Szomorú: a szegényebb réteg alapélelmiszerei drágulnak a legdurvábban

Az élelmiszer árak drasztikus növekedése mindenkit érint, mégis a legszegényebbek bevásárlása drágul leginkább. Raskó György agrárközgazdász az Esti gyorsban azt is elmondta miért.

Nem lehet nem észrevenni, hogy egy-egy bevásárlás alkalmával egyre többet fizetünk, hiába kerülnek ugyanazok a tételek a kosarunkba. Ráadásul a legszegényebbek élelmiszerei drágulnak a leginkább.

Konzervet nézegető bácsi
A legszegényebbek bevásárlása drágul a leginkább

Míg 2020-ban 26 ezret, mára már 49 ezer forintot költünk havonta átlagosan élelmiszerre. Raskó György agrárközgazdász beszélt arról, hogy paradox módon éppen azok az élelmiszerek drágulnak leginkább, amiket a legszegényebbek fogyasztanak:

ilyen például a zsír, a szalonna, a liszt, a tej, a kenyér és a burgonya, míg a kaviár és a csokoládé ára sokkal kisebb mértékben növekszik.

Az élelmiszerárak folyamatos emelkedése miatt most ott tartunk, hogy egy négytagú család 1,1 millióval többet kell költsön évente élelmiszerre. A szegénységgel arányosan nő, hogy mennyit kell költsön egy család élelmiszerre, ami akár 30-40 százaléka is lehet a havi jövedelemnek.

Az agrárközgazdász szerint átmenetileg le kéne vinni 5 százalékra az élelmiszerek áfáját, és el kéne törölni a kiskereskedelmi büntetőadót.

Nem szabad elfeledkezni a népegészségügyi adóról (neta) sem, aminek a felfüggesztése szintén nagy segítség lenne. Utóbbi kettő 330 milliárd forintot jelentett a Magyarországon élő családoknak.

Forrásunk volt.


Még több érdekes cikk neked:

Legújabb receptek

Vegán csokis babka

Ha egy isteni foszlós kalácsra vágyunk, méghozzá jó csokisan, akkor itt a tuti recept! Tej- és tojásmentes, így az érzékenyek is bátran fogyaszthatják!

Vegán almás pite

Egy klasszikus süteményt, az almás pitét készítjük el teljesen vegán módon. Ebben a videóban lépésről lépésre megmutatjuk, hogyan készíthetsz szaftos, fűszeres tölteléket és ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

5 élelmiszer, amit nem mosol meg, pedig nem ártana

A főzés nulladik lépése az alapanyagok megmosása: így gondoskodhatunk arról, hogy az étel nemcsak finom, de biztonságosan fogyasztható is lesz. Vannak egyértelmű esetek, az alábbiak nem ezek közé tartoznak: nézzük, mit kell még a csap alá tartani!

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...