Valójában ilyen gyakran kellene arcot mosnunk

Természetesen minden arcbőr más és más, nagyon különböző igényekkel, ám a bőrgyógyászok szerint létezik egy ideális rutin, ami az arcmosást illeti.

Az arcbőrünket rengeteg kihívás éri nap mint nap: az UV-sugárzás, a piszok, a szmog, a szél, a hideg, vagy éppen a smink, amit felteszünk rá. Így, ha nem mosnánk és nem törődnénk vele rendszeresen, könnyen összegyűlnének rajta a különböző szennyeződések, az olaj és a felesleges hámsejtek. Ezek pedig idővel könnyen irritációt, illetve mindenféle bőrproblémákat okoznak.

Valójában ilyen gyakran kellene arcot mosnunk

Milyen gyakran mossunk arcot?

A philadelphiai székhelyű, okleveles bőrgyógyász, Nazanin Saedi szerint alapvetően napi kettő alkalommal ajánlott .

Mindig elmondom a pácienseknek: fontos, hogy reggel és a nap végén megmossák az arcukat.

Ezzel a nap elején eltávolítjuk a szennyeződéseket, amelyek az éjszaka folyamán lerakódtak a bőrön, a nap végén pedig megszabadulhatunk a kosztól és esetleges sminkmaradványoktól. Dr. Saedi azonban azt is megemlíti, hogy nem léteznek kőbe vésett irányelvek, hiszen egyes ritka esetekben – például súlyos rosaceával vagy ekcémával küzdőknek – lehet, hogy a bőrgyógyász csak napi egy alkalmat javasol. De a legtöbb bőrtípus számára, még az érzékenynek is, két arcmosás az ideális.

Az is megeshet, hogy egy-egy napon kettőnél több alkalommal tisztítjuk át az arcunkat vízzel. Egy hot jógaóra, egy kiadós edzőtermi edzés vagy egy nagy kirándulás után például mindenképp ajánlott legalább egy gyors mosás.

Hogyan mossunk arcot megfelelően?

A legjobb, ha langyos vizet használunk, amit egy gyengéd arclemosóval egészítünk ki. A kedvenc termékünket az ujjbegyek segítségével körkörösen masszírozzuk a bőrünkbe, különös tekintettel a T-vonalra és az áll vonalára! Ez tartson nagyjából 30 másodpercig, hogy minden feleslegtől megszabadulhassunk. Ezután alaposan öblítsük le, és egy száraz, tiszta törölközővel itassuk fel az arcunkról a vizet – ne dörzsöljük!

Fontos még megemlíteni, hogy mindig olyan arctisztítót válasszunk, ami a bőrtípusunknak megfelel – ha ebben bizonytalanok vagyunk, kérjük egy bőrgyógyász vagy kozmetikus segítségét! A tisztítás után pedig következhetnek az arcápolási rutin további lépései.

Forrásunk volt.


Még több szépségápolás:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...