Utálok költözni. Tényleg, tiszta szívemből gyűlölöm a csomagolást, dobozolást, pakolást, cipekedést, és a tényt, hogy a folyamat fordított sorrendben megismétlődik majd az új helyen is, ahol amit előzőleg gondosan eltettünk, most a helyére kell tenni. A helyzeten az csak még inkább ront, hogy utolsó pillanatos művész vagyok, vagy inkább utolsó utánis. De nincs mit tenni, költözés van megint. Két év után feladtuk - elég volt a belvárosi nyüzsgésből és a vasárnap éjfélkor ritmusos basszusra táncoló lámpaburákból. Irány Buda és a majdnemkertváros. Ja, és holnap reggel 9-re jönnek a költöztető legények, de gondolom mondanom sem kell, hogy még csak néhány holmi vár indulásra készen. Persze azért hétvégén nekiláttam a rendszerezésnek, hogy felmérjem, mi az, amit már nem kellene magunkkal vinni - így jutottam el a kamrapolcig.

Vásárlásnál mindig elhitetem magammal, hogy biztosan elhasználtam az utolsó adag lisztet a legutóbbi sütésnél, úgyhogy veszek egy új csomaggal, aztán kiderül, hogy már hat nyitott zacskó vár otthon. Na, ebből az egyiket most kiürítettem. Volt még egy kevéske holland kakaópor, egy fél csomag csokipasztilla (a másik fele már szétszóródva a szekrényben), és egy üveg nagymamaféle cseresznyebefőtt - arról a bizonyos kamrapolcról. Mi más lehetett volna ebből, mint cseresznyés brownie? És ha már amerikai, akkor tényleg úgy csináltam, ahogy ők: bögrével, sőt, még egy kis sajtkrémmel is felturbóztam, úgyhogy igazán brutális lett. Nemcsak ízben, hanem kalóriában is. De kit érdekel? A dobozoláshoz kell az energia!