Ezt együk Budakeszin – Étteremajánló 2092-es irányítószámmal

Budapest nyugati városhatárán éppen túl fekszik Budakeszi, immár az agglomerációban, identitásában és méreteiben azonban lehetne akár a közeli, még a fővároshoz tartozó Kútvölgy vagy Hűvösvölgy is. A 15 ezres település gyakorlatilag összes éttermét egy vonalban találjuk – naná, hogy – a Fő utcán. Íme, Budakeszi ízei.

„A" Budai Gesztenyés

A Gesztenyést sokan ismerhetik esküvők vagy ballagási, családi lakomák helyszíneként. A ház falai között már éppenséggel lefőtt néhány kondér húsleves, nem kevesebb, mint 120 évvel ezelőtt nyitott itt meg a Motchnek-féle Nagyvendéglő. Kerthelyisége legendás, a nevét is erről kapta, bent pedig hangulatos, galériázott, tágas térrel várnak.

Budai Gesztenyés Nagyvendéglő (Fotó: Facebook.com)

Az biztos, hogy „A Budai Gesztenyés kakaslevese gazdagon" című tétel, a malacsült vagy az óriás bécsi szelet becsukott szemmel is jó választás, de a Gesztenyés étterem konyhája ennél sokkal többet is tud. Az étterem ugyanakkor ügyesen képezi meg a hagyománytisztelet és az újítás közös halmazát is, olyan ínyenc kreációkkal, mint például a marhaszegy pisztáciával, szedres jus-vel, pirított ceruzababbal és pisztáciaropogóssal vagy a rozé kacsamell pirított pak choy-jal, sós karamelles demiglase mártással, vaníliás karalábékaviárral és kardamomos málna coulie-val.

Budai Gesztenyés Nagyvendéglő

Budakeszi, Fő utca 1.–Szanatórium utca 2.

A curryillat vezet: Tom Yum Thai Budakeszin is

Az Andrássy úti Tom Yum étterem feltűnt már a Lupa Beach vendéglátóhelyei között és Budakeszin is. Ha a világ túlfelének gasztronómiai kultúráját reprezentálja egy étterem, mindenképpen hitelességnövelő faktor, hogy autentikus thai masszázsszalont és thai tematikájú szállodát is működtet a cégcsoport, egyszóval nem egy januári phuketi kiruccanás ihlette a Tom Yum megalapítását.

Tom Yum Budakeszi (Fotó: Facebook.com)

Mint minden távoli ország konyhaművészetét, Thaiföldét is egységesen szoktuk emlegetni, jóllehet ez az óriási ország heterogén ételkultúrával rendelkezik. A hazai Tom Yum éttermek Közép-Thaiföld konyháját hivatottak bemutatni, és ahogyan arról már korábban is írtunk, éppen az ázsiai konyhákban nem számít „bűnnek" a rengeteg ételvariáció és akár fényképes étlapok. A Tom Yumokban összesen több mint 300-féle módon állíthatjuk össze az 50 alapételüket, úgyhogy bátran mondhatjuk, hogy egy életen át falatozhatunk náluk úgy, hogy nem lesz önismétlő.

Tom Yum Thai Étterem

Budakeszi, Fő tér 5.

Stadt, ami összeköt

Ugyancsak a város főutcáján, a Budakeszi Vadasparktól pár percre működik a Stadt. Ez az étterem az atombiztos választás, ha egy-egy családi eseményen akár három generáció is asztalhoz ül.

Stadt (Fotó: Facebook.com)

Ez nem a gasztrovadhajtások kísérleti terepe, hanem a megbízható komfortételek helye, sok-sok töltött és panírozott étellel, igazi nagyvendéglői étlappal, ahol a rántott sajtnak tartárral épp úgy létjogosultsága van, mint a rozéra sütött kacsamellnek édesburgonyapürével és mézes, vörösboros meggymártással. Maga a megbízhatóság, egész évben halászlével, de ott a kovászos kenyér, a sous-vide húsok és tortillák is, ha valaki szakítana a töltött-rántott húsok vonalával. Október 16-ig Oktoberfestet hirdettek a Stadtban bajor ételekkel és sörökkel.

Stadt Étterem

Budakeszi, Fő tér 57.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Szerző: Haranghy Orsi

Címlap: Budai Gesztenyés Nagyvendéglő


Ezeket is olvasd el!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...