Őszinte leszek: a gyerekemmel én úgy játszom, hogy együtt főzünk, az apukája pedig rendesen leül vele a földre és építenek. Vekerdy Tamás összes jótanácsa ellenére nem hagyom a mosatlan ruhát és a koszos edényt másnapra, sőt, a két és félévesemet is bevonom a házimunkába, aki ujjongva fontoskodik a teregetnivaló ruhával. Lassan haladunk, de egyrészt legalább elvégezzük, másrészt együtt vagyunk. Így vagyok a főzéssel is. Még beszélni sem tudott, mikor megtanulta, hogy a piros az tilos, azaz sem az úttesten nem megyünk át, sem a kerámialaphoz nem nyúlunk, ha ég a piros. A sütő az forró, a vízforralónak már a hangja is ijesztő, és így tovább. Ismétlés a tudás anyja, de meglepően gyorsan tanult. Így aztán mostanra be tudom őt vonni egy-egy étel egyszerűbb fázisaiba, például a tésztanyújtásába, a keksz kiszaggatásába vagy a KitchenAid bekapcsolásába. Ez utóbbiig csak most jutottunk el, mert nem könnyű a kapcsolót állítani, ráadásul félt a robotgép hangjától is, de ma már harsányan nevet, ha begyorsít a keverő. Alig egy hete volt, amikor is meglepve vettem észre, hogy miután leállítottam a robotgépet, spatulát ragadott, és a tőlem látott mozdulatokkal lekaparta a tál széléről a cukros vajat, majd a spatulán maradt keveréket rákente a habverőfejre. Szóval már edzett kis szakács, és persze napról napra ügyesebb. Nem mondom, hogy kezdetben a kényszerességem miatt nem szenvedtem, amikor tésztadarabok csüngtek a csilláron, vagy liszt borította mindkettőnk ruháját, de igyekeztem nem ennyire szigorúan közelíteni a témához, és mostanra nagyokat nevetünk - tényleg idilli egy ilyen fél óra.
Galéria
A Bounty elkészítése
A legutolsó kalandunk a Bounty volt. Hű vagyok az elveimhez, nem veszünk meg semmit a boltban akkor sem, ha hiszti lesz belőle, mert nem akarom, hogy ez később szokássá váljon. Nem tömöm édességgel sem a gyereket, és magamat sem, de most vendégeket vártunk, ráadásul kicsit nagyobb gyerekeket, és valamivel szerettük volna megkínálni őket. A Bounty pedig valahogy bekattant a gyerekemnél, mindig kiszúrja a boltban, pedig még sosem evett, kókuszt is csak kókusztej formájában látott. De gondoltam, akkor próbáljuk meg itthon, nem lehet egy nagy ügy. Beleszórtuk a kókuszreszeléket egy tálba, a kis kezecskék nagy szakértelemmel belenyomták a sűrített tejet, aztán boldogan elkezdték keverni, gyúrni az egyveleget. Kicsit besegítettem, hogy valóban jól elkeveredjenek az alapanyagok, de végül csak a formázásba szálltam be igazán, a csokiba mártogatást pedig teljesen ráhagytam. Amellett, hogy szerintem több csoki landolt a bendőjében, mint a házi Bounty-kon, meglehetősen professzionális kis bonbonok születtek. Sajnos a fotókon nem a gyerekkel készült darabok láthatók, de azok sem különböztek nagyon ezektől (ami nem tudom, hogy engem vagy a kisfiamat dicséri-e…).
A lényeg, hogy ezt a házi csokit valóban gyerekjáték elkészíteni, és az alapanyagok megvásárlásába sem rokkanunk bele. Ráadásul, mint minden otthon készült finomságnál, pontosan tudni fogjuk, mi kerül az ételbe.
