1. Lonely Planet
Utazások előtt legtöbbször internetes kutatómunkával, telefontos applikációkkal, ismerősök kikérdezésévél és néha egy-egy magyar nyelvű útikönyvvel informálódom arról mit, hol és hogyan érdemes csinálni. Ez volt az első, hogy Lonely Planet könyvet csomagoltam magammal, és egy percig sem bántam meg, hogy két és fél hétig a hátizsákomban cipeltem. Még akkor sem, ha elsőnek annyira optimista voltam, hogy a Vietnám, Kambodzsa, Laosz és Észak-Thaiföld kötetet szereztem meg.
A tervezés szakaszában még azt hittük, hogy ez az idő elég lesz arra, hogy más országokba is átrepüljünk. Jó vicc! Nemhogy erre, de Vietnámra is éppenhogy futotta az időnkből, úgyhogy már ott, Vietnámban egy turistainfóponton megvettük a kizárólag Vietnámról szóló könyvet.
Attól most tekintsünk el, hogy elsőre fel sem tűnt, hogy egy hamisított verzióhoz sikerült hozzájutni - mondjuk legalább kedvező áron -, ami tök ugyanúgy nézett ki, mint az eredeti. Ha az ember jobban megvizsgálta benne a fotókat, és látta, mennyire pixelesek, lelepleződött a turpisság. Ettől függetlenül az információtartalma már nem volt kamu, így a legnagyobb segítségünk és legjobb barátunk lett. Tele rengeteg valóban hasznos tippel, városnéző útvonalakkal, jól kiválasztott éttermekkel, de még azt is megmondta, hogyan a legegyszerűbb és legköltséghatékonyabb egyik városból a másikba eljutni. Itthon - az eredeti verzióhoz - a Bestseller Books könyvesboltban tudtok hozzájutni, vagy megrendelhetitek a netről is. Nem olcsó (7000 HUF környéke), de az egyik legjobb befektetés.
2. Ügyintézés
Úgy vágtunk neki az utazásnak, hogy megvolt a terv: mikor melyik városba érkezünk, a szállásokat lefoglaltuk, barlangtúra kifizetve, szóval az egyetlen kérdéses pont az volt, hogy jutunk el A-ból B-be. Nem mondom, hogy nem stresszeltem kicsit ettől, de mindenhol azt olvastam, hogy ott helyben a legegyszerűbb elintézni az ilyesmit. Ez így is volt, minden simán ment. Aztán a nyaralás felénél a hónapokkal korábban felállított tervet áthúztuk. Kiderült, hogy az út végére szánt tengerpartos pihenőhelyen végig esni fog az eső, úgyhogy búcsút inthetünk a fehér homok felett, pálmafák közé kihúzott függőágyas koktélszürcsölgetésnek. Helyette akkor elmegyünk Ho chi minh vásárosba, és megnézzük a Mekong Deltát is.
Az aktuális szálloda recepcióján, amellett, hogy végtelenül kedvesek voltak, felhívták a figyelmünket, hogy bármiben tudnak segíteni, amire egy turistának csak szüksége lehet. A ruhamosástól elkezdve a pénzváltáson át, a repülőjegyfoglaláson keresztül a taxirendelésig mindenben. Oké, akkor próbáljuk ki. Én nem hittem benne, de fél óra alatt tényleg elintéztek mindent. Vettek nekünk két járatra repülőjegyet (egyet oda, egyet onnan vissza Hanoiba), lefoglaltak egy városnéző túrát, másnap reggelre frissen mosva, kivasalva, becsomagolva a szobánkba küldték a két hete táskába érlelődő ruhákat, és elugrottak az állomásra vonatjegyet venni nekünk.
Nem csak erre a szállodára, egész Vietnamra jellemző az, hogy gördülékenyen, gyorsan és egyszerűen lehet ügyintézni - már amennyiben turistáknak kínált szolgáltatásokról van szó, úgyhogy ettől ne féljen senki, megoldják.
3. Uber
Nem keseregtem rajta, hogy megszűnt itthon az Uber, mert bár letöltöttem és regisztráltam az applikációt, de soha, egyszer sem utaztam vele. Nem gondoltam, hogy majd Vietnámban kerül erre sor. Ott él még a rendszer, és a nagyvárosokban intenzíven működik is, és nagyon ajánlott igénybe venni. A taxi sem drága, de az Uber még olcsóbb, és azzal tuti nem vernek át - bár az átverés sem jellemző az országra, de a taxisokkal azért észnél kell lenni. Az olcsóság azt jelenti, hogy ez a 29km-es fuvarunk átszámítva 2890 Ft-ba került. De nem is ez az igazi előny, hanem az, hogy nem kell elmagyarázni a sofőrnek, hova szeretnél menni, hanem csak bejelölöd a címet, beülsz, ő pedig odavisz és viszlát. Kár, hogy csak az utolsó nap szántuk rá magunkat, pedig a robogós verziót is szívesen kipróbáltam volna.
4. Túrák
A legidőhatékonyabb módja a városok vagy egy vidék felfedezésének, ha befizetünk valamilyen túrára. Persze mindent fel lehet fedezni önállóan is, de ehhez sok esetben legalább egy robogó szükséges, és ember legyen a talpán, aki nem fél felülni egy ilyen cuccra, és vezetni azt Vietnámban. Ráadásul sokkal lassabb is, mire mindent megtalálsz.
A skála elég széles a túrák kínálata szempontjából, nekem az volt a tapasztalatom, a minőség egyenesen arányos az árral.
Az olcsóbb, nagybuszos, turistacsorda-teregetős verziótól a privát terepjárós, saját idegenvezetős, saját sofőrös opcióig sok mindent kipróbáltunk. Az előbbinél baromi zavaró volt, hogy egyszerre harminc emberrel kellett megküzdeni azért, hogy megnézz vagy lefotózz valamit, ráadásul rendszerint olyan helyre vittek, ami amúgy is tömve volt turistákkal. Ezzel együtt tény, hogy olcsó és arra elég, hogy képbe kerülj a dolgokkal és látnivalókkal.
Az autós túránál viszont direkt olyan célpontokat és programokat iktatnak be, ahol nem kell szelfiző embereket kerülgetni, így sokkal nyugodtabb és barátságosabb. Itt viszont már-már frusztráló, hogy a légkondis autóban úgy érzed magad, mint egy gazdag külföldi, aki eljött ugyan, hogy megnézze mi újság, de megtartja a kellő távolságot és nem akar kilépni a komfortzónájából. Ha ezt az érzést el tudjuk engedni, akkor tényleg élményeket kapunk és nem csak puszta látványosságokat.
És ha már túra, akkor, ha az időbe belefér, ki ne hagyjátok a Phong Nha-Ke Bang Nemzeti Parkot és annak barlangjait. A dzsungeltúrával egybekötött barlangmászás volt nekünk az egyik, ha talán nem a legjobb programunk.
5. Alvó "luxusbusz"
Már ott gyanús lehetett volna a dolog, hogy egy autószerelő műhelyben kellett megváltani a jegyet. Itt szépen ki volt ragasztva a gyönyörű busz fotója a csempézett falra, alatta egy Luxury Bus felirat. Az ígéret szerint kényelmes, egy mozdulattal ággyá alakítható bőrfoteleket, légkondit és nyugodalmas utazás kapunk és nem kell egy napot elfecsérelni az utazással, hiszen ezt letudjuk egy éjszaka alatt, így még szállásra sem kell költeni. Na, luxusérzésünk az nem volt. A busz leghátuljában lévő, franciaágyra emlékeztető emeleti helyeket kaptuk meg, ahol annyira szűk volt a hely, hogy felülni nem lehetett, lefeküdni is csak kényelmetlenül. Kínszenvedés volt az egész, mondjuk a nálunk fiatalabb, hátizsákos utastársaink élvezték. Szóval ezt azért kellő fenntartással kezeljétek! Egyszer bulinak jó volt, de én többször nem kérek belőle, köszönöm.
6. Közlekedés
Nehogy azt gondold, hogy attól mert van egy zebra az úton, bárki meg fog állni, hogy te átmehess a másik oldalra. Elsőre nagyon para a közlekedés, legyen az bringa, autó, busz vagy lábbusz. A járdák telepakolva székekkel-asztalokkal, árus standokkal és mindenki megy a maga útján, nem a KRESZ diktálja a szabályokat követi. Pár nap alatt azonban szépen akklimatizálódik az ember, pontosabban összeszedi a bátorságát, és magabiztosan vág bele a nyüzsgő forgalomba.
A titok annyi, hogy legyél céltudatos, és akkor megtalálod az utad a száguldó robogók között is. Ha beszari módjára arra vársz, hogy átengedjenek, akkor soha az életbe nem jutsz át a túloldalra.
Nem fognak elütni, ha kiszámíthatóan haladsz, mert figyelnek, felmérik mi az a legközelebbi pont ahol elsuhanhatnak melletted, mikor odeérnek és szépen kikerülnek.
7. Street food
Nyomjuk itthon ezt a “sztrít fúd” vonalat ezerrel, ami lassan olyan lesz mint a kézműves: az eredeti jeletnéstől megfosztott, kiüresedett, már-már pejoratív kifejezés. Akkor jön ki igazán a kontraszt, ha elmész egy olyan helyre, ahol tényleg utcakaja van. Ezt értsd úgy, hogy az utcán főznek, a járdára rakják le a kis műanyag székeket és ott eszed meg. Valódi mobilkonyhák ezek, nem ritka, hogy egy-egy placcot három különböző ember használ a nap három különböző szakaszában.
A helyiek furcsán is néztek ránk, hogy szemrebbenés nélkül leültünk mi is, és bátran ettünk, ott, ahol a turisták nem nagyon szoktak. Soha, egyszer sem csalódtunk az ételekben.
Minden friss, tele ízekkel, rengeteg a zöldség, a zöldfűszer. A pho mindenhol adott, persze mindenhol kicsit más, de érdemes kipróbálni a helyi speckó kajákat is. Például Hoi An-ban a Cao lau névre hallgató tésztaételt (ld. a fenti képen) vétek lenne kihagyni. Hozzáteszem nem árt, ha otthon hagyjuk a tisztaságfóbiánkat, mert a csótányok mindenhol ott vannak. Ráadásul látod, ahogy a műanyag tányérokat lavórban mossák el, csak úgy, a főzőlap mellett. Ettől itthon kiakadnánk mindannyian, de ott mégsem zavar. Biztos ami biztos, azért reggel és este lehúztunk egy-egy feles pálinkát.
