A furcsa tünet jelezheti az Alzheimer-kór kialakulását

Az Alzheimer-kórra genetikailag hajlamos embereknél egy furcsa tünet figyelhető meg a betegség diagnosztizálása előtt.

Egy friss tanulmányból kiderült, hogy az Alzheimer-kór első tünetei között szerepel a szaglás gyengülése vagy elvesztése.

A furcsa jel, mely Alzheimer-kórt jelezhet

A genetikailag hajlamosító tényezők közé sorolták az APOE e4 gént: akik hordozzák, idősebb korukban valószínűleg demenciával fognak küzdeni, és nagyobb eséllyel csökkennek a kognitív képességeik.

Ez a gén még egy elváltozást okozhat, melyet az Alzheimer-kór tüneteként is azonosítottak a szakemberek. Mint kiderült, az APOE e4 génnel rendelkezők szaglása már eleve gyengébb, a kor előrehaladtával pedig folyamatosan romlik, mígnem teljesen elveszik.

A kutatók ezek alapján azt állapították meg, hogy azok az emberek, akikben megtalálható ez a gén, hajlamosabbak arra, hogy elveszítsék a szaglásukat és nagyobb eséllyel küzdenek később az Alzheimer-kórral is.

Hozzáteszik, hogy még több kutatásra van szükségük ahhoz, hogy megtalálják a pontos összefüggéseket, de azt már ki merik jelenteni, hogy a szaglás elvesztése az Alzheimer egyik első jele lehet.

Forrásunk volt.


Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasnod:

Legújabb receptek

Kárpátok-krémes

A lengyel cukrászat nagy kedvenc süteménye, a karpatka két réteg égetett tésztából és egy nagy adag, lágy vaníliakrémből áll. A torta hullámos felszínét porcukorral behintve kapjuk ...

Díszített focaccia sajtkrémes alappal

Én a tésztából tettem el egy darabot, és fonást is készítettem rá. Tetszőlegesen díszítettem, saját ötlet alapján. Nagyon finom ízt ad neki a rozmaringág. Úgy összességében az ...

Zsidótojás

A zsidótojás egy hagyományos kóser étel, ami feltételezhetően Lengyelországból érkezett hazánkba, ezért lengyel tojás néven is ismert. Hagyományosan libazsírral készült, ami mellé ...

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Zsidótojás

A zsidótojás egy hagyományos kóser étel, ami feltételezhetően Lengyelországból érkezett hazánkba, ezért lengyel tojás néven is ismert. Hagyományosan libazsírral készült, ami mellé ...

Kárpátok-krémes

A lengyel cukrászat nagy kedvenc süteménye, a karpatka két réteg égetett tésztából és egy nagy adag, lágy vaníliakrémből áll. A torta hullámos felszínét porcukorral behintve kapjuk ...

Hoppá!

Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!