6 jel, amiből kiderülhet, hogy leáldozott a mosógépednek

Olyan hangot hallat a mosógép, mintha épp kilövésre készülne vagy egyszerűen koszosak maradnak a ruhák? Íme néhány jel, amit érdemes figyelembe venni, ha nem akarjuk kidobni!

Meddig működik jól a mosógépünk? Örök kérdés, nyilván addig senki sem foglalkozik vele, amíg minden rendeltetésszerűen zajlik és szép tiszta ruhákkal ajándékoz meg minket hétről hétre, vagy napról napra, kinek, hogy tetszik, és mik a szokásai.

Ha pedig megjelennek az első furcsa jelek, akkor sem kell azonnal lemondanunk a háztartási gépünkről lehet, csak nem megfelelően használtuk. Nézzünk pár tippet, mi lehet a gond, amit még orvosolhatunk, hogy megnöveljük az élettartamát, és mely jelek mutatják egyértelműen, hogy épp ideje újat vásárolni.

1. Feleslegesen sok a mosószer

Sokan azt gondolják, ha bőségesen öntenek a mosógépbe folyékony mosószert és rengeteg öblítőt használnak, azzal illatosabb és tisztább lesz a ruha. Egyesek a biztonság kedvéért az erre kijelölt tartályba és pluszban a dobba is rejtenek egy feloldódó mosókapszulát. Na ez az, ami teljesen felesleges, sőt, hosszútávon rendkívül káros és felesleges pénzkidobás is. A mosógép élettartamát ezzel is rövidítjük, mert hosszabb öblítési programmal jár, amivel könnyebben elhasználódik az eszköz.

2. Ne terheld túl!

Fárasztó munkanap, vagy egész napos takarítás és pakolás a család után. A mosatlan hegyekben áll, a színeset még külön választod a fehértől, de az idő szűkös, nincsen sem időnk sem kedvünk napi négy adag ruhát mosni, hát beszuszakolunk amit csak lehet, egyszerre a mosogatógépbe. Legyetek őszinték, tuti veletek is előfordult már. Egy-két esetből ugyan még nem lesz nagyobb baj, de ha mindig helyet szorítunk egy extra pulcsinak, hamar elbúcsúzhatunk a mosógépünktől. Túl nagy terhelést helyezünk így a gép motorjára, és hálátlan lesz a végeredmény, főleg ősszel és télen ügyeljünk jobban erre, amikor egyébként és súlyosabb anyagú ruhákat viselünk.

3. Nem lesznek elég tiszták a ruhák

Gyorsan bedobunk egy mosást, hogy holnap a kedvenc blúzunkat vehessük fel, de a tegnapi kávéfolt most is ott éktelenkedik, pedig ezzel korábban megbirkózott a háztartási gépünk. Nos, ez sokak számára több, mint ismerős lehet, és nincsenek jó híreink. Ha nem egy makacs folt az oka, és a második mosás alkalmával sem tűnnek el a foltok, bizony túlhasználtuk a gépünket. Egy vizsgálatot megér, és kísérletezhetünk egyet az addig használt tisztítószerrel is, de vélhetőleg nem ez lesz a gond.

4. Hirtelen megugrik a villanyszámla

Ha a közüzemi számlák hirtelen minden világosabb ok nélkül magasabbak, mint korábban, abban bizony bűnös lehet a mosogatógép is, tehát nem árt gyanakvó álláspontot felvennünk. Általában a készülék megjavítása lenne a kézenfekvő megoldás, mégis sokszor a halogatás mellett döntünk, hogy pénzt takarítsunk meg, de ez teljesen felesleges, sőt, a büntetésünk a magas víz vagy villanyszámla lehet. Ha jobban belegondolunk, egy egyszeri alkalommal kifizetni a szerelőt sokkal jobban megéri, mint folyamatosan kiegyenlíteni a megnövekedett számlákat, míg végül úgyis egy új háztartási gépbe kell majd befektetnünk.

5. Furcsa szaga van a mosott ruhának

Amikor nem éppen friss és illatos a mosógépünk és akárhányszor kinyitjuk az ajtaját megcsap minket egy egészen kellemetlen illat, akkor óhatatlanul eszünkbe jut, miért is lenne tiszta a ruha, ha onnan érkezik, ahonnan a rossz szagok is erednek. Sokszor ennek semmi köze a mosógép élettartamához vagy működéséhez, még az ajtó gumi felülete is hajlamos lehet penészedésre, ezért a bántó illatok elkerüléséért töröld le a felesleges nedvességet mindenhonnan, és, ha lehet tartsd nyitva két mosás között az ajtaját, de az is elég, ha közvetlenül a használat után "szellőzteted" ki. Havonta az alapos fertőtlenítés is ráfér!

6. Túl sok vagy túl kevés vizet használ a gép

Mosás után azt veszed észre, hogy még centrifugálás után is víz van a dobban, vagy épp ellenkezőleg, nem folyik elegendő víz a rendszerbe? Sokszor pedig felüti a fejét az idegesítő szivárgás is. Ezek mind nagyobb problémát jeleznek, melyektől nem kell megijedni, de ezen a ponton érdemes profira bízni a probléma okának felfejtését, szóval hívjunk szakembert. Több, mint valószínű, hogy vízelvezetési gondok állnak a háttérben.

Van amin, pedig egyszerűen nem lehet segíteni. Ha ősrégi a mosógépünk és például földöntúli hangokat hallgatva készül felrobbanni, akkor fájó szívvel ugyan, de meg kell köszönjük a sok éves áldozatos munkáját, és elbúcsúzni tőle.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: iStock

via

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...