Tartozom egy erős vallomással: nem szeretem a muffint. Abszolút értem a műfajt, azt is, hogy a minden háztartásban megtalálható alapanyagokkal készülő fél órás sütit nagyon kényelmesen össze lehet dobni, de szeretni már akkor sem szerettem igazán, mikor Stahl Juci anno 2002 körül behozta a köztudatba. Nekem nem más, mint egy általában kissé szárazra sikeredő, jól kombinálható, piskóta jellegű nasi. A brownie-val már kicsit engedékenyebb vagyok - a középen kicsit ragacsos, tömör csokis gyönyör mindig ellágyít, de egy idő után ez is nagyon uncsivá tud válni.

Azt aláírom, hogy mindkét darab tökéletes ujjgyakorlat kezdő szakácsok részére, de tudjátok mit? Van egy ajánlatom. Pontosabban egy receptem: garantálom, hogy egy fejlett kézügyességgel rendelkező tíz éves is pillanatok alatt összerakja, de egy rutinos háziasszony sem fog vele szégyent vallani a vendégei előtt.

Az apple crisp - szabad fordításban almás ropogós - az előző két kollégához hasonlóan egy amerikai darab, aminek valószínűleg ugyanúgy Angliából erednek a gyökerei, mint a muffinnak. Olyasmi, mint egy morzsás süti, de annál jóval egyszerűbb, és ha szabad ilyet említeni egy nem igazi reform desszertnél, akkor a zabpehely miatt még egészségesebb is.

A műfajjal először Ohio-ban találkoztam, és a sokat szidott sziget egyik pozitívuma volt - Marie, a francia névvel és őslakos amerikai vonásokkal rendelkező, de állítólag magyar származású üzletvezető készítette az általa menedzselt ír pubban, az egyetlen helyen, ahol nagyjából tisztességes ételt lehetett kapni Put in Bay-ben. A krémesre sült alma rajta a ropogós zabpelyhes réteggel, és a kis tálkák oldalára keményedett, sütés közben karamellizálódó nádcukor mindig elfeledtették velem, hogy milyen mocsok unalmas és fárasztó munkát kellett végeznem heti hat napon át, tizennégy órában. A süti amúgy nyáron is telitalálat volt, néha egy gombóc vaníliafagyi is elpattant mellé, de ilyenkor novemberben különösen jól tud esni még langyosan, egy pohár meleg itallal. Ezekhez a morzsás sütikhez gyakran kínálnak nyúlós, olvasztott karamellt, de ehhez a recepthez szerintem pont fölösleges - ha jó minőségű, melaszos nádcukorral készítjük, finoman ki fog bugyogni a zabpehelyréteg mellől, és különben is, attól, hogy november van, még nem kell mindent telenyomni cukorral.

Mivel az egész mindenestül megvan háromnegyed óra alatt, plusz tényleg baromi finom, a kipróbálása erősen ajánlott erre a hétvégére - kezdőknek és haladóknak egyaránt!