Nincs nyár barackos gombóc nélkül – Íme a legszaftosabb recept

Nyár közepén terebélyes fáikon beérnek az első aranysárga barackok, és remélhetőleg a konyhánkig is megtalálják az útjukat. Ha ez így történne, készítsünk belőlük klasszikus édes gombócot: puha, krumplis tésztával, fahéjas cukros töltéssel, barna (jelen esetben barnított vajas) morzsabundával. Ahogy a nagy könyvben meg van írva.

Mindnyájunkat más és más emlékek fűznek bizonyos ételekhez, ezek formálják a velük kialakított kapcsolatunkat életünk során – szinte úgy, mint a körülöttünk élő emberekkel. Fontos dolog ezeket az ételkapcsolatokat ápolni, néha-néha újrafőzni elhanyagolt fogásokat, esetleg parkolópályára tenni túlhasznált recepteket: csak hogy meglegyen az egyensúly, ugye.

A barackos gombóc esetében én egy osztott, közös emléket őrzök, ugyanis, amikor életemben először készítettem tavaly nyáron, épp a balatoni nyaralónkban voltunk, ahol elsősorban édesapámat (és persze a család többi tagját is) leptem meg a gömbölyű gombócokkal.

Mégpedig azért, mert elmondása szerint utoljára gyermekkorában evett ilyet, ami számomra beláthatatlan sok időnek tűnt. Főleg barackos gombóc nélkül. Ugyanezt a receptet hozom most is, hogy ha netalántán valakinek lenne egy hasonló cipőben járó rokona vagy barátja, meglephesse őt egy nagy tál édességgel. Vagy saját magát, persze, a lényeg ugyanaz, az emlékezés és emlékalkotás marad.

A szaftos barackos gombóc receptjéért kattints a képre!

A szentimentális részt lezárván, jöjjön most a praktikum: vagyis azok a lépések, amelyek a tényleg emlékezetes, felejthetetlen barackos gombóchoz vezetnek. Nincs belőlük sok, de azért nem árt, ha átvesszük mindet.

Az első a burgonya: fontos, hogy kicsit öregebb, lisztesebb fajtát használjunk, különben nem fog olyan jól összeállni a massza.

A szaftos barackos gombóc receptjéért kattints a képre!

Kulcsfontosságú tovább a teljesen puhára főzés (alaposan sózott vízben!), illetve egy belevaló krumplinyomó használata. Ezzel az eszközzel érhetjük el ugyanis a legoptimálisabb állagot: a jól ismert kis „kukacokat”, amelyek játszi könnyedséggel vegyülnek majd el a liszttel.

Nem szabad a gombóc tésztáját túlgyurkászni, mert akkor az kemény, rágós és kellemetlen lesz. Épp csak addig dolgozzuk a masszát, míg az össze nem áll, de ne tovább. Ne nyújtsuk túl vékonyra (legyen nagyjából 2-3 milliméter vastagságú), mert akkor könnyen kiszakadhat főzés közben.

A szaftos barackos gombóc receptjéért kattints a képre!

Barackból érett, de nem túl puha darabokat válogassunk össze: ezek épp tökéletes állagot vesznek majd fel a forró fürdő során, nem lesznek se fogbántóan kemények, se szétmállóan szöttyedtek.

És végül a morzsáról pár szót: érdemes a hozzá használt vajat megbarnítani, hogy ezáltal még mélyebb, aromásabb, szinte diós ízt adhassunk a gombóc bundájának. A feladat maga abszolút nem tartozik az ördöngösség kategóriába, az alábbi receptleírásból könnyedén elsajátíthatjuk minden mozzanatát.

Készítsünk szaftos barackos gombócot!

Hozzávalók:

600 g burgonya, 300 g finomliszt, 4 db sárgabarack (nagy vagy 8 db kicsi), 2 ek cukor, 1 teáskanál fahéj, 60 g vaj, 150 g zsemlemorzsa

A szaftos barackos gombóc receptjéért kattints a képre!

A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, sós vízben puhára főzzük, majd még melegen krumplinyomón áttörjük. A liszttel elkeverjük majd gombóccá gyúrjuk. Nem kell dagasztani, elég, ha összeáll a tészta. A tésztát lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk, majd 8 egyenlő részre vágjuk.

A sárgabarackot megmossuk, félbevágjuk és kimagozzuk. Ha nagy, akkor egy fél, ha kicsi, akkor egy egész gyümölcs kerül majd a gombócba. A fahéjat elkeverjük a kristálycukorral, és minden barack közepébe teszünk egy teáskanálnyit. A gyümölcsöket tésztába zárjuk, majd gombóccá formáljuk.

A szaftos barackos gombóc receptjéért kattints a képre!

Vizet forralunk, ha már lobog, beleengedjük a gombócokat. Addig főzzük őket, míg a felszínre nem úsznak.

A bundához először megbarnítjuk a vajat. Kockákra vágjuk és egy nagy, világos színű (hogy jobban lássuk a barnulást) serpenyőbe tesszük. Közepes lángon felolvasztjuk, és folyamatos kevergetés közben tovább főzzük. Először látni fogjuk, hogy kis fehér részecskék válnak ki a vajból, ezek fognak idővel aranybarnára pirulni. Nagyjából 5 perc kell ehhez, de ítéljünk a szín és az illat alapján. Ha diós, kellemesen pirult illatokat érzünk, és a részecskék barnára váltanak, elkészültünk. Vigyázzunk, ne égessük oda, mert akkor keserű lesz.

A zsemlemorzsát a barnított vajhoz adjuk, és pár perc alatt aranybarnára pirítjuk. Beleforgatjuk a kifőtt gombócokat, amelyeket frissen, porcukorhintéssel tálalunk.

A szaftos barackos gombóc receptjéért kattints a képre!

A szaftos barackos gombóc teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

Fotók és recept: Lakos Benedek

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezeknek a recepteknek is adj egy esélyt:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...