A választ nem nagy kunszt kitalálni. Mert szinte biztos, hogy a tésztabetűkből mindegyik gyerkőc kirakosgat egy-két szót a tányér szélére. Márpedig a gondos munkához idő kell, ne siettessük őket, fogjuk fel úgy, hogy sajátos módon gyakorolják a betűvetést. Nem tévedek nagyot, amikor azt állítom, hogy aki járt óvodába vagy megfordult az iskolai menzán, esetleg saját jogon vagy gyereke, unokája révén a közétkeztetéssel kapcsolatba került, nem ismeretlen számára a betűtészta. Hogy szereti-e, az persze más kérdés.
Nálunk az unokáim kedvelik a paradicsomlevest, és bizony ősszel, amikor véget ér a hideg gazpacho szezonja, többször szerepel a menüben. És miután újra felfedeztem az üzletekben a betűtésztát, természetesen azzal készítem. Ha jól emlékszem, volt néhány betűtészta nélküli év – legalábbis sehol nem találkoztam vele, de elképzelhető, hogy csak felnőttek a gyerekeim, én pedig inkább a saját főztömre voksoltam.
Mindenesetre, betűtésztánk van, és még az is elképzelhető, hogy hungarikumot tisztelhetünk benne, mert legalábbis nekem nem sikerült kiderítenem, hogy egyáltalán létezik-e ez a műfaj valahol a világon. Azt viszont felfedeztem, hogy már rovásírásos változata is kapható. Csak remélni merem, hogy egy vállalkozó szellemű kínai nem kap tőlünk kedvet, és a létező több tízezerből azt a néhány ezer, leginkább használt írásjegyet nem „önti” tésztába! Ha mégis így lenne, még az unokáim kedvéért sem vállalkoznék a helyesírási hibák kijavítására.
Levesreceptekért kattints ide!
Mari nagyi