Jessica Kingdon, amerikai-kínai rendező Ascension (Erőltetett menet) című filmje a legjobb dokumentumfilm kategóriában száll harcba az Oscar-díjért. Megtekintése gyakorlatilag mindenkinek ajánlott, aki a fogyasztói társadalmat gyarapítja, és aki csak egy kicsit is érzékeny arra, hogy a környezetében található tárgyak vajon milyen forrásból érkeztek. Ha valaha tűnődtél már a telefonod, a fogkeféd, a villanykapcsolód, a szappantartód, a műfenyőd előállításának körülményeiről, akkor ez a dokumentumfilm sok választ ad majd.

Lehull a lepel

Ascension — tükörfordításban felemelkedést jelent. A magyar cím jelen esetben többet mond, beszédesebb, hiszen másfél órában kísérhetjük figyelemmel, hogy miként működik a kínai gazdaság, hogy kik mozgatják a lassan, de biztosan világhatalommá váló országot.

Van egy olyan érzésünk, hogy ez most sokkal, de sokkal többet mutat annál, mint amennyit valaha tudtunk, tudhattunk Kelet-Ázsia legnagyobb országáról, a népköztársaságról, amit sok titok és misztérium övez.

Majdnem másfél milliárd ember él a Kínai Népköztársaságban, most kicsit közelebb kerülhetünk a mindennapjaikhoz, hogy mit jelent a munka és a termelés ebben az óriási országban.

Eldobott tárgyak, emberi életek

Zavarba ejtő képsorokból nincs hiány, a képi világ és a vágások esztétikája enyhít csak egy kicsit a szorongáson, amit az okoz, hogy a gyakran éhbérért robotoló munkásoktól hihetetlen tempót és termelési mennyiséget várnak el, amíg mi sokszor csak rövid ideig használjuk a vérrel-verejtékkel legyártott apróságokat. Nálunk lehet, hogy hamar landol a kukában, merül feledésbe… ők kialvatlanul, hajszoltan készítik. A világnak, nekünk.

Láthatjuk, hogy hogyan ösztönzi a népet a kommunista párt, hogy az utcai óriásplakátok is azt kántálják, hogy a munka nemesít, minél többet és jobban dolgozol, annál előrébb léphetsz és annál fontosabb vagy az országnak.

Ijesztőnek hat ez a szellemiség és tempó, de persze nekünk sem ismeretlen ez a hozzáállás, a pszichózis, amit a felemelkedés illúziója hajt. Ez nem mindig illúzió persze, a szexjátéknak festett gumibabák készítésének világából erőltetett menettel feljebb juthat a kínai munkás, ha elég agilis és elég „ügyesen” szakad meg. Miközben a párt ott lohol a nyakában és akkor is retorzióra várhat, ha áthalad a zebrán pirosban. A nagy testvér mindent lát. Nem csak a szorgos munkát, de a botlásokat is.

Teljesen más világ

Sokkoló látni, hogy míg a napokban jelentették be a belgák a négynapos munkahetet, hogy mi, nyugaton mindfullness tréningeket végzünk el ahhoz, hogy segítsünk a munkától néha beszűkülő elménken, addig Kínában milyen termelési kényszerben élnek emberek.

Halljuk a párbeszédeiket, látjuk a fáradtságukat, és kiderül az is, hogy persze cseppet sem elégedettek, sok a hőbörgés, bosszankodás mindennapos.

De beléjük plántálták, hogy megéri a szenvedés és a robot, mert egyrészt egyéni szinten is feljebb juthatnak, másrészt a népköztársaság a világ leghatalmasabbja, szuperhatalom lehet a szorgos hangyák segítségével.

Beteg világ ez, de az operatőri munkának köszönhetően mégis meglátunk benne valami kényelmetlenül, belülről tóduló vizuális kielégülést.

Sokat, rengeteget, embertelen mennyiségeket tolnak elénk apró és nagyobbacska műanyag tárgyakból. És megesik, hogy a film alatt szorongatott üdítős üvegtől is a hideg ráz majd a Erőltetett menet végére. Miért csinálják ezt? Miért csináljuk ezt? Ez nem felemelkedés.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Címlapkép: Visitfilms

Még több érdekes, izgalmas, formabontó film:

• Itt és most kiderült, mit rejtegetnek előlünk a menő éttermekben – tűkön ültünk a Forráspont című film megnézése közben
• Közelebbről megismertük a séflegenda Wolfgang Puckot, és csak ez a film kellett hozzá
• Szerelmi dráma és a Michelin-csillagok háborúja – nekünk ezért tetszett A boldogság íze című film