4 idejét múlt diéta, amit felejtsünk el a dietetikusok szerint

Az új év sokak számára egyet jelent az új diétás módszerek kipróbálásával, hiszen szeretnénk mihamarabb teljesíteni a 2022-ben kitűzött céljainkat, ami a fogyást, az életmódváltást illeti. Nem érdemes azonban gondolkodás nélkül fejest ugrani egy-egy fogyókúrába, csak azért, mert egy blogon azt olvastuk, vagy egy ismerősünktől azt hallottuk, hogy működik.

Manapság a közösségi médiának és az aktív online jelenlétnek köszönhetően szinte mindennap elér hozzánk egy új fogyókúrás trend, egy új csodaszer, ami „biztosan működik”. A dietetikusok azonban mindenkit óva intenek attól, hogy ezeket kipróbálják, mielőtt szakértővel konzultálnának.

4 idejét múlt diéta, amit felejtsünk el a dietetikusok szerint

Az alábbiakban felsoroljuk azokat a diétás irányzatokat, amelyeket ebben az évben jó lenne végre magunk mögött hagyni – legalábbis a dietetikusok szerint.

1200 kalóriás étrend

Egy felnőtt nő napi kalóriaigénye 1600 és 2000 közé tehető, a férfiaké pedig 2000 és 2400 közé – így máris láthatjuk, miért nem megfelelő egy fejlett szervezet számára az igen divatosnak számító 1200 kalóriás étrend. Ha mégis megpróbálnánk, akkor komoly kalóriadeficitet érünk el, ami miatt a testünk instant raktározásba kezd, így épp az ellenkező hatást érhetjük el.

„Egyételes” fogyókúrák

Biztosan mindenki hallott már a szőlő-, a grapefruit- vagy éppen a káposztadiétáról, amelyek során semmilyen más élelmiszert nem fogyasztunk. Ezek általában olyan alapanyagra épülnek, ami vízben gazdag, így eltelítve érezhetjük magunkat – de összességében nem lesz kielégítve az éhségünk, hiszen sem a kellő tápanyagokat, sem az elegendő napi kalóriamennyiséget nem kapjuk meg. Így hosszú távon különböző hiánybetegségek, valamint emésztési zavarok léphetnek fel.

Ételcsoportok kihagyása

Az alapvető ételcsoportokba tartozó élelmiszerek mindegyike szükséges – persze más és más mennyiségben – ahhoz, hogy egészségesek és kiegyensúlyozottak legyünk.

Így, ha teljesen kihagyjuk például a szénhidrátokat, akkor súlyos tápanyaghiánnyal fenyegetjük a szervezetünket. Inkább figyeljünk oda a megfelelő arányokra, a mértékletességre!

Méregtelenítő kúrák

A testünk köszöni szépen, remekül képes saját magát méregteleníteni például vizeletürítéssel és izzadással. Éppen ezért semmi szükség arra, hogy mi is megpróbáljuk kiűzni a toxinokat a szervezetünkből, például azzal, hogy egy hétig csak dzsúzokat fogyasztunk. Ráadásul veszélyes is a szervezetre nézve, hiszen az ilyen módszerekkel nagyon kevés kalóriát viszünk be.

Forrásunk volt.


Még több segítség, hogy sikeres legyen a fogyásod:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...