Süteményként eheted a Duna hullámait (de csak a leves után)

Kevés olyan ikonikus sütemény van, mint az impozáns Dunahullám. Lenyűgöző kinézete mögött ráadásul egy egészen egyszerű elkészítés rejlik, ismerjük meg a titkait!

A Dunahullám sokunk szívében él kedves gyermekkori emlékként. Nem is csoda, hiszen egy ilyen izgalmas sütemény minden apró ember álma: kétféle piskóta, meggy, vajas krém és roppanós csokoládé kerül egyszerre a tányérra, amikor a Dunahullámot választjuk. Most pedig a szép emlékek újra köztünk járhatnak: itt a hullámzó sütemény receptje, amivel mindenki ismét egy kicsit gyerek lehet.

A Dunahullám receptjéért kattints IDE!

A hullámzó piskóták

Egy gyermek képzelőerejét teljesen ki tudja meríteni a Dunahullám. Hiszen mégis hogyan lehet két különböző színű, hullámos piskótát ilyen jól egymáshoz ragasztani? Biztos nagyon nehéz lehet, főleg úgy, hogy közben még meggyszemek is vannak benne.

Persze semmi ilyesmiről nincsen szó: mindenki, aki már ismeri a receptet (vagy egyszerűen csak felnőtt fejjel gondolkodik), tudhatja, hogy egy végtelenül egyszerű piskóta adja az alapot.

Ugyanabból a szimpla kevert masszából sül az alap, a hullámos effektust pedig a következő trükk adja:

  • először a vaníliás piskótamassza kerül a tepsibe
  • ezt követi a kakaós massza
  • a hullámokat pedig a meggyszemek okozzák, amikor lesüllyednek a masszában, és magukkal viszik a felső kakaós réteget

A lágy vajkrém

És ha mindez nem lenne elég, az izgalmas piskótára egy vajkrém is kerül, amitől az élvezetek tovább fokozódnak. Ennél érdemes arra figyelni, hogy ne legyen csomós a tejből főzött krémünk, illetve, hogy hagyjuk teljesen kihűlni azt, mielőtt elkeverjük a puha vajjal. Így garantált a siker.

A Dunahullám receptjéért kattints IDE!

A hipnotikus csokitető

Egy duplán hullámos süteményről beszélünk, ezért a piskótákon túl a roppanós csokitetőt is el kell látnunk ezzel a mintázattal. Ehhez elsősorban olaj kell, ami kezelhetőbbé teszi az olvadt csokoládét a süteményen, majd egy villa, amivel nagyon egyszerűen hullámokat barázdálhatunk bele.

Készítsünk Dunahullámot!

Hozzávalók a piskótához:

5 db tojás, 130 g vaj (puha), 200 g cukor, 1 db vanília, 1 ek sütőpor, 125 ml víz, 125 g rétesliszt, 125 g finomliszt, 3 ek cukrozatlan kakaópor, 50 ml tej, 150 g meggy (magozott)

Hozzávalók a krémhez:

750 ml tej, 75 g cukor, 2 csomag vaníliás cukor, 85 g étkezési keményítő, 200 g vaj (puha)

Hozzávalók a mázhoz:

200 g étcsokoládé, 1 ek napraforgó olaj

A tojásokat szétválasztjuk, és a fehérjéket kemény habbá verjük a cukor negyedével (és egy csipet sóval esetleg). Egy másik tálban kihabosítjuk a puha vajat a tojássárgákkal, a cukor többi részével és a vaníliával, majd hozzákeverjük a vizet is.

A kétféle lisztet és a sütőport összekavarjuk, majd a tojássárgájás krémhez keverjük. Amikor már teljesen csomómentes, több adagban, nagy, szellős mozdulatokkal hozzáforgatjuk a felvert tojásfehérjét is. A tészta felét sütőpapírral bélelt sütőedénybe kanalazzuk és hullámosra simítjuk.

A tészta másik felébe belekeverjük a kakaóport és kevés tejet, majd a világos tészta tetejére kanalazzuk és szintén hullámosra simítjuk. A meggyet négyzetrácsos alakzatban a tésztára tesszük, és egy-egy határozott mozdulattal lenyomjuk a tészta aljára.

190 fokra előmelegített sütőben 30 percet sütjük. Amikor kész, tűpróbával ellenőrizzük, majd hagyjuk hűlni. Érdemes a kiborított piskótát a sütőtepsivel kicsit lelapítani, így szebb lesz a kész sütemény. Amikor már teljesen kihűlt és lelapult, tegyük vissza a tepsibe, ugyanis így könyebb rétegezni és hűteni.

A Dunahullám receptjéért kattints IDE!

A krémhez a tejet, a cukrot és a vaníliás cukrot egy lábasban összemelegítjük. Közben a keményítőt egy kevés tejjel kikeverjük, és amikor már épp forrna a tej a lábasban, hozzákeverjük és jól besűrítjük.

A kész pudingot hagyjuk kihűlni, majd hozzákeverjük a puha vajat. A kész krémet a piskóta tetejére kanalazzuk, majd legalább egy órára hűtőbe tesszük.

A mázhoz a csokit és az olajat vízgőz felett megolvasztjuk, majd a sütemény tetejére öntjük. Villával hullámmintát húzunk a csokoládéöntetbe, majd alaposan kidermesztjük a süteményt. A kész Dunahullámot forró vízbe mártott, éles késsel szeleteljük. Igyekezzük úgy vágni, hogy keresztezzünk meggyszemeket, így még szebb kockáink lesznek!

A Dunahullám teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

Recept és fotók: Rosanics Petra

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több fantasztikus receptet itt találsz:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...