Mégis ha van, akkor mindent visz a legnagyobb kedvencem a lacipecsenye. Igen, az a bizonyos tunkolható szaftban álló, nagyobb, két-háromujjnyi nagyságú darabból készült vegyes sertés sült. Mindig vaj puha, omlós, és csak a szaftjába mártogatott vastag szelet fehérkenyérrel együtt elképzelhető. A savanyúság szinte kötelező hozzá.

Ha piacra megyek, megvannak a kötelező rituálék, ami nélkül lehetetlen, számomra a piaci ott lét. Érkezéskor körül járom, csak úgy üres szatyorral, az egész piacot. Kiválasztom, hogy mit, hol vásárolok meg. Ennek a fárasztó és nagy figyelmet igénylő feladatnak az elvégzése után, muszáj egy tökéletes habos feketét meginni a Sanyinál. Az Ő boltjában nincsen más, csak kávé. Az viszont tökéletes. Képzeljék a cukrot, beleteszi a mindig frissen főzött kávéba, elkeveri és csak ezután teszi rá a habot. Szigorúan szifonból, és nem flakonból. Így lehetővé válik, hogy a habot ne roncsoljam keveréssel szét. Ennek viszont az az előnye, hogy a kávé utolsó kortyához is jut még ízes tejszín, mert azon iszom keresztül. Ha ügyes vagyok, akkor még egy kevés kávéval színezett finom tejszínhabot tudok a pohárból a legvégén kikanalazni. Ennek azért megvan a sajátos hangulata. Kávé rituálé után a hatékony vásárlás. Gyorsan lesz egyre nehezebb és nehezebb a sokféle finomságtól a bevásárló szatyor. Amikor ez is megvan, és minden bekerült az autó csomagtartójába, akkor jön a vásárlás csúcsa. Irány kolbászsütő bodega.

Megfigyelték már, hogy van néhány olyan étel, ami csak piacon, vagy vásárban készíthető tökéletesre. Otthon szinte lehetetlen. Valószínűleg a hangulata miatt van. Na meg a látvány. Szerintem a lacipecsenye és a sült kolbász is az ilyen ételek közé tartozik. Érdekes, nekem például a hurka nem.

Tudták egyébként, hogy a lacipecsenye az általában a szegényebbek étele volt. A vásári sátrakban, utcán, piacokon, készítették. Ez volt a korabeli kifőzde. Mátyás király után Ulászló olyan szegény volt, hogy az ételét is a pecsenyéstől vitte. Ezért lacipecsenye az étel neve. Legalább is így tartja néphit. Nagyobb valószínűséggel inkább az adja a nevet, hogy akkoriban László napján telepítették ki a konyhákat a szabadba. Szerintem ez is csak egy elképzelés.

Az viszont biztos, hogy a lacikonyha, az mindig egy sátor, vagy bodé, amelybe be lehetett ülni, többféle étel is fellelhető volt. Végül is teljesen mindegy. A lényeg, hogy van lacikonyha, és van lacipecsenye. A videóban pedig úgy látható, ahogy én szeretem.

„Egyenek mindig jót, és élvezzék az ízeket.”

Buday Péter