9 év után távozik az Onyx Michelin-csillagos séfje

Mészáros Ádám az első magyar séf, aki csapatával nem csak megszerezte, de utána meg is tartotta közép-kelet Európában a két Michelin-csillagot. 

Mészáros Ádám az egyik legfiatalabb magyar séf, akinek nevét a magyar és a nemzetközi szakma is hamar elismerte. Idén több változás is történt az életében: elbúcsúzott az Onyxtól, jelölték a legrangosabb, The Best Chef 2020díjra – amire a világ 100 legjobb szakemberét nevezik – , tavasztól pedig a Felix égisze alatt folytatja. A szakmai stábbal együttműködve kreatív séfként fog hozzájárulni a további sikerekhez, valamint fő feladatként új projekt felépítésébe is kezd.

Élete egyik legsikeresebb időszakát tudja a háta mögött

A Michelin-csillagos séf neve az elmúlt majdnem egy évtized alatt összeforrt a Vörösmarty tér legikonikusabb éttermével. A döntés mögött a munka és a magánélet összehangolása, valamint az önfejlesztés, saját ötletek megvalósítása állt:

“Az életem egyik legsikeresebb időszaka volt az utóbbi 9 év, számomra is nehéz volt a döntés meghozatala. Az érzelmek széles skáláját bejártuk decemberben, de végül rendezetten folytattuk a munkát, és együttműködésben menedzseltük a távozásom folyamatát.”

Ádám már az Onyx séfjeként nagy hangsúlyt fektetett a folyamatos fejlődési lehetőségek kiaknázására, mindig is kiemelt figyelmet fordított az innovatív technológiákra.

“Új utakra szerettem volna indulni a szó konkrét és átvitt értelmében is. Új technikákkal, alapanyagokkal történő kísérletek tervezési szakaszában vagyok, amelyek segítségével a gasztronómiai élményt is új szintre tudom majd emelni. Mindezeken kívül egy olyan csapattal dolgozom most, akikkel mindezt közösen építhetjük és egy hosszabb folyamat révén a vendégek elé tárhatjuk majd a saját gasztrofilozófiámat.”

Továbbra is a hosszútávú értékteremtés a cél

Terveinek megvalósítására májusban talált új partnert. A Felix Kitchen&Bar-ral kreatív séfként fog együttműködni. A közös alkotás célja egy olyan étterem létrehozása, ami nemzetközi mércével mérve is fontos szerepet tölt majd be:

“Már az első beszélgetésnél teljesen világossá vált, hogy az az értékteremtés, az a magatartás, gondolkodásmód, amit én képviselek, az itt is megvan” - árulta el Mészáros Ádám.A hosszútávú értékteremtés jegyében a séf és csapata a szakmai minőséget, a hazai alapanyagok tiszteletét és a hazai termelőkkel való közös munkát kívánja a továbbiakban is a középpontba helyezni.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Mészáros Ádám

Legújabb receptek

Kárpátok-krémes

A lengyel cukrászat nagy kedvenc süteménye, a karpatka két réteg égetett tésztából és egy nagy adag, lágy vaníliakrémből áll. A torta hullámos felszínét porcukorral behintve kapjuk ...

Díszített focaccia sajtkrémes alappal

Én a tésztából tettem el egy darabot, és fonást is készítettem rá. Tetszőlegesen díszítettem, saját ötlet alapján. Nagyon finom ízt ad neki a rozmaringág. Úgy összességében az ...

Zsidótojás

A zsidótojás egy hagyományos kóser étel, ami feltételezhetően Lengyelországból érkezett hazánkba, ezért lengyel tojás néven is ismert. Hagyományosan libazsírral készült, ami mellé ...

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Zsidótojás

A zsidótojás egy hagyományos kóser étel, ami feltételezhetően Lengyelországból érkezett hazánkba, ezért lengyel tojás néven is ismert. Hagyományosan libazsírral készült, ami mellé ...

Kárpátok-krémes

A lengyel cukrászat nagy kedvenc süteménye, a karpatka két réteg égetett tésztából és egy nagy adag, lágy vaníliakrémből áll. A torta hullámos felszínét porcukorral behintve kapjuk ...

Hoppá!

Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!