Így készíts sütit maradékokból – gyümölcsből, száraz kekszből, megmaradt tejből

Ki gondolná, hogy a mindennapi főzés során egyszerűen hulladékként kezelt maradékokból is nagyszerű ételek készülhetnek? Például nagyszerű sütemények is! Ezekhez adunk most ötleteket.

A környezettudatos életmód egyik alappillére, hogy az ember nem pazarol, és ha lehet, a konyhában is megmenti a maradékot. Bár a fogyasztói kultúra minden erejével próbálja sulykolni belénk, hogy mindenből a legjobbat vegyük, akkor is cseréljük le újra, ha már kicsit sérült, kiszolgált, kopott, de működőképes.

Így van ez a főzéssel is: mióta a boltok kínálatában ott sorakoznak a legszebb, legfrissebb alapanyagok, a húsokat tökéletesen feldolgozva, válogatva megvásárolhatjuk, könnyen eshetünk abba a hibába, hogy mindenből csak a legnemesebb részt használjuk fel. Pedig régen mind a húsokat, mind a zöldség- és gyümölcsféléket igyekeztek teljesen feldolgozni, hogy ne legyen maradék. A háztartásokban nemcsak azért keletkezett a mai hulladékmennyiség töredéke, mert nem használtak annyi csomagolóanyagot, hanem az élelmiszerrel sem pazaroltak.

Nem csak sós fogások készülhetnek maradékból!

Sokszor írunk arról, hogy hogyan kreálhatunk új ételeket a maradékokból, ahogy arról is, hogy például egy egész csirke hányféle módon használható fel, úgy hogy gyakorlatilag az utolsó porcikáig feldolgozzuk. De nemcsak főételek készülhetnek maradékmentő praktikákkal, hanem nagyszerű desszertek is, nem is gondolnánk, mennyiféle finomság készülhet például a gyümölcsturmix maradékából, vagy akár a már száradásnak indult (karácsonyi) kekszekből. Ezekhez adunk ötleteket.

Gyümölcskenyerek és kevert sütik gyümölcsmaradékból

Sokan fogyasztanak reggelente gyümölcsturmixot vagy különböző frissen préselt leveket, amelyek egyrészt igazi vitaminbombák, másrészt felmerülhet a kérdés, lehet-e valamit kezdeni a visszamaradó kipréselt, rostos gyümölcshússal vagy éppen a répa maradékával. A jó hír, hogy lehet: ha nem maradt benne mag vagy ehetetlen héj, nyugodtan használjuk gyümölcskenyerek, kevert sütik alapjaként – csodásan gazdagítja majd őket, és extra sok rosthoz is jutunk így. Sőt, ha egy légmentesen záródó dobozba téve a hűtőbe tesszük a gyümölcsmaradékot, két-három napig biztonsággal tárolhatjuk így, hétvégén pedig gyorsan összedobhatunk belőle egy finom sütit.

Almás répatorta

Az osztrákok legkedveltebb receptmagazinjában, a Gusto-ban bukkantam erre a receptre. Azonnal kipróbáltam, nagyon finom.

Banános kevert

Ahogy láttam, nem kevés ehhez hasonló banános-kevergetős recept van az oldalon - úgyhogy most én is beküldöm az enyémet. :-) Nagyon egyszerű süti, kezdők is bátran próbálják ki!

Fűszeres almás crumble

A “crumble” avagy morzsasüti a világ legegyszerűbb édes semmisége. De tényleg! Minden gyümölccsel isteni, ahogy karamellizálódnak a gyümölcsök az omlós morzsa alatt, az íze mindent ...

A növényi tejpótló italok rejtett kincsei

Bár a növényi tejpótló italokat sokan a boltban készen veszik, nem nehéz nekiállni házi körülmények között sem, ehhez itt adunk ötleteket. Az otthon készített növényi italok a boltiak árának töredékébe kerülnek, és még szemetet szem termelünk a csomagolásukkal. De mi legyen a kókusztejből visszamaradó kókuszos masszával, vagy a különböző magtejek alapjaival? Készülhet belőlük kókuszos kekszgolyó, a magitalok maradéka lehet különböző mártások alapja, vagy éppen egy finom piskótát is gazdagíthatunk velük.

Maradékmentő kókuszgolyó

Ki ne szeretné a kókuszgolyót? Gyermekkorunk nagy kedvence, aminek a közepéből mindig kipiszkáltuk a meggybefőttet. Ez a recept igazából úgy készült hogy benéztünk a spájzba, (a ...

Lekváros kókuszkocka

Feltuningolt kókuszkocka, ugyanis a piskótát lekvárral kentem meg, így szerintem finomabb is és tuti nem marad száraz. Ez az adag két kisebb tepsire elég.

Sütiből sütit

Sok családban elképzelhetetlen, hogy egy süteményből maradjon bármi is, azért mindenki rágcsált már kőkeményre száradt mézeskalácsot januárban… A szikkadt péksüteményekből a háziasszonyok mindig is rengetegféle finomságot készítettek: a mákos/diós gubát hagyományosan száraz kifliből készítik, a szikkadt szemle nyugodtan lehet egy gyümölcsös kenyérpuding alapja, de a száraz kalácsból készülhet a legfinomabb máglyarakás is.

Illatos kenyérpuding

Mért hívjuk angolnak, amikor szinte a világ minden táján találunk hasonló édességet? Ki tudja, talán azért, mert ott a leggyakoribb. Egy biztos, ezt a receptet a kényszer szülte, nehéz ...

Villámgyors mákos guba

Gyermekeim szájából szinte minden nap elhangzik a kérdés: milyen édesség van itthon? Ilyenkor jönnek a villámgyors sütireceptek. Ezt a mákos gubát pillanatok alatt el lehet készíteni ...

A túl kemény mézeskalácsot vagy kekszet összetörhetjük mozsárban vagy késes robotgépben, és máris kekszes, réteges pohárkrémek alapjai vagy a csodálatos New York-i sajttorta kekszalapja lehetnek. De gyúrhatunk belőlük kakaópor, tej és kókuszreszelék hozzáadásával klasszikus kókuszgolyót is.

New York cheesecake

A New York-i krémsajttortát bátran ajánlom annak is, aki az amerika konyhával szeretne megismerkedni, de annak is, aki csak egy gyors, különleges, de könnyen elkészíthető desszerttel ...

Diós kekszgolyók

Meggy helyett, illetve a változatosság kedvéért a golyók közepébe pörkölt mandulát, vagy diót is tehetünk. Rumos meggyel is nagyon finom. Hűtőben sokáig eláll, főleg, ha nagyon hamar ...

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


További főző- és sütőtippek itt:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...