Családbarát Sunday brunch

A vasárnapi családi ebéd nálunk szent és sérthetetlen. Ehhez ragaszkodom, ha máskor nem is sikerül egyszerre leülünk egy asztalhoz, a hét utolsó napján nincs kifogás.

De a közös vasárnapi ebédet még lehet tovább fokozni, mégpedig úgy, ha elmegyünk egy Sunday brunch-ra a Kempinskiben található ÉS Bisztóban.

Amikor lefoglaltam az asztalunkat vasárnap délre két felnőtt, egy ötéves és egy tízhónapos gyerek részére, felmerült bennem, hogy két ilyen kisgyerekkel nem fogjuk-e zavarni a vendégeket, és hogy mi felnőttek is tudunk-e majd rendesen enni, ha figyelni kell rájuk. De azzal nyugtattam magam, hogy nyilván nem invitálnának családokat és nem family table-nek hívnák ezt az egészet, ha problémát jelentene, hogy éppen egy kisgyerekes család is megjelenik.

És valóban, egy pillanatra sem éreztük ennek hátrányát, a pincérek az első perctől nagyon lazák és kedvesek voltak, így nem feszengtünk mi sem, pedig az ovis kisfiam már az első pillanatban különös kéréssel állt elő. Amint leültünk az asztalunkhoz, számunkra is meglepő módon rögtön papírt és ceruzát kért a pincértől, mert rajzolni támadt kedve. Mi meg csak szabadkoztunk, hogy nem kell ám komolyan venni, de pár perc múlva már ott is volt egy nagy ceruzakészlet, mellé pár lapnyi színezővel. Ez nem mindenhol történt volna így.

Mit lehet enni ÉS inni?

A Sunday Brunch korlátlan étel- és italfogyasztással jár. Van egy külön étlap, amiről bármit, bármennyit, bármilyen sorrendben rendelhetünk a felszolgálóktól (az ételek jó része frissen készül), de ezt kiegészíthetjük még a svédasztalról salátával és édességekkel is.

Vannak hagyományos fogások, mint a borjú bécsi szelet hasábburgonyával vagy éppen a táfelspitz, ami egy gazdag marhahúslevest jelent velős csonttal, színhússal és mindenféle szósszal, de az ínyencek is megtalálják számításaikat, mert főételnek kérhetünk például csontos báránybordát vagy éppen párolt borjúpofát és borjúnyelvet. A grillpultnál továbbá frissen sült steak és grillezett garnélarák is volt.

Mi kezdésnek az előételt átugrottuk, és a táfelspitzből kértünk csak levest, hogy először a gyerekek egyenek valamit. A kicsinek csak egy előkét és az ivóvizes cumisüvegét vittem, gondoltam, csak lesz neki is valami ennivaló egy étteremben, és kértem is neki egy kis húst a levesből. Erre kis idő múlva két hatalmas szelet főtt marhahús került a baba elé szépen díszítve hámozott koktél paradicsommal és friss petrezselyemmel. Elég vicces volt, hogy a gyerek egy-két heti húsadagja ott figyelt előtte, de ez jól hatott az étvágyára, mert magához képest nagyon sokat evett belőle. Láthatóan ízlett neki a főtt marhahús, amit cserépben sült friss kenyérrel eszegetett. Úgyhogy bizonyára senki nem marad itt éhes, még a legkisebbek sem.

A tálalás minden esetben profi volt, például nagyon jól nézett ki a pisztrángfiléhez adott tüllbe csomagolt fél citrom, ami nemcsak, hogy dizájnos, de a citrom magját is megfogja facsaráskor. Igazán jó ötlet, ezt fogom otthon is alkalmazni.

Mennyiségre egy-egy főétel teljes értékű főétel, legalábbis előétel és leves után biztosan, de ezt még egy kis salátával ki lehet egészíteni. Viszont, ha valaki több fogást is kipróbálna, megteheti, hiszen korlátlan a fogyasztás és van miből válogatni.

Én a főétel után kipróbáltam még a süteményeket, többfélét is, pl. a meggyes rétest, amiben mogyoródarabkákat fedeztem fel a meggy között, vagy a házi morzsás szilvás sütemény is jó volt, bár ez nekem elsőre túl száraz volt, de különösen jóleső ropogóssága ezt mégis megbocsáthatóvá tette. Volt fagylalt kis tölcsérekkel, málnaszósszal, csoki golyókkal a gyermekek legnagyobb örömére.

A gyermekek ÉS a felnőttek is jól érzik magukat

Az ÉS egy abszolút családbarát étterem, hiszen a gyerekekkel való esetleges kellemetlenségek (pl.: ki-be járkálás, „furcsa” kérések, ételmaradékok szanaszét hullása) sem okoznak problémát, a személyzet barátságos és nagyon rugalmas, ez pedig a szülőket is megnyugtatja. Az ételek minőségiek, frissek, a választék sokféleségével van lehetőség új ízeket kipróbálni, de maradhatunk a klasszikusoknál, főleg a gyerekek inkább ezeket szeretik.

A Sunday Brunch ideje alatt a Gipszkorszak kreatív műhely tart foglalkozást, így amikor már a kicsik nem bírnak az asztalnál ülni, nyugodtan mehetnek gipsz szobrot festeni, akár önállóan is. És ez a szülőknek is jól jön, mert így van lehetőségük kettesben lenni, beszélgetni, vagy csak úgy nézni ki az ablakon a sétálóutcára.

Mi is éltünk az alkalommal, így amikor a nagyobbik gyerkőc festett, és a pici is elaludt a párom karjában, kikértük az előételt (amit az elején kihagytunk), így levezetésnek pont tökéletes volt ez a kis íz válogatás. Legjobban a füstölt lazacpisztráng és a hajszálvékonyra szelt mangalica sonka ízlett, amit savanyú zöld paradicsommal és házi birs lekvárral lehetett felturbózni.

Két kisgyerekre és egy férjre főzni nem nagy mutatvány, és általában véve én szívesen is teszek eleget ebbéli feladatomnak, de azért bevallom, elég jól tud esni, ha történetesen más helyettesít, és én is a haszonélvezők közé tartozhatom. Engem háziasszonyként és anyaként mindenesetre levett a lábamról a kiszolgálás, a gyerekekhez való hozzáállás, a választék, a hangulat, és úgy összességében minden. És a nagyobbik fiam is maximálisan elégedett volt, mert már hazafelé azt kérdezte: Anya, mikor megyünk vissza?

Mennyibe kerül mindez?

Felnőtteknek 8400 Ft, gyerekeknek 4200 Ft, 6 év alatt ingyenes.

Az ár tartalmazza

  • a korlátlan ital- és ételfogyasztást,

  • a felügyelet melletti kézműves foglalkozást (két nagy gipszformát el is hozhatnak a gyerekek),

  • a gyerekek választhatnak ajándékot a Sugar Shopból,

  • a nőknek macaron ajándékot,

  • élőzenét,

  • és ingyen parkolást a főváros szívében.

Így nézett ki a mi étlapunk:

Hideg előétel

  • Füstölt lazacpisztráng

  • Libamáj terrine

  • Nyúl rillette

  • Mangalica sonka

  • Meleg elő-és főétel

Tafelspitz (klasszikus marhahúsleves, benne prime minőségű főtt marhahús, velős csont, gyökérzöldségek. Hozzá pirítós, tejszínes spenót, pirított burgonya rösti, metélőhagyma mártás és almás torma.

Főételek

  • Pisztrángfilé

  • Csontos bárányborda

  • Párolt borjúpofa és borjúnyelv

  • Bécsi szelet

  • grillezett garnélarák pimeto paprikával

  • Egészben sült rib eye

Büfé

  • saláta, desszertek

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...