Dödölle, cibere, puliszka – Fedezd fel újra az ősi magyar konyhát!

A régi paraszti étkezést ma reform konyhának nevezzük, pedig ükanyáink már  évszázadokkal ezelőtt ismerték az egészség titkát. Ezeket ették valójában őseink!

Minden nép, így a mi étkezési kultúránk is összefügg történelmünkkel, a hódoltságokkal, és a főzési szokásainkat a környező népek, vagyis a szlávok, a bajorok, valamint a szászok konyhája is formálta. A régi magyar konyha a csípős, zsíros és túlbonyolított ételeket mellőzte: helyette gyakran volt terítéken olcsó tápláló kása, egészséges tejtermékek, hüvelyesek, és a sok friss, zöldség, gyümölcs, húst pedig módjával fogyasztottak. Így étkeztek felmenőink.

Tarhó

A tarhó, vagyis az oltott tej a korabeli emberek joghurtja volt. A sűrű, savanykás tejterméket kásával, lepénnyel ették, ami nem csak finom, de egészséges ételnek is számított.

A körülbelül 45 fokos tejbe oltóanyagot, más néven tarhómagot kevertek, majd letakarták, és 8-12 órán keresztül állni hagyták.

A tarhómag valójában az előző alkalommal készült joghurt maradéka volt. A joghurt készítésének gyakorlata vélhetően ótörök eredetű, ami még a 20. században is népszerű volt az alföldi juhászok és parasztok körében. Mára a tarhó készítés hagyományával leginkább már csak a Bácskában, valamint a Vajdaságban találkozhatunk.

Kása

Egészen a 19. századig a kása népszerű főtt ételnek számított a magyar parasztság és a nemesség körében egyaránt. A kását tejtermékekkel, tarhóval, túróval, vagy édesen, szilvalekvárral, mákkal, esetleg káposztával, pirított hagymával ették. A tápláló étel rendszerint árpából, kölesből, kukoricából, hajdinából, búzából vagy rozsból készült, és nagy becsben tartották, amit egy mondásunk is őriz: Lencse, borsó, kása – mind Isten áldása!

Édes kásák:

Lepénykenyér

Ugyan a késő középkorban már létezett kovászos kenyér is, de a parasztság körében sokáig főleg lepénykenyeret ettek. A kovásztalan kenyeret lisztből, vízből és sóból gyúrták össze, majd a tésztát sütőkövön sütöttek meg, vagy nyílt tűzhelyen hamuval és parázzsal letakarva.

Tudod-e a választ?

Smarni, sercli, tutajos... - találd ki, mit jelentenek!

Innen ered a hamuban sült pogácsa kifejezés is, amivel gyerekkorunkban gyakran találkozhattunk a mesékben, mint a szerencsét próbáló szegény legény útravaló eledelével, amit a tarisznyájában vitt magával.

Puliszka

A kukoricadarából készülő puliszka hagyományos erdélyi étel, amit kukoricagánica, kukoricamálé néven is ismerhetsz. Mivel olcsó ételnek számított a szegény családok körében különösen népszerű volt: a kukoricadarát sós vízben megfőzték, majd kiöntötték egy deszkára, ahol megdermedt, és tejjel falatozták.

Puliszkavariációk:

Cibere

A cibere korpából készített erjesztett gabonalé, amit némely helyeken kiszilnek, máshol keszőcének hívnak. Levesek, főzelékek savanyításához használták, de kását is főztek a savanykás lében.

A cibere készítése rendkívül egyszerű: a korpát forró vízzel leöntötték, ami aztán néhány nap alatt megerjedt.

A ciberének nagy hagyománya volt, és a böjti időszak elmaradhatatlan elemének tekintették. Ha nagyon nem volt pénz a háznál, akkor száraz kenyérre öntve ették, de főzhettek bele kását, a kicsit módosabbak tojást is. Némely helyeken a savanykás gyümölcsleveseket is ciberelevesnek ismerik.

Dödölle, gánica

Egy tál dödölle, ettél-e belőle? Régen a válasz egyértelmű igen volt, ma már sokan nem is ismerjük, hogy is készült a dödölle. A megfőzött, összetört krumplit liszttel besűrítették, majd megsütötték, és kész is volt a tápláló, mégis rendkívül olcsó étel. A pempőt, cinkét, vagyis a dödöllét tejfölös zsírral, pirított hagymával tettek az asztalra. Ugyan ez ma nem számít reform ételnek, de sokkal egészségesebb, mint a mesterséges adalékanyagokkal teli ételek, amiket nap, mint nap eszünk. Mi még ma is imádjuk a dödöllét!

Ezeket olvastad már?

Címlapról ajánljuk

További cikkek