Az olcsó bableves, mely 378 forintból kijön adagonként

Ha olcsón szeretnénk egy szívmelengető levest a téli napokra, akkor ez az egyszerű bableves egy szuper választás.

A megnövekedett élelmiszerárak mellett, szükség van olyan receptekre, melyeket olcsóbban is el lehet készíteni. Az sem utolsó szempont ezeknél a fogásoknál, hogy jól lakjon vele az ember. Szerencsére van egy jollyjokerünk: a bableves, mely még mindig olcsónak mondható és nagyon gyorsan elkészül. Jöjjön hát a recept, amelynek egy adagja mindössze 378 forintba kerül, még akkor is, ha szalonnát és kolbászt teszünk a bablevesünkbe. Ami azért lássuk be, szinte kötelező.

Az olcsó bableves, mely 378 forintból kijön adagonként

A végtelenül egyszerű és laktató bableves hozzávalói:

400 g konzerv bab, 2 közepes db sárgarépa, 1 kis db fehérrépa, só ízlés szerint, bors ízlés szerint, füstölt pirospaprika ízlés szerint, 1 ek finomliszt, 10 dkg kolbász, 10 dkg füstölt szalonna, 1 db vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma

Az apró kockára vágott szalonnát elkezdjük pirítani. Pár perc után mehet rá a félkarikára vágott kolbász, azt is zsírjára pirítjuk.

A finomra vágott vöröshagymát öntsük rá, majd kevergessük pár percig. Adjuk hozzá a felaprított fokhagymát is.

@nosalty.hu Ti milyen levest esztek ma?🤤 #nosalty #tiktokhungary #cooking #bableves #soup @Hankusz Sara ♬ Brahms Hungarian Dance fifth (arrangement)(91755) - Mizuki Tachibana

Tegyük bele a felkarikázott répkákat is és pirítsuk tovább az egészet.

Hintsük meg egy ek liszttel és fűszerezzük a pirospaprikával, sóval és borssal. Gyorsan öntsük nyakig vízzel(bőven lepje el a zöldségeket), hogy a pirospaprika ne keseredjen meg.

Öntsük hozzá a konzerves babot(amit alaposan áztassunk át, hogy ne legyen konzerves íze), mikor még a zöldségek nem puhultak meg teljesen. Főzzük össze az egészet, ízesíteni és sűríteni lehet még ízlés szerint tejföllel.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezeket a recepteket is érdemes kipróbálni:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...