Durva, mennyit fizethetünk egy darab lángosért a Balatonon

Borzalmasan megdrágult a Balaton egyik kedvenc strandétele. Nézzük, mennyiért falhatjuk a lángost a magyar tengernél.

Az ATV Híradójának riportjából kiderült, hogy egy sima lángos már ezer forint fölött kapható a Balaton nyugati partján. A balatoni vendéglátóhelyek jelenleg még előszezoni árakon kínálják a különböző fogásokat, éppen ezért júniustól drágulás várható.

Az Index cikke alapján a Sokszínű Vidék azt írja, hogy tavalyihoz képest 10 százalékos áremelkedésre kell számítani. Bár sok vendéglátóegység igyekszik a jelenlegi összegeket tartani,

főszezonban újabb drágulás várható, szakemberek szerint 8-10 százalékra kell majd számítani.

A Pénzcentrum egyik olvasója az oldalnak elküldte az egyik balatonfüredi büfé árait, melyből kiderült, hogy a sima lángosért 1000 forintot, a sajtos-tejfölösért 1900-at, a tonhalasért pedig 3600 forintot kell kipengetni.

Vizes lángos

Igazi klasszikus a lángos, ezért néha a strandon kívül is megkívánja az ember. Így most elkészítettük otthon, és még tuti többször is el fogjuk!

Klasszik lángos

Közeleg a nyár. Hiányzik a strand és vele együtt a lángos is? Végy egy felfújható medencét, tedd ki az erkélyre, a lángost süsd meg a recept alapján, és élvezd ki minden pillanatát!

A többi fogás sem éppen olcsó, hiszen babgulyást 2600 forintért, a gírosztálat 3200 forintért árulják. Azonban a lap szerint ezek is előszezoni árak, így ezek is növekedhetnek.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...