Eszméletlen kilós árat mondanak idén a dióra a szakértők

Már több éve luxuscikké vált, idén pedig tovább kúszik felfelé a dió ára – ennek pedig több oka is van.

Lesz az idén is magyar dió a boltokban és a piacokon, sőt, a minősége is rendben lesz, az árak viszont finoman szólva sem lesznek alacsonyak, szóval nem meglepő módon a dió esetében is mélyebben kell majd a zsebünkbe nyúlnunk – írja a Hello Vidék.

Egekben a dió ára

Hogy mi a drágulás oka?

  • a dióburok-fúrólégy is károsította a termést
  • az aszály hatására pedig kiszáradtak a diófák

Tudtad?

Dióbélből (sőt, héjasból is) a legnagyobb beszállító az USA, ahonnan 12 százalékkal több (46,6 ezer tonna) termék érkezett.

Magyarországon is visszaesett a diótermesztés

A KSH szerint az 1990-es évek közepén 3 ezer tonna körül mozgott, majd az elmúlt évek telepítéseinek köszönhetően 2019-ben 6,8 ezer tonnára emelkedett. Szakértők a 2021. évi diótermést az ország nyugati részén közepesnek, a keleti részén jónak ítélték.

Rossz hír, hogy a dióbél külkereskedelmi egyenlege az elmúlt két évben negatívra változott.

A Budapesti Nagybani Piacon egyre ritkább a magyar dióbél

Tévedés azt gondolni, hogy a dió nem igényel gondozást, hiszen a klímaváltozás okozta termesztési és növényegészségügyi kihívásokra csak magas szintű szaktudással, korszerű technológiával lehet válaszolni

– vélekedik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Egy év alatt 420-500 forinttal nőtt a dióbél fogyasztói ára Budapesten az Agrárközgazdasági Kutatóintézet (AKI) Piac Árinformációs rendszere szerint. Tavaly ilyenkor, az 50. héten egy kiló pucolt dióért átlagosan 3980 forintot kértek, idén ugyanebben az időszakban az átlagár már 4400 forint volt a Fehérvári úti Vásárcsarnokban. 

Diós linzerkoszorú

Az omlós tészta megfizethető, gyors az elkészítése és nagyon egyszerű. Roppantmód sokoldalú, változatosan megtölthető, felhasználható, a végeredmény pedig egy istenei teasütemény, ...

Diós morzsás szilvás gombóc

Szilvásgombóc, ó-ó-ó-ó! A megunhatatlan gyerekdal az ősszel együtt kúszott vissza a fülekbe, nem maradt hát más választás, mint elkészíteni! A hagyományos morzsába csempésztünk ...

2022-ben a 35. héten a vidéki fogyasztói piacokon a tisztított dió ára átlagosan 4500 Ft/kg az AKI piaci árinformációs rendszere szerint.

A Spar áruházláncban a darált dióbél kilója 8450 forint, a Tesco áruházláncban 5990 Ft egy kiló natúr dióbél jelenleg.

A termelők szerint a piacokon legalább 5000 forint lesz ősszel egy kiló dióbél, de a boltokban akár többet is elkérhetnek érte.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...