Költő, énekes, színész, a hazai underground szcéna egyik meghatározó egyénisége. Bejárta a világot és persze nem csak látott, hallott, hanem ízlelt is különféle nációkat. Érkezése után rögtön kiderül az is, hogy nem rutintalan, ha konyhai dolgokról van szó, így természetesen az általa választott menüt sem nekünk készíti először. A NoSalty konyhájában Müller Péter Sziámit láttuk vendégül, aki ebédre lecsós csirkét és zabkorpa lepényt készített nekünk.
Mesélsz nekünk egy kicsit arról, hogy miért ezt a két ételt készíted nekünk?
Mondjuk úgy, hogyha én főzök, akkor ezt készítem a leggyakrabban. A lecsóban az a jó, hogy nagyon sokféleképpen lehet készíteni, és nagyon könnyen. Annyira szeretem, hogy gyakorlatilag, amíg csak nyáron volt paprika és paradicsom, addig nyaranta mindennap lecsót ettem valamilyen verzióban. Az is jó benne, hogy az állás, a hűtőben érés csak jót tesz neki. Sőt, 3-4 nap után csak egyre jobb lesz. Az ember pedig ráüt egy tojást, hozzáad egy kis gombát, rizst, vagy amit szeretne. Sokféle ízt tud produkálni, és persze ebben is vannak árnyalatok, attól függően például, hogy milyen húst teszünk bele, fűszeres kolbászt, könnyű csirkét vagy kolozsvári szalonnát.
Miért döntöttél most a csirke mellett?
Azért választottam a csirkét, mert önmagában a csirkehús elvben a legkevésbé ízes vagy finom hús kellene, hogy legyen, közben pedig ez egyáltalán nem így van. Persze a steak az egy egészen más élmény, de egy csomó olyan dolog van, amit csirkéből, különösen a mell részből lehet a legjobban készíteni, mert hagyja magát fűszerezni, pácolni. Ebben az esetben is bepácoltuk egy nappal előtte a csirkemellet, hogy legyen ideje magába szívni az ízeket. A pulykával hasonló a helyzet, sőt. De ha pár órával a készítés előtt betesszük tejes-mustáros pácba, akkor kap egy jó alapot, és vadul lehet fűszerezni.
Ha már ilyen nagy rajongója vagy, akkor elárulod nekünk, hogy szerinted milyen a tökéletes lecsó?
Két titkom van: Az első, hogy nem vágom nagyon apró darabokra az alapanyagokat. A második pedig, hogy szemben a közvélekedéssel, én úgy szoktam csinálni, hogy egyszerre rakom bele a kolbászt, a hagymát és a paprikát, és csak a paradicsomot adom hozzá utólag. Ennyi. Ha picit odakap, úgy a legjobb. Minden a hagymán múlik! De igazából nincs olyan rossz lecsó, amit ne ennék meg jóízűen. Mivel folyton lecsót eszem, így ez legalább hoz némi változatosságot.
A köretről, a zabkorpa lepényről mit kell tudnunk?
Az ok, amiért ezt választottam, ugyancsak az, hogy nálam a mindennapi étkezés része. Nem fogyasztok kenyeret, csak a legritkább esetben. Egyébként ez a lepény a Dukan diéta egyik alapja, mivel a diéta során naponta megadott mennyiségű zabkorpát kell fogyasztani, erre pedig remek alternatíva ez a lepény. Bármilyen fűszert rakhatunk bele, vagy akár édesítőt is, mindent, amit kenyérben el tudunk képzelni. Nyugodtan próbálkozhatunk az ízekkel.
Hogy kerültél kapcsolatba a Dukan diétával?
A Baltazár Színház egyik tagjától hallottam róla először. Volt egy darab, amiben együtt játszottam egy kislánnyal, akit az egyik jelenetben el kellett kapnom, amikor épp leesett a mászókáról. Mindig imádkoztam, hogy jól sikerüljön a dolog. Aztán a darab egy ideig szünetelt, majd a felújítási próbák során újra erre a jelenetre került a sor. Meglepődve tapasztaltam, hogy a partnerem mennyivel könnyebb lett. Rá is kérdeztem a dologra, és úgy tudtam meg, hogy édesanyja fordította a diétáról szóló könyvet és a gyerekekkel közösen ki is próbálták. Ezek után persze elolvastam és kipróbáltam én is. Az alapkönyvben vagy 100, a diétához alakított recept van, és azóta már megjelent a hozzá tartozó szakácskönyv is, jobbnál jobb receptekkel.
Milyen a viszonyod a halakkal, a tenger gyümölcseivel?
Általában úgy fogalmazok, hogy allergiás vagyok rá, de valójában inkább undorodom tőlük. Így talán elég meglepő, hogy másfél évig halász voltam Normandiában, ahol azért utáltak ki a halászok, mert azt hitték, hogy a szakszervezet kémje vagyok, mivel soha egy falatot nem ettem abból, amit fogtunk. Pedig hihetetlen ínyencségeket gyűjtöttünk be. Kemény élet az. Fél háromra ki kell menni a piacra, megvenni a rákokat, betörni a páncéljukat, abból lesz a csali. Aztán kimész, ledobod a hálót és vársz. Mi a csigára mentünk rá. Mikor reggelente hajóztunk befelé, akkor megálltunk egy öbölben és a fél zsákmányt kiraktuk, maguknak. Mivel a fizetés nem túl magas, a munka viszont nagyon veszélyes, az emberek általában a zsákmányból egészítették ki a napi pénzüket. Soha nem értették, hogy én miért nem lopok. Nem volt rá szükségem. Megenni nem tudom, odaadni nem volt kinek. Mit kezdtem volna napi 20 kiló csigával? Mondtam nekik, hogy osszák szét. Egy darabig mondták, hogy milyen jó fej vagyok, aztán egy idő után már elég rossz szemmel néztek rám. Pedig egyszerűen csak annyiról van szó, hogy undorodom ezektől az alapanyagoktól. Az azért még hozzátartozik a történethez, hogy amikor kisgyerek voltam, legjobb emlékeim szerint minden gond nélkül ettem a halászléből és a rántott halból is Karácsonykor.
Akkor hol romlott el ez a kapcsolat?
Egyszer, amikor olyan 7-8 éves lehettem, beültünk egyvendéglőbe a családdal, és evés közben a torkomon akadt egy halszálka. Édesanyám negyed óráig bányászta, mire nagy nehezen sikerült kiszednie. Azóta nem bírom megenni. Ez így egy szép, kerek történet, igaz?! Aztán később, már olyan 30 éves lehettem, amikor ültünk anyáméknál egy nagy vendégségben. A családnak halat főzött, nekem persze külön csinált valamit. Erre mondják nekem a nénik, hogy kóstoljam meg én is a halat, ne legyek már ilyen. Én persze elmeséltem nekik a történetet és erre hivatkozva elutasítottam az unszolást. Majd anyám rám nézett és megszólal:
“Petike, te teljesen hülye vagy. Az nem halszálka volt, hanem csirkecsont.”
Így a valódi történet úgy szól, hogy mióta 8 éves koromban a torkomon akadt egy csirkecsont, azóta nem eszem halat.
Azért próbálkoztál időnként a fogyasztásával?
Voltak kísérletek, de leginkább a partnereim részéről. Egyszer éltem egy manöken lánnyal Párizsban, aki a születésnapomra azt találta ki, hogy elvisz a George Cinq-be vacsorázni. Ismerte a főszakácsot és azt tervezte, hogy készítettet nekem úgy halat, hogy ne vegyem észre. Addig kérdezgette, hogy mit szeretnék, mi a kedvencem, míg közöltem vele, hogy egy bécsi szeletet nagyon megennék, majonézes, hagymás krumplisalátával. Megcsinálták, persze halból. Tálalták egy gyönyörű bécsi szelet formájában, én pedig csak ettem és nem éreztem semmit. Eszembe nem jutott, hogy hal lehet, hogy ez nem az, amit kértem. Ráadásul ízre olyan bécsi szelet volt, amit a még a Práterben sem eszel. Aztán persze olyan rosszul lettem, hogy ki kellett cserélni a vörös szőnyeget. Szóval valami azért csak lehet ebben az allergia dologban, de ez rejtély. Mindenesetre azóta nem kísérletezem.
Mi a kedvenc ételed? Milyen ételeket kedvelsz? Persze csak közvetlenül a lecsó után...
Mindent. Mint a zenében.. mindent, ami jó! Van egy-két dolog, amit régen nem tudtam megenni, tökfőzelék, ilyesmik, de most már tudom, hogy ha jól csinálják, a szám íze szerint, akkor akár az is igazán finom lehet. Sok-sok évig mondhatni krumpli mániás voltam. Erre egy remek példa, amikor egyszer a Miskolci színházban rendeztem a Hamletet, a premier partira a húgom, aki akkoriban Szegeden volt színésznő, ajándék gyanánt áthozott egy hatalmas adag krumplis tésztát. Valóban hatalmas adagot! Persze a tésztán kívül is bármi jöhetett, a rakott krumplitól akrumplifőzelékig. Minden. Az utóbbi időben ez már nem jellemző. De tudjátok, mit ettem legutóbb igazán jót? Édesburgonyát. Vékony szeletekre vágva, sütőtökkel.
Mi a helyzet a különböző nemzetek konyháival?
Nagyon sok országban éltem, és ez általában úgy működött, hogy mindig ami ott megtetszett, arra ráálltam. Egyedül Hollandiában volt nehéz, mert ott borzasztó ízetlenül főznek. Az egyik kedvencemre, az indonéz konyhára ott kaptam rá. Satay szósz, nasi goreng, bami... Amszterdamban vannak egyeurós automaták, ahol chicken satay-t adnak snack gyanánt. Bedobod az egy eurót és kijön egy tálcán. Olyan jó íz avilágon nincsen, mint az.
Lecsós csirkemell zab-korpa lepénnyel Sziámi módra
Egyébként, ha már itt tartunk, akkor milyen gyakran főzöl?
Általában a feleségem szokott főzni, és természetesen ő is csinálja jobban. Volt olyan időszak, amikor naponta főztem, most már általában a héten csak egyszer-kétszer. A zablepényt persze mindig én készítem, egy- vagy kétnaponta, attól függően, hogy mennyire fogy. Általában csak én fogyasztom a családból, de van úgy, hogy kedvet kapnak a többiek is. A receptben megadott kenyér nekem két napra elég. Nem szoktam már kenyeret enni, de azért előfordul, hogy elkanászodom. Nemrégiben, egy bulin készült egy olyan babgulyás, hogy elveim ellenére az éjszaka folyamán megettem vagy 4 tányérral belőle. Persze bőven kenyeret is hozzá.
Hogy telt a nyár és mik a tervek az őszi-téli időszakra? Pihenés? ...And Friends?
Miután Nóri, a feleségem szülei nyugdíjba mentek, vettek egy házat Almádiban. Egy jó ideig felváltva jártunk hozzájuk nyaralni, vagy a feleségem testvére és a gyerekei, vagy pedig mi. Azóta sikerült találnunk egy házat a közelben, egy saroknyira a szülőktől. Nagyon sokáig keresgéltük a megfelelőt, mire rátaláltunk erre. Nem vízparti, mert én azt személy szerint nem szeretem, zűrösnek tartom. Viszont jó nagy kert van hozzá, abban egy kis borospince, és a part is elérhető közelségben, 500 méterre. Sokkal jobb volt, mint bármi, amit addig néztünk, úgyhogy beleugrottunk. Most jön a nehezebb része, rendbe kell hozni, úgyhogy megvan a hétvégi programunk egy jó időre előre. Az …And Friends pedig, a Kirschner Péterrel közös, állandó formációnk, amit a Szigetes záróbulik ihlettek. Készül egy lemez, az első klippünk, ami Zsófi lányom diplomamunkája, már a nyáron megjelent, a Látom, ha hiszem című számhoz. Élőben december 13-án, pénteken találkozhattok velünk a Corvin Tetőn játszunk majd. Szeretettel várunk mindenkit.
A Lecsós csirkemell Sziámi módra receptjét itt mentheted el
