Létezik egy gyümölcs, amitől sokkal pihentetőbb lesz az alvás

Valljuk be, néha mindannyian csalunk egy kicsit este, és megesik, hogy alvás előtt még lecsúszik egy-két édes falat. Van egy gyümölcs, amit kutatók kifejezetten ajánlanak az esti nassoláshoz, mert sokkal pihentetőbb lehet tőle az alvás.

Reggel nehéz felkelni, este nehéz elaludni – ezzel a problémával szinte minden felnőtt ember megküzd élete során, sokak számára pedig valós probléma az, hogy éjjel nem alszanak jól. Több tudós is igyekszik megoldást találni a nehézségre, egy kutatás szerint pedig az egyik közkedvelt gyümölcs lehet a pihentető alvás kulcsa.

Nehezen alszol el? Mutatjuk, mi segíthet!

A néhány éves tanulmány azt vizsgálta, vajon segíthet-e a közvetlenül a lefekvés előtt elfogyasztott kivi az alvásproblémákkal küzdőknek jobban aludni. A kutatók 74 krónikus álmatlansági tünetekkel küzdő diákot kértek meg arra, hogy lefekvés előtt egy órával egyenek 130 gramm körtét vagy kivit ( a fele társaságnak azt mondták, hogy körtét, felüknek pedig, hogy kivit egyen). A diákok alvását folyamatosan figyelték, majd amikor felébredtek, az alvásélményükkel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk, összesen négy héten keresztül.

Bár a vizsgálatnak eredményei 100%-osan nem igazolták, hogy a kivi lenne a gyógyír, a kivit fogyasztó diákok tapasztalatai és az eredmények arra utalnak, hogy a kivi rendelkezhet bizonyos alvásjavító tulajdonságokkal. 

Miért is egészséges a kivi

A kivi, vagy régebbi nevén kínai egres bár Kínából származik, ma Új-Zélandon terem belőle a legtöbb, és hidegtűrő képessége miatt rengeteg helyen megtalálható a világ számos pontján. Míg húsa kalóriaszegénynek mondható, addig ásványi sókban meglehetősen gazdag. A gyümölcsök közül a legmagasabb C-vitamin-tartalommal rendelkezik, 10-szer annyi C-vitamint tartalmaz, mint a narancs. Találunk benne még káliumot, boront, foszfort, magnéziumot, kalciumot és E-vitamin-tartalma is igen magas. Segít a gyulladásos betegségek leküzdésében, K-vitaminja biztosítja a vér alvadékonyságát. Segít a krónikus fáradtság legyőzésében, erősíti a csontokat. 

A gyümölcsök közül az egyik legmagasabb C-vitamin-tartalommal rendelkezik

Ez már önmagában is elég ahhoz, hogy szívesen fogyasszuk, az alvással kapcsolatos jótékony hatását azonban egy későbbi tanulmány is alátámasztja, mely szintén tesztalanyok alvásminőségének vizsgálásával állapította meg, hogy az alvás előtt egy órával elfogyasztott két darab kivi természetes formában tartalmaz melatonint és szerotonint is:

a melatonin az alvást befolyásolja, a szerotonin pedig a pszichés egyensúly érdekében játszik fontos szerepet.

Az este fogyasztott kivi nemcsak az alvásban segít, a gyümölcs káliumtartalma miatt csökkenti a vérnyomást, remek a szív- és érrendszer karbantartására, és a legjobb, hogy alacsony kalóriatartalommal rendelkezik, így senki nem kell, hogy rosszul érezze magát az éjjeli nasitól.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Vegán hamburgerzsemle

Ha a hamburgert egy új szintre szeretnénk emelni, akkor ideje házilag készíteni a bucit. Illetve most az érzékenyeknek is kedvezünk, ugyanis egy tej- és tojásmentes buci receptet hoztunk.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...