8 tipp, hogy lakásod egy tengerparthoz hasonlítson

Ezeket a sorokat egy tengeröbölre néző sátor mellett írom – és emiatt furcsa kettős érzés kavarog bennem.

Egyrészt boldogan azonosulok a gardenista szemlélettel, miszerint jól gondoljuk át, milyen tárgyakkal vesszük körül magunkat, koncentráljunk inkább az élményekre, a közösségre, a természetre. Ugyanakkor különleges csodálattal csüngök a tengeren mint természeti jelenségen, látványon és hangulaton, mégpedig elméletem szerint azért, mert Magyarországon (azaz tengertelen országban) születtem és élek, de még csak a Balatonnál se volt telkünk sose. Még csak tegnap érkeztünk, de már most tudom, hogy haza akarom vinni ezt az egészet tengerestül, partostul. Azt is tudom, hogyan. És el is mondom, hátha van még az olvasók között olyan tengermániákus, akit inspirálhatok.

Na szóval mi is kell egy igazán jó tengerparthoz?

Ezt is nézd meg!

Ez a lány nem komplett...vagy igen? 500 szobanövénnyel él együtt!

VÍZ

Hát ezzel nem mondtam nagyot, az igaz, de akkor is itt kezdődik minden. Valamilyen víznek lennie kell a kertben ahhoz, hogy ki lehessen ülni mellé és bámulni. De nem kell ám flancolni a fokozatosan mélyülő, obligát kékre csempézett, feszített víztükrű, automata keringetésű, klimatizált csodauszodával. Nyugodtan kinevezhetjük a felfújhatósat is álmaink tengerpartjának. Vagy egy kerti csobogót, úszótavat, patakot, dézsakertet, sőt, akár egy zuhanyozót is (ami pont készülhet a legegyszerűbb kerti slagból és takarásként felhasznált hulladék faanyagból, ágakból, nádból is). A lényeg, hogy időnként vizes lábbal/fejjel tudj lehuppanni a napozószékbe.

HOMOK

Bátor vagy? Vagy nem laknak kóbor macskák a környékeden? Csinálj felnőtt homokozót a kert sarkában! Ehhez sem kell nagyot gondolni: elég, ha egy védett sarokban leterítesz egy rakás építkezésen használt homokot vagy apró kavicsot, majd leteszel egy kis asztalt négy székkel a közepére. Sörözés közben a lábujjaitokkal a homokot turkálva tökéletes lesz az illúzió.

Receptajánló a tengerpart ihletésével:

Kakukkfüves-citromos garnéla

Ha nem csak finom, de jól kinéző ételt akarsz készíteni, akkor mindenképp javaslom a garnélákat. Különlegesek, és ízesítése miatt egyszerűen ellenállhatatlan.

PÁLMAFA

Nem, én sem gondolom, hogy a mi klímánkon jó ötlet pálmafát telepíteni a kertbe – nem is annyira klimatikus okokból, mint inkább azért, mert hülyén is néz ki a sok almafa meg tuja közepette. De ez persze teljesen szubjektív, így senkit nem oltanék le azért, mert pálmákkal veszi magát körül a saját otthonában. Télálló pálmafaj akad bőven Magyarországon is: a kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei) és a szabalpálma (Sabal minor) edényben is, szabad földben is remek trópusimitátor lehet.

Mediterrán tengerparthoz pedig mi más jöhetne szóba, mint az olajfa? Nálunk ugyan biztonságosabb edényben tartani, de amúgy nagyon strapabíró, igénytelen növény, és (szerintem) a világon a legjobb árnyékot adja.

NAPOZÓÁGY

Naná. A napozóágy mellé feltétlenül tegyél csíkos napernyőt és alacsony asztalt, amelyre félálomban is rá tudod pottyantani az épp olvasott könyvedet meg a limonádéspoharat. Trópusmegszállottak akár pálmaágakból is elkészíthetik az autentikus árnyékolót.

ÁRNYÉKOLÁS

Jó UV-sugárzásból is megárt a sok, ezért a tengerparti héderezőhelyek egyik legfontosabb egészségvédő eszköze az árnyékoló. Kiteheted persze a mindenhol kapható félsátrat is, de szerintem sokkal stílusosabb, ha magad készítesz szellős, színes árnyékot mindenféle zsinegek és színes anyagok, kendők, függönyök, ágytakarók meg ilyesmik használatával. Főleg a gyerekek élvezik nagyon az otthoni tipit (indiánsátrat), amely szintén nagyon könnyen elkészíthető viszonylag egyenes ágakból és színes textíliákból. Vagy babból.

Az árnyékolók alá dobálj szét nem féltett szőnyegeket, matracot, párnákat, és kész. Soha többet nem fogsz akarni felkelni onnan, az fix.

LAZULÓESZKÖZÖK

Hát mert mi mást csinálunk egy tengerparton, mint lazulunk? Ugye. Az obligát napozóágy mellett még ezer eszköz közül választhatsz – a lényeg az, hogy te és a csapatod miben érzitek jól magatokat. A függőágyak kínálata kifejezetten végtelen – kétszemélyeset is kapsz már 8000 Ft-ért. Hintaágyból meg nem kell feltétlenül újat venni, sőt, kis kézügyességgel némi raklapból és erős kötélből magad is készíthetsz. És ha a gyerek nagyon könyörög, azért csak fújd fel neki az unikornisos gumimatracot, amire minden elved ellenére hagytad magad rákönyörögni a nyaralás alatt, hadd örömködjön rajta egy kicsit. Úgy legalább jó hamar kilyukad és nem kell többet szemezned vele. Mármint az unikornissal.

BEACH BAR

Ez már az illúziókeltés magasiskolája. Persze nem arról van szó, hogy feltétlenül ki kell tenned egy batár nagy kólahűtőt a kert közepére, sőt, jaj, dehogy. De például ha akad olyan sarok a kertben, amit szívesen eltakarnál, eredeti és vicces ötlet tengerparti kocsmának álcázni. Az tetszik benne a legjobban, hogy kifejezetten önironikus, hiszen szemmel láthatóan csak optikailag ad rendes funkciót egy meglévő térelemnek, praktikus haszna a nullához konvergál, viszont megakad rajta a szem és tuti, hogy minden vendég jópofának fogja találni és tol előtte egy szelfit. Nem is kell hozzá más, mint egy kis festék, pár használt deszka meg némi dekorelem. Sőt, nézd csak, mit ki nem lehet hozni a szomszédnál harminc éve hányódó rozsdás hullámlemezből!

KIKÖTŐ

És hát persze a kis halászfalvak és kikötőik semmivel össze nem téveszthető hangulata… Ugye, hogy az sem maradhat el, ha meg akarod magadnak hosszabbítani a nyaralást akár jövő nyárig? Na hajrá, elő az elmúlt évek alatt itt-ott összegyűjtött kagylóival és kavicsaival, amelyek azóta is hasztalanul hányódnak a lakásban, fogják a port, de nem szívesen hajítod ki őket, hiszen kellemes emlékeket idéznek a…. honnan is…?

Na mindegy, szóval fogd ezeket a kavicsokat, kagylókat, csigaházakat, kombináld őket különböző vastagságú kötelekkel (tanulj meg néhány alapcsomót a vitorlások nagykönyvéből!), szivacsdarabokkal, miegymással. Gyertyák és egyszerű üvegedények segítségével világítótornyot is előállíthatsz, de ha van otthon „rendes” viharlámpád, netán mentőöved, ki ne hagyd!

Na ennyi csak, és máris kész a 100%-ban eredeti magyar beach. Ugye, milyen egyszerű?Egyetlen apróság még a végére: mint minden más ilyen „illúziókeltős” projektben, a tengerpart-imitációnál is ez a főszabály: a kevesebb több. Ne felejtsd, hogy NEM tengerparton vagy, csak a tengerpart zamatát, hangulatának, fényének egy pici szeletét szeretnéd életre kelteni egy abszolút nem passzoló környezetben.

Ezeket olvastad már?

MÉG TÖBB HASONLÓ CIKK A GARDENISTÁN!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...