Édes bűnbeesés: Nutella

Mi az? Lágy, selymes, mélybarna krém, amit képesek vagyunk addig kanalazni, amíg ki nem ürül az üveg. Hát persze, hogy a Nutella!

Manapság mindenki az egészséges életmód és ezzel együtt az egészséges táplálkozás híve, mi sem vagyunk ezzel másképp. Mit ne együnk, mit mivel helyettesítsünk és a többi. De ki az, aki olykor ne csábulna el, főleg, ha olyan kultikus dologról van szó, mint a Nutella?

A kakaós mogyorókrém ötlete az olasz Pietro Ferrero nevéhez fűződik. Igen, az a Ferrero! 1944-ben alapított cukrászdája hátsó kis szobájában kísérletezte ki a receptet, majd többszöri módosítás után, végül 1964. április 20-án került piacra a már Nutella névvel ellátott termék. Ma már szinte a világ összes országában kapható: Kanadától Németországon át egészen Thaiföldig kenik a kenyérre. Előállításával mi is megpróbálkozhatunk otthon, három legfontosabb összetevője a következő: mogyoró, kakaópor (vagy tejcsokoládé) és növényi zsiradék (mondjuk mogyoróolaj vagy kókuszolaj). Azzal azonban számolnunk kell, hogy a mogyorót nem tudjuk annyira finomra őrölni, hogy az eredetihez hasonló, homogén textúrát kapjunk.

Nutellás cake pops

Az elmúlt hetekben a külföldi és a magyar sajtó is attól volt hangos, hogy az amerikaiak egyik kedvenc keksze, az Oreo, a droghoz hasonló hatásokat és függőséget idézhet elő. Mindezt patkányokkal végzett kísérlet keretében bizonyították. Arra a következtetésre jutottak, hogy a már említett keksz, (és a cukros és zsíros ételek általában) hasonlóképpen stimulálják az agyat, mint a drogok. Ezzel magyarázzák, hogy miért nem tudunk „leszokni” azokról az ételekről, amikről tudjuk, hogy egészségtelenek, de finomak.

Sütés nélküli oreos csokoládétorta

Ezen most meglepődtünk? Nem hiszem. A boldogsághormon-termelés régóta bevált módszere, hogy egy rossz nap után hazaérve egy kis csokoládé vagy éppenséggel egy üveg Nutella után kutatva felforgatjuk az egész kamrát. Ennyi bűnözés mindenkinek jár, csupán az örök igazságot kell szem előtt tartanunk, azaz a mértékletes fogyasztást. Oké, tudom, hogy nehéz leállni az első kanál mogyorókrém után, de azért legalább próbálkozzunk. Különben is, ha felfaljuk mindet, akkor hogyan fogjuk ezeket a fantasztikus édességeket elkészíteni?

Habos diós-kávés szelet

Kiadós, tömény édesség, bár szerintem több Nutellát is elbírt volna, nem azért, mert nem elég édes, hanem mert nem nagyon dominál. Ha nem habtejszínt használunk, hanem Hulalát vagy ...

Csokoládés croissant (Croissant 2.)

Időigényes, de megéri elkészíteni! Ha reggel frissen sült péksüteményt szeretnénk, annyi a teendőnk, hogy a kifliket előző este elkészítjük egészen a formázásig, majd nyersen ...

Nutellás macaron

2 éve küzdök a macaroonnal. Sose sikerült, de én sose adtam fel. Gondoltam, adok neki egy legeslegutolsó esélyt (hányszor mondtam már ezt...), ezúttal kipróbálva az olasz-módi macaroont, ...

Karamellás kinder süti

Ezzel a süteménnyel egy családi összejövetelen találkoztam először. Annyira ízlett, hogy azonnal el kellett kérnem a receptet, és alig vártam, hogy itthon is elkészítsük. Úgy ...

Házi Ferrero Roche (2.)

Megláttam egy külföldi gasztroblogon, és annyira egyszerűnek tűnt, hogy ki kellett próbálnom. Nagyon finom, teljesen az igazira emlékeztető íz, és tényleg pofon egyszerű.

Nutellabomba

Február 5-én van a Nutella világnapja. Ti tudtátok? Bevallom, én nem. :P Ebből az alkalomból játékot hirdetett AzEszter, én pedig nem voltam rest kiötölni ezt a csodát itt ni. Imádom ...

Még több Nutellás receptet itt találsz

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...