Asszonycsók olasz módra – baci di dama házi mogyorókrémmel

Piemontból, méghozzá Tortona városából származik a baci di dama vagyis a dáma csókja mogyorós, pufi, töltött keksz. A két egybefordított duci puffancs, amit csokikrém ragaszt össze, pont olyanok, mint két száj, melyeket egy édes csók tapaszt egymáshoz.

Eredetileg törökmogyoróból készítik a baci di dama sütit, mivel a bokorról szedett magokhoz sokkal könnyebb volt hozzájutni mindig is, mint például a mandulához, ami azóta ugyancsak az egyik fő alapanyagává vált, főként a cukrászdai készítményeknek. A legenda szerint II. Viktor Emanuel szakácsa készítette 1852 körül az első baci di damat, de van egy korábbról, 1810 végéről szóló eredettörténet is, mely szerint Stefano Vercesi lovag nevéhez fűződik a recept módosítása, amikor a mogyorót mandulára cserélte, és így először elkészítette az "aranycsókot" vagyis a baci doratit. Ennek a változatnak azóta több leirata is született, a legismertebb a Baci di Alassio, ebben kakaót és mézet adnak a kekszhez. Tojásfehérjével habosítják a tésztáját, így csillagcsővel habszákból tudják kinyomni, ezért külalakra is más, mint az itt látható mogyorós kekszek, valójában közelebb áll a francia macaronhoz.

Most jön a csók, forgasd össze a baci di dama-t - recept itt!

Felezés

A mi receptünkben, mivel Pugliából, az ország déli, szegényebb csücskéből származik, keverve darált mogyoróból és lisztből áll össze a kekszek tésztája. Ha csak mogyoróból lenne teljesen szétesne, sőt, a pénztárcánkba is jóval mélyebbre kellene nyúljunk, ha el szeretnénk készíteni a hölgy csókját.

Tudtad? Nálunk Magyarországon is készítünk olyan teasütit, amit összetapasztunk, ez a néró, de a baci di dama-nak is van itteni neve: ez az asszonycsók.

Mogyoró

Mogyoróval valóban olcsóbb, mintha mandulából készítenénk, de mindkettőt érdemes kipróbálni. A mogyoró héját nem kell feltétlenül lehúzni, így gyönyörű színt kap. Ha mégis lenne olyan tagja családnak, aki nem kedveli, vagy nem fogyaszthatja a mogyoróhéjat, akkor érdemes lehúzni. Erre több lehetőség is létezik. Mindkettő sütőben való tálcás pirítással kezdődik, ugyanis így kapja meg a legfinomabb ízt a mogyoró. Ha látjuk, hogy nagyjából érintésre leesik a héja, akkor elegendő papírtörő közé téve átmasszírozni a mogyorót. Van viszont olyan eset is, hogy nem engedi el ilyen könnyen a héját a mogyoró. Ekkor pirítás után egy pár percre forrásban lévő szódabikarbónás vízbe dobjuk, majd rögtön jeges vízbe szedjük. Ezután könnyedén, mintha csak elpöckölnénk egy meggymagot, ki tudjuk nyomkodni a héjból a magokat.

Vaj és pihentetés

Mivel a tésztában tojás nem kerül csak vaj, könnyen olvad, túl puha lesz begyúrás után, ezért hűtőbe kell tennünk legalább két órára, de akár egy egész éjszakára is, hogy könnyebben formázhassuk. A hideg tésztából könnyebb lesz kicsi golyókat gyúrni. Ezeket újból tegyük hűtőbe sütés előtt, akár fagyasztóba is mehetnek egy órára, így a külső rész gyorsan megsül, és a tészta nem folyik szét.

Tipp: olajozott kézzel könnyebben golyózhatjuk az asszonycsók mogyorós alapú, könnyű tésztáját.

Asszonycsók – baci di dama házi mogyorókrémmel

Sütési idő

Ahogyan a vajas tésztás aprósütiket, az asszonycsókot sem szabad 15 percnél tovább sütni, egyébként kiszárad, és hűlés után beletörik az ember foga amikor beleharap. Van erre is megoldás, ha műanyag tárolódobozba zárjuk egy pár szelet almával, akkor újból felpuhul, de a legjobb megoldás mégis az, ha időben kivesszük a sütőből. Azzal ne törődjünk, hogy megrepedezik és szétesősnek tűnik a sütés végére a tészta, ha nem piszkáljuk, hagyjuk nyugalomban teljesen kihűlni, utána simán fel tudjuk emelni, forgatni, tölteni, egyszerűen kezelhetővé válik, és a külső roppanós burkon belül omlós marad a tésztája.

Fotók és recept: Bagdi Gréta

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több szépség Grétitől:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...