Azta'Pasta – Gnocchi ai funghi, azaz igazi olasz burgonyás gnocchi gombamártással

Az Azta'Pasta legújabb része bemutatja talán mindenki kedvenc olasz krumplis tésztáját, ami nagyanyáink tollpárnájánál is puhább: a gnocchit! Ezúttal őszies gombaszósszal.

Ez a villával pödört tésztagombócka a nocchio vagy a nocca szóból származik, és míg az előbbi fabütyköt / facsomót, addig az utóbbi ujjpercet jelent – mindkettő a gombócka kerek, hengeres mivoltára utal.

A világot járva szinte mindenütt előfordul, ugyanis alapja csupánvíz, és liszt, a többi hozzávaló meg már csak az egyes kultúráktól függ. Hazáját mégis Olaszországnak tekintjük, ugyanis az első hivatalos recept a rómaiaktól származik, Kr.e. I. századból, Marco Gavius ​​Apicius “tollából”. A recept a Gnocchi Alla Romana alapja, ami búzadara és liszt keveréke tejjel vagy vízzel kombinálva, majd megsütve, végül mézzel és fekete borssal ízesítve.

A reneszánsz idején már igencsak fenséges eledelnek számított, igaz, még nem a ma ismert formájában, ugyanis akkoriban lisztből, tejből, valamint mandulából készítették az akkor zanzarelli-nek nevezett étket.

A gnocchi manapság ismert variánsa Amerika felfedezéséhezilletve a spanyol kereskedőkhözköthető, akikvilágszerteelterjesztettékezt a gumós, keményítőben gazdag növényt, a burgonyát, így jutott el végül Olaszországba is. Ahhoz képest, hogy már a 16. századtól termesztették Európában, alapanyagként mégis csak az 19.századtólkezdtek el vele komolyabban foglalkozni.

Olaszország számos területén a gnocchi egyfajta primi piatti, azaz első fogás, amit vagy levesként, vagy különböző tésztaételként fogyasztanak, és minden egyes régióban másként szolgálják fel. Rómábanrendszerintcsütörtökönként kerül az asztalokra, ésPecorino Romano-val meg vajjal bolondítják meg a kis nudlikat.

Afriuli-aiak inkább az édes verzió mellett voksolnak, a gombócokat szilvával töltik, majd vajon pirítják. Ez akár lehetne a magyar szilvás gombóc is. Ha viszont kicsit délre megyünk, akkor megkóstolhatjuk a friss paradicsommártással, mozzarellával és bazsalikomlevelekkel ízesített sült verziót, a Gnocchi Alla Sorrentina-t.

Mantovában és Parmában már kicsit tökösre veszik a figurát, ugyanis itt alapanyagként tököt, vajat, Parmigiano Reggiano-t, valamint friss zsályát használnak. Továbbá a gnocchi egyik ismert verziója a malfattiis,amit már bemutattunk nektek az Asta'Pasta-n.

Mivel szezonja van, ezért egy őszies hangulatúgombás különlegességet készítettünk most el, amitfehérborral, kakukkfűvel és fenyőmaggal bolondítottunk meg. Ahhoz, hogy egy igazán illatos, gombás ragut kapjunk, lehetőleg erdei gombákat válasszunk!

Ezeket láttad már?

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...