6 egyszerű alapanyagcsere, ami bármilyen receptben működik

Nem mindig adott minden hozzávaló egy recepthez: ezekben a helyzetekben a pánik és a lemondás helyett érdemesebb a kreativitásunkat elővenni. Az alábbi alapanyagcserék segíthetnek ennek elindításában: használjuk őket, ha szorult helyzetbe jutunk.

Gyakran érezhetjük úgy (főleg, ha még kezdő szakácsok vagyunk), hogy egy recept szent és sérthetetlen. Emiatt nem merünk belebabrálni a hozzávalókba vagy az elkészítésbe, még akkor sem, ha az alapanyagcsere amúgy adná magát. Lépjünk túl ezen a félelmen, tanuljuk meg, mikor élhetünk alapanyagcserékkel, olyanokkal, amelyek recepttől függetlenül sikert hoznak.

6 egyszerű alapanyagcsere, ami bármilyen receptben működik

Rizs – bulgur

Egy darabig a rizs ült a gabonák trónján, azonban az elmúlt években, nem ledöntötte, na, inkább csak melléült az első helyre a bulgur is. Olyannyira, hogy vagy az egyik vagy a másik biztos mindig megtalálható egy átlagos konyhában.

Használjuk ki ezt a helyzetet: bátran helyettesítsük oda-vissza a gabonákat levesekben, köretként, rakottasokban, akár még édes desszertekben, kásákban, felfújtakban is.

Használhatjuk 1:1 arányban, amikor kicseréljük, és a folyadék mennyiségén sem kell nagyon változtatni, ugyanannyi vízben, ugyanannyi idő alatt puhára főnek.

Szuperegyszerű mentes rizskoch

Gyors reggeli falatnak, főételnek, desszertnek, szinte mindennek megfelel egy szuper rizsfelfújt. Ez a recept minden jó tulajdonsága mellett ráadásként, tojás- és tejmentes, hogy a nap ...

Kelkáposzta – fodros kel

Évtizedekig mindenki kelkáposztát használt a konyhában, aztán megjelent az újonc, a betolakodó fodros kel, és elkezdte magát beenni magát az emberek szívébe. Persze ez egy lassú folyamat: még ma is népszerűbb a fejes kel, mint a leveles.

De már épp annyi helyen elérhető a fodros kel, hogy be tudjuk szerezni és esetleg a „klasszikus” kelkáposzta helyébe tudjuk tenni. Ha főzünk a zöldséggel, nem kell aggódnunk az íz miatt, azonban, ha nyersen vetnénk be (pl. smoothie-ban, turmixban), arra figyeljünk, hogy a kelkáposzta sokkal erőteljesebb, szinte csípős aromájú nyersen – használjunk belőle kevesebbet.

Krémes fodroskel-pestós spagetti

Szinte bármiből lehet pestót készíteni. Lényeg, hogy a fokhagyma, az olajos magvak és parmezán szentháromsága ne törjön meg. Nagy kedvenceim közé tartoznak az élénkzöld szószok és ...

Ananászos zöld smoothie

Egy dolgot már elárultál magadról azzal, hogy ide jöttél: kíváncsi vagy. De vajon elég bátor is vagy-e ahhoz, hogy kipróbáld ezt a receptet? :) Az ajánlat a következő: nagy adag ...

Sárgarépa – édesburgonya – sütőtök

Narancssárgák és édesek: ezek a gyökérzöldségek oda-vissza helyettesíthetik egymást szinte bármilyen receptben. A krémleves, a mártogatós, a főzelék, a saláta, a sütemény meg sem fogja érezni, ha másik zöldséget kap.

Tovább könnyíti a dolgunkat a tény, hogy mindhárom zöldséghez ugyanazok a fűszerek és ízesítők passzolnak, így nem kell még jobban belenyúlnunk a receptek hozzávalóiba. Egyedül arra érdemes ügyelni, hogy a sütőtök nedvességtartalma jócskán magasabb, így ha például gnocchit vagy süteményt készítünk a sült/főtt zöldségekből, több szárazanyagra lesz majd szükségünk, ha batáta helyett sütőtökkel dolgozunk.

Napraforgóolaj – olívaolaj (süteményekben)

Az olajjal készült piskóták, muffinok és édeskenyerek azért csodásak, mert jóval tovább szaftosak maradnak, nem száradnak ki oly’ könnyen, mint vajjal sütött társaik. A legtöbb recept a semleges napraforgóolajat veti be, persze ha erőteljesebb, karakteresebb, izgalmasabb aromájú desszertet szeretnénk, csorgassunk olívaolajat a keverőtálba.

Nem kell változtatnunk az arányokon, egyedül az ízesítésre figyeljünk – bár nem kell túlaggódni a dolgot, ugyanis az olíva kiválóam illik bármilyen csokis, kakaós, diós-magos, citrusos piskótához.

Vegán banánkenyér

Borús téli napok ellen, hoztunk nektek egy fantasztikusan finom banánkenyeret, ami tojás nélkül, csak növényi alapanyagokkal készül és sokáig fogyasztható. Egyszerűen elkészíthető, ...

7UP kuglóf

A 7UP kuglóf (angolul 7UP cake) egy klasszikus édesség az amerikai délről, ami eredetileg az üdítőgyártó cég által kiadott receptfüzetben bukkant fel még az ötvenes években. A ...

Legegyszerűbb répatorta

A répatorta egy igazán egyszerű kevert sütemény, ami a répától szaftos. Önmagában fantasztikusan finom, de kínálhatjuk mascarponekrémmel, baracklekvárral vagy porcukorral.

Oregano – bazsalikom

Persze, persze, nem ugyanarról a zöldfűszerről van szó, és igen, eltér az aromájuk is valamennyire. De ember legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni a kettőt egy főtt ételben, egy tésztán vagy pizzán!

Úgysem kerül akkora mennyiségben egy receptbe sem, így bátran szórjuk az egyiket a másik helyére, ha épp valamelyik nincs.

Krémes-szaftos muszaka

A muszaka a Balkán-félsziget és a Közel-Kelet legtöbb országában megtalálható rakott padlizsán neve. Országonként máshogyan készítik, a legismertebb verzió azonban a görög muszaka, ...

Lencse – sárgaborsó

A hüvelyesek ízben és állagban csak minimálisan térnek el, persze azért feltűnne a mit sem sejtő kóstolóknak, ha csicseri helyett bab vagy lencse kerülne egy raguba vagy levesbe. Két alapanyag, amivel azonban bátran játszhatunk, ha cseréről van szó a lencse és a sárgaborsó.

Alakjuk nagyrészt hasonló, főzési idejük sem tér el annyira, 1:1 arányban váltogathatjuk a borsót a lencsével (vagy lencsékkel), ha épp megszorulunk.

Egybesült lencsés gombafasírt

Egyes egybensült húskenyerek elbújhatnának a most bemutatkozó gombás, lencsés, diós fasírt elől. Persze ez nem verseny. Készítsük el mindenesetre az alábbi gombafasírtot akkor, ha ...

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több okos konyhai tipp és trükk vár itt:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...