7 dolog, amit a pékek nem biztos, hogy a szemedbe mondanának

Kevés ember van, akinek ne indulna be a nyálelválasztása a péksütemények illatától. De vajon mi az, amit a pékek legszívesebben eltitkolnának előlünk?

A legtöbb pék igazi kenyérfüggő, másként nem is lehet jól csinálni ezt a szakmát. Elmondásuk szerint, ha egyszer megkóstolsz egy igazán jó kenyeret, utána minden nap vágysz majd rá. De mi a helyzet azokkal a pékségekkel, ahol nem feltétlen olyan pékek gyúrják a mindennapi betevőt, akik élnek-halnak a szakmájukért?

Higiéna

Nem biztos, hogy bemennél a kedvenc pékségedbe, vagy megvennéd a szupermarketben a kenyeret, pékárut, ha azt látnád, hogy a cigaretta után nem mossák meg a kezüket a pékek. Pedig ez sajnos nem egyedi eset, és az sem, hogy nem használnak kesztyűt. Amiről nem tudunk, az nem fáj?

Ejtőzés a pulton

Nem ritka az sem, hogy amikor épp a pihenő idejét tölti a pék, nem az épületen kívül ejtőzik, hanem inkább bent marad ott, ahol eddig dolgozott. Persze, ezzel önmagában még nem lenne gond, de azzal már igen, hogy a szék helyett a pultra ül, amit aztán nem töröl le – így a pihenő idő végeztével pont azon a helyen folytatja a munkát, ahol néhány perce még ücsörgött.

Színezett rozsos cipó

A magvas vagy éppen rozsosnak mondott kenyerek, cipók nem mindig a rozstól lesznek barnák. Habár az ellenőrzés és a szabályozás elméletileg szigorú, a gyakorlatban néha kerül némi természetes színezőanyag a liszthez - például kávé formájában.

Porból sütemény

Péksége válogatja, de a süteményféléket nem feltétlen helyben keverik ki. Van, ahol a sütemények tésztáját poralapból készítik, vagy előre megveszik például a piskóta alapot. De ha azt hinnéd a vendégek reklamálnak, és jelzik, észreveszik azt, hogy melyik az a

Spórolás az alapanyagokon

Az alapanyagokon spórolnak a legtöbbet: ha az igazán a jó minőségű vaj, margarin és liszt helyett a legolcsóbbat veszik a pékségek, rengeteget spórolhatnak. Amikor nagy tételben vásárol egy pékség ez az a pont, ahol jelentős összeget tudnak megspórolni. Az, hogy felfigyelünk-e a különbségre, sokszor csak a pékek ügyességén múlik.

A végére hagytuk a jó híreket:

Ingyenes kóstolók

Amikor egyes pékségeknél ingyenes kóstolókat kínálnak, nem kell azon aggódnod, vagy nyomást érezned amiatt, hogy cserébe venned kell valamit. Persze, ezt külön nem hangsúlyozzák, így sokan engedünk a saját magunk által kreált kényszernek, és veszünk ezt-azt. De ezentúl kóstold meg nyugodtan a kirakott péksüteményeket – ha ízlik, úgysem mész el anélkül, hogy vennél belőle.

Adakozás a rászorulóknak

Az adományozást sok helyen nem hangoztatják ugyan, de a megmaradt péksüteményeket amellett, hogy a dolgozóinak adja, rászorulóknak ajánlja fel. Nem egy pékség folytatja ezt a gyakorlatot Budapesten és a vidéken is egyre többen csatlakoznak.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...