6 hely, ahol a legcsokisabb babkák várnak – Csodás fonatok Szentestől Esztergomig

A kakaós csiga népszerűségével is joggal vetekedhet a babkáé. Nem csoda, hiszen sokunk számára a kalácsok legfinomabbja az ízesített, csavart kalács, a babka. Hagyományos húsvéti péksüteményként itt az idő, hogy a “slágerpékségek” mellett hat kevésbé ismert helyet is mutassunk. Babkát mindenkinek!

A legcsokisabb – David’s Kitchen

David Amerikában született félig magyar, félig amerikai felmenőktől. Pszichológiát tanult, majd magával ragadta a kenyérsütés. New York után Franciaországban is belisztezte a kötényt, majd Magyarországra érkezett, ahol itt is ragadt. Dolgozott cukrászként, majd feleségével éttermet nyitott, és megmerítkezett a fine dining világában is, aminek 2020-ban a pandémia vetett véget. David maradt Budapesten, az új vállalkozás pedig egy nagyvárosi deli és pékség a Klauzál téren, ahol az egyik specialitás a babka lett. Ha megkóstolod, megérted, miért.

David’s Kitchen / forrás

David’s Kitchen

Budapest VI. kerület, Klauzál tér 13. 

Ízparádé a Megszegett Ígéretben

Az egyik legszellemesebb nevű kovászos pékség az újbudai Megszegett Ígéret. Az üzlethelyiség aprócska, és műfajából adódóan is nem éppen olcsó, amit árusítanak. A Fehérvári úti pékség előtt mégis rendszeresen sor áll, ami egyszersmind rövid válasz arra, hogy van-e létjogosultsága az “igazi” pékeknek ma itthon – akik nem szegik meg a vevőik felé tett ígéretüket, hogy tisztességes, remek árut adnak. Ha a Megszegett Ígéret csapatán múlik, nem csak az ünnepek, a hétköznapok sem telhetnek el babka nélkül, és ők nem is állnak meg a csokisnál: málnás csokis, narancsos csokis és pisztáciás is felbukkan a kínálatukban.

Megszegett Ígéret / forrás

Megszegett Ígéret

Budapest XI. kerület, Fehérvári út 46.

Nem a külcsín, a belbecs számít: Molnár Pékség, Esztergom

A Molnár Pékség még az esztergomiak számára is eldugott helyen van. A kis helyiséget látva mintha csak több évtizeddel ezelőtt járnánk, de ha nem ragadunk le a külsőségeknél, egy igazi kis rejtett kincs az esztergomi Molnár Pékség. Ráadásul nem csak pékség, kifejezetten erősek cukrász vonalon is, és a sütemények mellett menő tortákat is készítenek. Isteni az aszalt paradicsomos rozskenyerük, a kapros túrós pitéjük, és dolgoznak különleges, ősi búzafajtából is. Ha van lúdláb a pultban, nem érdemes kihagyni, akárcsak a babkát, amiből készítenek pisztáciásat és diósat is.

Szentgyörgymezei Molnár Pékség / forrás

Szentgyörgymezei Molnár Pékség

Esztergom, Telegdy Csanád u. 12.

A két főtesztelő és névadó: Sára és Áron – irány a SÁRON

Ráckevétől tovább a Ráckevei-Duna folyásával egy irányban következik Szigetbecse, majd Dömsöd. A 6000 fős nagyközségben február elején nyílt családi vállalkozásként egy kis kovászos pékség, ami bármelyik nagyvárosban is megállná a helyét. A nevét a két kis lurkó, Sára és Áron ihlette, és az ilyen kis üzleteket látva sóhajtunk fel, hogy bárcsak az ország minden szegletében ilyen minőségű pékségek és élelmiszerboltok működnének.  A SÁRON polcain a nosztalgikus vajas kifli mellett ott az Alakor ősbúzás kenyér, a kelttésztás túrós rétes mellett a pisztáciakrémes croissant. És igazi jó babka is!

SÁRON / forrás

SÁRON Kézműves Pékség

Dömsöd, Kossuth Lajos u. 134.

“Mentes” babka a KicsiRose-ban

Folytatva az iménti okfejtést – Szentes következik. A dél-alföldi városban számos pékség működik, köztük a KicsiRose egy kis ékszerdoboz. A helyes kis üzletben az élesztőmentes, kovászos kenyérsütés mellett tették le a voksukat, a kenyértésztákat pedig 18-24 óráig hagyják érni. Pászti Ágnes és Pászti Gábor műhelyében klasszikus és újvonalas cukrászfinomságok állnak hadrendben a kakaós csigától az aranygaluskán át a Rákóczi túrósig. Különlegesség a tej és tojás nélkül készült minibabkájuk. Sokan fognak örülni neki húsvétkor (is).

KicsiRose

Szentes, Jövendő utca 15.

Csokis-diós babka a Boldog Kenyértől

Bács-Kiskunban, azon belül is Kiskunmajsán nyitott éppen egy évvel ezelőtt a Boldog Kenyér. Víg László egyik szép szakmából a másikba lépve fotósból lett pék. Alkalmazkodva az igényekhez heti két napon süt és heti két napot is tart nyitva. A tömör, sötétbarna dán magvas kenyere, a bagettje és a pirított hagymás kenyere híre szájról szájra terjed, de az édes péksüteményei sem maradnak el a kenyérfélék mellett. Remekek születnek, ha fonni vagy tekercselni kell, legyen az fahéjas csiga, málnás-kakaós csiga vagy egy istenien szaftos, diós csokis babka.

Boldog Kenyér / forrás

Boldog Kenyér

Kiskunmajsa, Félegyházi út 40.

Szerző: Haranghy Orsi

Címlapkép: David’s Kitchen / Facebook

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...