyaszt, túlsúlyos, és nem mozog eleget a páciens. Súlyosabb esetekben pedig előfordulhat, hogy szükségessé válik egy érműtét elvégése ahhoz, hogy a tünetek enyhüljenek. A teljes felépülésben azonban csak akkor lehet bízni, ha a gyógyszeres kezelés mellett életünk végéig mellőzzük az ereket károsító szokásokat.

Forrásunk volt.


Még több cikk az egészségről:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...