Életmód 2020.11.30.

„Amíg az én kenyeremet eszed...” – szakpszichológust kérdeztünk a gyerekkori ételtraumákról

Czvitkovits Judit

Gyerekkorban az étkezés sokak számára olyannyira traumatikus élmény volt, hogy annak következményeit felnőttkorban is érzik. Mészáros-Szabó Adrienn szakpszichológus válaszol.

Egy baráti vacsora alkalmával egy érdekes téma került terítékre: kit hogyan etettek gyerekkorában? Legnagyobb meglepetésemre mindenki fel tudott hozni egy olyan történetet, amit egy pszichológus sokáig tudna elemezni. Volt, akit „egyszerűen csak" azzal zsarolt a nagymamája, akihez napi rendszerességgel járt ebédelni, hogy nem is szereti őt igazán, ha nem eszik még pár falatot. A nagymama bűntudatot ébresztett benne, hiszen nem elég, hogy hosszú órákon keresztül a tűzhely mellett álldogált, imádott unokája semmibe veszi a főztjét.

Egy másik barátom arról számolt be, hogy őt gyerekként úgy etették a nagyszülei, hogy míg a nagypapa magasra dobta a svájci sapkáját, ő eltátotta a száját, a nagyi gyorsan belelapátolta az ételt, majd összenyomták a száját, és tulajdonképpen arra kényszerítették, hogy lenyelje a falatot. Sokszor visszahányta az ételt. Felnőttként egy terápián jött elő benne az élmény.

Egy másik történet arról az édesanyáról szólt, akinek az etetés a szeretetnyelve. Ennek köszönhetően az egész család túlsúlyos, a lány, kövér kislányként, megjárta a poklokat, tinédzserként bulimiás lett - felnőttként pedig folyamatosan fogyókúrázik. Édesanyjának mind a mai napig nem tudta elmagyarázni, hogy mi a baja.

Egy barátunk pedig egészségmániás testvérét hozta szóba, aki táplálkozás terén akkora szigort vezetett be otthon, hogy 9 és 11 éves lányai akkor sem “vétkeznének”, ha apjuk soha nem szerezne róla tudomást. Nem hajlandók gyorsétteremben enni, a pálmaolaj miatt Nutellát fogyasztani, hírből ismerik csak a lila tehenes csokit, és a fogkrém sem tartalmazhat kőolajszármazékot.

Ezek a történetek olyan erősen hatottak rám, hogy Mészáros-Szabó Adrienn klinikai gyermek szakpszichológus segítségét kértem a témában.

Mészáros-Szabó Adrienn klinikai gyermek szakpszichológus

Egyet a mama kedvéért!
Ha nem eszed meg, pici maradsz!
Három a magyar igazság!
Csak neked csináltam, nem is szeretsz, ha nem eszed meg!

Ki ne hallott volna ilyen és ehhez hasonló mondatokat gyerekkorában? Mindenki fel tud idézni helyzeteket, személyeket, ételeket, amik valami miatt hatással voltak rá - magyarázza a szakember.

Az evés születésünktől – sőt, igazából fogantatásunktól – szerves része az életünknek, és nem csak az életben maradás miatt. A pusztán fizikai szükségletből kiindulva társul hozzá az életünk során kellemes érzés (öröm, megelégedettség, élvezet), és kellemetlen élmények (szégyen, bűntudat, düh, szomorúság, csalódottság) is.

Az etetés anyai ösztön

A nők többségében a gondoskodás ösztöne és igénye, ezen belül pedig a táplálás, etetés evolúciósan kódolva van. Amikor egy gyermek megszületik, a róla való gondoskodás, az ő etetése kulcsfontosságú lesz, gyakorlatilag e köré szerveződik a nap, a mindennapi élet. Az anyatejjel való táplálás, ill. az ezzel összekapcsolódó társadalmi nyomás nagy pszichés terhet rakhat az anyákra. Persze, ehhez több dolog együttállása kell, de az biztos, hogy az önértékelés, anyasághoz való viszony és a kötődés szempontjából már a korai időszak is meghatározó lehet. Emlékszem egy édesanyára, aki zokogott, amikor pár hónapos gyermekének először tápszert kellett adnia, és teljes mértékben rossz anyának érezte magát, aki még saját gyerekének táplálására sem képes.

Ezt olvastad már?

Te tudod, hogy alakul ki benned az UNDOR érzése, ha a gyűlölt étellel találkozol?

Ha rád erőszakolták, sose fogod szeretni?

Amikor nehéz helyzettel találjuk szembe magunkat, legyen az frusztráció, szorongás, aktiválódhatnak a saját korábbi tapasztalatainkból származó „traumáink”, leginkább abban az esetben, ha azok feldolgozatlanok maradtak. Trauma lehet adott esetben a ránk erőszakolt étel megevése, fizikai vagy lelki kényszerítés az evésre, nem csak mondjuk egy autóbaleset.

Mielőtt megtanulunk beszélni – a preverbális, vagyis a nyelv előtti időszakban – az emlékeink a testben raktározódnak eltesti, zsigeri érzések formájában. Ezért van az, hogy ha például valakit erőszakkal etettek meg egy bizonyos fajta étellel gyerekkorában, testi szinten azonnal elutasítóan (lefagyva, dühösen, stb.) reagál egy hasonló illatú, állagú ételre, akár felnőttként is. Egyszerűen aktiválódik az a viselkedésminta (pontosabban egész neuronhálózat), ahogy akkor reagáltunk a nehéz helyzetben, mert ezt tanultuk meg, esetleg ez segített.

Evési zavarok

Az evési zavarok (anorexia, bulimia, túlevéses zavar, egészségesétel-függőség, stb.) gyökerét ezért is keressük gyakran a korai életévekben, kezelésükben pedig fontos szerepe van a családterápiáknak is. A hajlamosító, kiváltó és fenntartó tényezőkről rengeteget lehetne beszélni, de az biztos, hogy az érzelmi biztonság megléte ezekben a zavarokban is védőfaktor.

Az étkezéseknek ritmusa van, a napi rutin része, jó esetben családi „esemény”, közösen eltöltött idő. Nagyon fontos, hogy legyen megfelelő ideje és helye az étkezéseknek. Érdemes kipróbálni az evést tudatos jelenléttel (mindfullness), amikor is csak az ételre, annak ízére, állagára, illatára figyelünk. Természetesen nem jó, ha egy gyerek tévé, tablet, telefon társaságában eszik, vagy csak akkor, ha szórakoztatjuk.

Maga az evés (ami jó esetben fizikai közelséggel jár együtt) eredendően megnyugtat egy csecsemőt, ami így is van rendjén – egy darabig. Később más megoldási, megküzdési módot kell találnia egy totyogónak, hogy ne az étellel nyugtassa magát. Természetesen itt a szülői minták az elsődlegesek, illetve a szülők reakciói, példamutatásuk.

Akit mindig étellel jutalmaznak, nyugtatnak, „foglalnak le”, azoknak később nagy eséllyel lehet konfliktusos viszonya az evéssel, ételekkel.

Kontroll

Ha evés, akkor kontroll. Mindenféle szempontból. Az irányítás megtörténik hormonális és idegi szinten (éhség- és telítettségérzés szabályozása), de viselkedéses szinten is folyton ezért küzdünk. A korai években, az éntudat fejlődésekor (2-3 éves kor körül) sok szülő panaszkodik arról, hogy gyermekük étvágya vagy a kedvelt ételek fajtája megváltozott. Ez egy teljesen normális folyamat, ami a dackorszak kellős közepe is ráadásul: a gyermek próbálkozik kijelölni és megtapasztalni saját határait, alakulóban van saját íz- és ízlésvilága.

A „nem vagyok éhes” kezdetű mondat, tipikus példája ennek. Mi ez, ha nem a saját irányítás próbálgatása? Az én testem, én érzem.

Ezt láttad már?

Emésztés vs érzések: Ha bűntudattal eszel, meghízol, ha jó érzéssel, nem biztos

Gyakran keresnek fel szülők azzal a panasszal, hogy gyermekük étvágytalan, nagyon keveset és kevés félét eszik. Legtöbbször szubjektív panaszról van szó: a gyerek jól néz ki, köszöni jól van, a probléma a szülőé, valójában ez az ő panasza és nehézsége. Itt lehet ismét adekvát a kérdés, benne mit mozdít meg gyermeke látszólagos étvágytalansága, vagy a kontroll helye? A kontroll kezelése, megtartása végig kulcsfontosságú az evéssel kapcsolatban, gondoljunk csak a legismertebb evészavarokra, ahol ezek hiányával lehet leginkább találkozni.Az evéshez való viszonyulásunkat, attitűdünket alapvetően befolyásolják a szülői minták, a saját temperamentumbeli sajátosságaink, egyéni jellemzőink. Ezek a hajlamosító tényezők, ami nem jelenti azt, hogy biztosan nehézségeink lesznek a táplálkozással életünk során, tehát „kinőhetjük”, megváltoztathatjuk rossz szokásainkat az evéssel kapcsolatban is.