Bemutatkozik a Konyhafőnök zsűrije

A Konyhafőnök új évadában a már megszokott zsűrivel találkozhatunk. Aki nem ismerné még a három fenomént, most megtudhatja, hogyan kerültek a gasztronómia közelébe.

Az RTL Klubon jelentkező műsorban a gasztronómia szerelmesei mutathatják meg, hogy mire képesek a konyhában. A tét óriási, hiszen a műsor nyertese 10 millió forinttal és fantasztikus lehetőségekkel lesz gazdagabb. Persze a versenyzőknek sem lesz könnyű dolguk, hiszen nemcsak saját konyhájukból kell kilépniük, és ország-világ előtt megmutatniuk fogásaikat, hanem a zsűri – Fördős Zé, Bernáth József és Vajda Pierre - tetszését is el kell nyerniük.

Fördős Zé

Foglalkozás: Videós gasztroblogger

Zé-t kiskorától fogva vonzotta az éttermi konyha. Igazi vendéglátós családból származik: nagymamája és édesapja is ezen a területen dolgozott egész életében. Első receptfüzetét 9 éves korában kezdte összeállítani. A Xántus János Idegenforgalmi Középiskolában érettségizett, innen a BGF Vendéglátó és Szálloda szakán tanult tovább.

Már középiskolás korától fogva járt pincérkedni különböző catering-cégekhez, a főiskola után pedig ezen a területen helyezkedett el mint gasztronómiai menedzser. A catering-bizniszben összesen 16 évet dolgozott.

Brazil utazásai során ismerkedett meg a churros nevű töltött fánkszerű sütivel, amit különböző nyári fesztiválokon árusított is vállalkozásán keresztül. Számára a vendéggel történő találkozás a legizgalmasabb pontja a szakmámnak.

A Szárnyas Ízvadász gasztro-videoblogot
 2012. szeptemberében indította 
el. Videóiban főzött a Francia Riviérán, 
hegyi patak partján, sikátorban, ezen kívül bemutatta Róma, London, Tunisz és Budapest legmenőbb street food helyeit is.

Az elmúlt két év során az egyik legsikeresebb gasztroblog lett az övé, azaz a Szárnyas Ízvadász, 23 ezer lájkkal. Blogjával arról próbál meggyőzni mindenkit, hogy egy pizza árából zseniális kétszemélyes lakomákat lehet csapni 30 perc ráfordítással.

Videós projektje, a Street Kitchen tavaly februárban indult, míg 2015. februárjától egy-egy epizód minden szombaton megtekinthető az RTL Klubon 12:55 perctől.

Bernáth József

Foglalkozás: Creative chef

Éttermek, ahol eddig dolgozott: NICOLAS LE BEC, LYON, FRANCIAORSZÁG
LA CUISINE DE JOEL ROBUCHON LONDON, ANGLIA FOOD SHOW LTD, LONDON, ANGLIA

Kreatív séfként London egyik vezető catering-cégének a tagja. Pályafutását ugyancsak egy catering-cégnél kezdte, melyet akkoriban Harmath Csaba vezetett. Ő nyitotta fel József szemét, hogy a gasztronómia mennyire színes és sokrétű. Ezt követően Pethő Balázs kezei alatt tanulta meg az apróbb fortélyokat, s Balatonszemesen Csapody Balázs és Jahni László mellett jött rá: lehet családias hangulatban is dolgozni. Ezután került Lyonba, majd onnan Londonba.

"Ha valaki igazán széleslátókörű és tanult séffé akar válni, muszáj néhány évet külföldön töltenie" - vallja József. Tavaly a párizsi Museé d’Orsay éttermében három hónapon keresztül József menüjének a tolmácsolásában ismerkedhettek meg a látogatók a magyaros ízekkel.

A dédelgetett álma: "8-10 éven belül nyissak egy szakács- és felszolgálóképzőt magyar és külföldi szakemberekkel azoknak, akik majd biztosítják a magyar gasztronómia jövőjét."

Vajda Pierre

Foglalkozás: eredetileg filmrendező

Pierre hivatásszerűen 10 éve foglalkozik gasztronómiával. Két szakácskönyv társszerzője, amelyek a Két ínyenc kopasz sorozatterv keretén belül jelentek meg (Spagetti és Opera, Mediterrán ízek). Emellett Ted Aprajev álnéven publikál étteremkritikákat.
 A Dining Guide Év Étterme Díj zsűrijének elnöke és a tesztelők vezetője, illetve a diningguide.hu gasztronómiai portál szerkesztője és a szerkesztő bizottság elnöke.

2006-tól 2010-ig a Dining Guide szerkesztésében készülő, öt alkalommal megjelenő Népszabadság TOP 100 étterem kiadványának szakmai felügyelője, vezető étteremkritikusa, és az anonim tesztelők vezetője.

2010-ben ő volt a magyar nyelven megjelenő francia Larousse Gastronomique egyik szerkesztője és néhány fejezet lektora.

2012-ben állandó szerzője volt a Magyar Konyha c. gasztronómiai magazinnak, és ma is az.
 Még ebben az évben megjelent az online Dining Guide TOP 100 étteremkalauz nyomtatott változata 100 db étteremkritikával. Pierre ennek is szerkesztője, vezetőkritikusa, és az anonim tesztelés koordinátora volt.

2013-ban a Magyar Konyha kiadásában megjelenő Balaton 2013 gasztronómiai útikalauz egyik szerzője volt.

2014-ben a www.diningguide.hu főszerkesztője és vezető étteremkritikusa lett, illetve a TOP 100 étteremkalauz 2014 felelős kiadója, vezető kritikusa és szerkesztője.

Mindemellett napi rendszerességgel főz, és nyersanyagokat tesztel. Számos ország gasztronómiáját ismeri közelről. Tudósított Lyonból a Bocuse d’Or szakácsversenyről, és közel 2000 étteremben megfordult már a világban.

Tudj meg többet a Konyhafőnök című műsorról itt!

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...